Bíró Szilvia - Székely Zoltán: Arrabona - Múzeumi Közlemények 49/1. Tanulmányok T. Szőnyi Eszter emlékére (Győr, 2011)
Székely Zoltán: Unger Alajos antik szobrokról készült akadémiai tanulmányrajzai
ARRABONA 2011.49/1. TANULMÁNYOK mint inkább életre keltésükre törekedett. (Hagen 2002,105-107.) A későbarokk tradíciójegyében még fontos szerepet szán művein a fény-árnyék kontrasztnak. Franz Caucig (1755-1828) ezzel szemben sokkal inkább a plasztikus előkép sajátosságainak, anyagszerűségének megragadását tűzte ki célul. (Hagen 2002, 111.) Josef Klieber (1773-1750) munkáin a tiszta körvonalrajz dominál. (Hagen 2002, 112.) Unger Alajos antik szobrokról készített tanulmányrajzaiból öt maradt fenn. Ebből három büszt, kettő pedig egészalakos szobor. Barabás iménti leírásából úgy tűnik, hogy a rajzolást a büsztökkel kezdték s ezt követően tértek át a bonyolultabb feladatot jelentő egészalakos szobrokra. Mivel az antik rajzosztályt 1836-37-ben látogatta, így az ókori szobrok rajzai is ebben az időintervallumban készültek. Rajzstílusa az akadémiai követelményeket tükrözi. A figurák körvonalait szénnel húzta meg, miként a testet felépítő belső formák határait is. Azután fekete és fehér kréta segítségével fejlesztette tovább a formákat: az előbbivel az árnyékokat, míg az utóbbival a fényt érzékeltette. A mélyebb árnyékot keresztvonalkázással jelezte. A Farnese Herkules20 A pihenő Herkulest ábrázoló szobor a görög protohellenisztikus művészet egyik legjelentősebb mesterének, Lüszipposznak az alkotása. Pauszaniasz leírása szerint Sziküon városában állt az eredeti, kolosszális méretű bronzszobor, amely a modern kutatás szerint Kr. e. 325 körül készülhetett. Lüszipposz a diadalmas félisten helyett a megfáradt hőst formálta meg, aki — miután megszerezte a Hesperidák almáját — kimerültén pihen. Az érett férfiként, erőteljes izomzattal ábrázolt hérosz alakja rendkívül közkedvelt volt a római időkben: ma több mint kétszáz másolatát ismerjük, amely a kisbronzoktól a monumentális alkotásokig terjed, s készültek csupán a fejet ábrázoló büsztök is. A leghíresebb és a típusnak nevet adó római kori másolat 1546-ban került elő az Örök Városban, Caracalla fürdőjének romjai közül, mely a szignatúra tanúsága szerint az athéni Glükon munkája a Kr. e. I. századból. A több mint három méter magas márványszobrot Alessandro Farnese bíboros (a későbbi III. Pál pápa) szerezte meg gyűjteménye számára — innen kapta máig használatos nevét. A család római palotájában állították fel, ahonnan 1787-ben a Farnese-gyűjtemény többi darabjával együtt, örökségként, III. Károly nápolyi királyhoz került. Előbb a Reggia di Capodimonte-ban berendezett Museo Farnesianoban helyezték el, majd 1792-ben átszállították a Real Museo Borbonico-ba, amely napjainkban a Museo archeologico nazionale nevet viseli. A szoborról megtalálása óta megszámlálhatatlan reprodukció — melyek közül talán Hendrik Goltziusé (1558-1617) a legnevezetesebb — és kópia készült, köszönhetően annak, hogy gyorsan a kanonizált antik műalkotások közé került. Joseph Addison (1672-1719) egyenesen a világ négy legszebb szobrának egyikeként emlegette. Méltatóinak elsősorban a hatalmas izomzat ragadta meg a figyelmét. (Haskell - Penny 1981, 229-232.) Winckelmann a Farnese Herkulesben — miként az általa szintén Herkulesként 310
