Bíró Szilvia - Székely Zoltán: Arrabona - Múzeumi Közlemények 49/1. Tanulmányok T. Szőnyi Eszter emlékére (Győr, 2011)

Mráv Zsolt - Gabrieli Gabriella: A scarbantiai Iseum és feliratos emlékei

MRAV ZSOLT - GABRIELI GABRIELLA

A SCARBANTIAI ISEUM ES FELIRATOS EMLEKEI

Az Egyiptomot elfoglaló görögök szemében ez a múmiaszerű Ozirisz túl egyiptominak és sok szempontból érthetetlennek — hol megbotránkoztatónak, hol nevetségesnek — tűnt. A görög istenek panteonjába sohasem fogadták be, mert passzivitása és hullaisten alakja elfogadhatatlan volt saját istenképük számára. Ezzel magyarázható, hogy I. Ptolemaiosz alatt ízisz oldalán Ozirisz helyét egy új férj, az Ozirisszé vált sokApiszbikából (Ooopaniç) kreált alexandriai Szarapisz foglalta el. (Hölbl 1994, 92-94.) Ezzel párhuzamosan azonban Ozirisz sem tűnt el, hanem megőrizte Szarapisztól független természetét, sajátos megjelenési formáját.29 Bár a császárkorban Szarapisz népszerűségben továbbra is messze megelőzte Oziriszt, ekkor az istenség kultusza kisebb reneszánszát élte, nemcsak Itáliában, hanem a provinciákban is. (Leclant 1974, 263-265.; Galliában: Leclant 1974, 265-277.) Tiszteletének császárkori, leginkább Kr. u. 2. századra tehető feltámadása30 mögött az alexandriai kultuszok egzotikus ősi gyökerei és a titkok forrásának megismerése iránti egyre erősödő igényt sejthetjük. Plutarkhosz Kr. u. 120 körül írtDe Iside et Osiride címen ismertté vált értekezésében ettől a kíváncsiságtól vezérelve törekszik az alexandriai istenkultuszok tiszta, egyiptomi formájának feltárására. (Kákosy 2001,215-216, Plutarkhosz művére vonatkozó szakirodalommal.) Szarapisz említését is ezért mellőzi művében és ezért beszél csak Oziriszről. Erre a folyamatra J. Leclant találóan alkalmazta az „osirianisation du culte isiaque” kifejezést. (Leclant 1974, 274.; Clerc - Leclant 1994a, 109.) Az istenség neve, tragikus története és passiója ismert volt Itáliában, ahogy azt Plutarkhosz említett műve mellett a pompeji Iseum sacrariumának két freskója mutatja.31 Lucanus nem véleúenül említi, hogy Rómába ízisz és más egyiptomi istenek mellett Ozirisz is befogadást nyert (Lucan. Phars. VIII, 833). Tudjuk, hogy Róma városi kultuszát a Sulla idején alapított pastophori ápolták (ezek közé állt be Lucius is: Apui. Metam. XI, 30), központja pedig a Mars mezei Iseum Compensében volt (Apui. Metam. XI, 27-30). Apuleius leírta, hogy itt a fényességes Oziriszt legyőzhetetlen istenként, az istenek felséges atyjaként ismerték és tisztelték (Apui. Metam. XI, 27), ő a deus deum magnorum potior et maiorum summus et summorum maximus et maximorum regnator Osiris (Apui. Metam. XI, 30) (Malaise 1972,207.). Ezt az Ozirisz képet tükrözi vissza egy veleiai (CILXI1160 = SIRIS 595-cf. Malaise 1972,207.) s egy fiesolei (Faesulae) Ozirisz szobor felirata (CIL XI 1543-cf. p. 1266 = ILS4351 = SIRIS 563.),32 amelyen az istenséget Dominusként invokálták. Sőt, áttételesen ezzel lehet kapcsolatos a scarbantiai feliraton feltüntetett, paredroszátói, ízisztől kölcsönzött Augustus mellékneve is, amely máshonnan eddig még nem ismert.33 A császárkorban az ősi istenség időt uraló aspektusa ugyancsak nagy hangsúlyt kapott, amely Aionnal való azonosításában (Osiris-Aion) és a Khrónokrátor melléknevében tükröződött (16. kép).34 Ozirisz megtartotta alvilági uralkodó szerepkörét is (Wessetzky 1967,451- 456.), mivel hívei vele egyesülve örök életet nyertek. (SIRIS 459-463 - cf. Malaise 1972, 206-208; Leclant 1974, 264-265.)

A scarbantiai egyiptomi szentély jelentősége tehát az, hogy itt az istenségnek nem (csak) a hellénizált alakját, Szarapiszt tisztelték, hanem — a Róma városi Iseum et Sarapeum Campense-hez hasonlóan — a másik, ősibb és eredeti formáját, Oziriszt.

223