Bíró Szilvia - Székely Zoltán: Arrabona - Múzeumi Közlemények 49/1. Tanulmányok T. Szőnyi Eszter emlékére (Győr, 2011)
Székely Zoltán: Unger Alajos antik szobrokról készült akadémiai tanulmányrajzai
SZÉKELY ZOLTÁN UNGER ALAJOS ANTIK SZOBROKRÓL KÉSZÜLT AKADÉMIAI TANULMÁNYRAJZAI démiai rajzait. (Feuchtmüller 1970,107.) ALukasbund lázadása azonban gyors véget ért, tagjait 1811-ben kizárták az akadémiáról, az oktatásban pedig továbbélt a klasszicizmus fügeri szelleme. Az antik szobrok gipszkópiái a fenti összefüggésben az akadémiai művészképzés valóságos szimbólumai lettek. Míg egyik oldalról a változást sürgető ifjú növendékek támadásainak célpontjává váltak, a másik oldalon, a hivatalos művészet és az oktatói gárda részéről továbbra is az akadémiai elvek megtestesítőiként tekintettek rájuk. Ekként szolgálhattak Ferdinand Georg Walldmüller: Professzorok értekezlete a bécsi Képzőművészeti Akadémián c. 1842-ben festett művén18 a csoportportré hátteréül. A gipszkópiák rajzolásának gyakorlatáról Barabás Miklós önéletrajzában olvashatunk szemléletes leírást, aki 1829 nyarán — hét évvel Unger előtt — érkezett Bécsbe s kezdte meg tanulmányait az akadémián. „A rajzolás, vagy a festés antik minta vagy élő modell után télen este 5-től 8-ig, nyáron reggeli 6 órától 8-ig tartott és pedig azért, mert a felsőbb tanárok a nappalt más művészi működésre használták föl... a ki lerajzolta az egyik tárgyat, más tárgy előtt keresett helyet, mert hiszen a sok gypsz alakot, különösen nehéz élet nagyságú alakokat nem lehetett mindenkinek a kénye-kedve szerint ide-odavinni. Már a második hónapban a másik terembe mentem, hol egész alakok voltak. ” (Barabás 1944, 67.) A rajzórák efféle rendje már a XVIII. században kialakult. (Vö.: Weinkopf 1783,108-109.) A kései rajzórákat az indokolta, hogy a „megvilágított szobrokon remekül kidomborodtak a legkisebb izmok és hajlások.” (Barabás 1944,118.) A bécsi akadémián megkívánt rajzstílus még ekkoriban, az 1830-1840-es években is a Füger által meghonosított klasszicizmus elvein alapult. A császárvárost 1802-ben meglátogató, s Fügerrel is találkozó Veit Hans Schnorr von Carolsfeld (1764-1841) visszaemlékezéseiben így írt erről: „az a mód, ahogyan a krétával való rajzolást ott tanítják, rendkívül egyszerű, a kifejezést tekintve tiszta és határozott. A diákok könnyen elsajátítják, egyszersmind könnyen megtanulják, hogyan fejezzék ki általa magukat; így kis időráfordítással készíthető el egy rajz... [Bécsben] semmit nem követeltek meg inkább, mint a figura szabatos, tiszta körvonalrajzát és az izmok biztos kijelölését, mielőtt a fény és az árnyék felvitelére gondolhatnának.”19 E stíluseszményen a nazarénusok fellépése sem tudott változtatni s a Metternich-éra alatt olyan megkerülhetetlen követelménnyé vált, amelyhez mindazoknak igazodnia kellett, akik akadémiai karrierre vágytak. így történt ez Unger mesterével, Leopold Kupelwieserrel is, akinek — bár fiatalon a nazarénusokkal rokonszenvezett — akadémiai korrektorrá való kinevezése (1831) után a hivatalos művészet elvárásaihoz kellett igazodnia. (Feuchtmüller 1970, 121.) A rajztechnika változatlansága azonban nem jelentette a szobrokról készített tanulmányrajzok egyöntetűségét. A feladat egyéni megközelítése és az ebből adódó eltérések, illetve a felfogásbeli különbségek jól tetten érhetők a tanárok mintarajzain, amely a hallgatók munkáira is kihatott. Huber Maurer (1738-1818) saját mintarajzain nem annyira az előképként szolgáló szobrok anyagszerű visszaadására, 309
