Bíró Szilvia - Székely Zoltán: Arrabona - Múzeumi Közlemények 49/1. Tanulmányok T. Szőnyi Eszter emlékére (Győr, 2011)
Melis Eszter. Adatok a Tokod-csoport nyugati elterjedéséhez
ARRABONA 2011.49/1. TANULMÁNYOK évvel később, a patincei (patpusztai) mészbetétes temető, és a Hatvan-kultúra „4. kunyhójának” értékelése kapcsán a Hurbanovo-csoportot nem az Aunjetitz-kultúrához sorolta, hanem a „Kisapostag-kultúra” dél-szlovákiai megjelenési formájaként értelmezte (Dusek 1960, 186.), ez a megközelítés a későbbiekben nem talált követőkre. A magyar bronzkor kutatás két kiemelkedő kutatója, Kalicz Nándor (Kalicz 1968) és Bóna István (Bóna 1960) kandidátusi disszertációjában érinti a Hatvankultúra nyugati elterjedésének, és a mészbetétes díszítésű bögrék északi-északkeleti megjelenésének problémáját. Kalicz szerint a Hatvan-kultúra népességének egy része az első fázis második felében a Duna és az Ipoly vidékén a délebbre élő, dunántúli kisapostagi elemekkel keveredve a kultúra sajátos, ún. Tokod-csoportját hozza létre, amely virágkorát a Hatvan-kultúra második fázisával párhuzamosan élte, folyamatos kapcsolatot ápolva az alföldi területekkel, az alföldi téliekről előkerülő tokodi típusú bögrék alapján (Kalicz 1968, 189., pl. LXXXIV., 3., XCII., 10., XCV, 5.). Bóna István a Tokod-csoporthoz sorolta a Hurbanovo-típusú temetőket is, így Ógyalla-Tokod-csoportról írt. (Bóna 1960, 68.) A Hatvan-kultúra Tokod-csoportját és az Aunjetitz-kultúra Hurbanovo-típusát Bándi Gábor különítette el egymástól világosan, Bóna akkoriban még publikálatlan disszertációja és a Duna-kanyarban végzett kutatásai alapján. (Bándi 1963, 24.; Bándi 1963-1964, 67.) Szerinte a Tokod-csoportba sorolt lelőhelyeken (Tokod-Altáró - névadó lelőhely, Nyergesújfalu-Téglagyár, Neszmély-Várhegy, Tokod-Hegyeskő, Maié Kosihy (Ipolykiskeszi), Salka (Ipolyszalka), Patince (Patpuszta)) a mészbetétes díszítésű bögrék a Hatvan-kultúra jellegzetes, textilmintás, seprűzött leletanyagában, és hamvasztásos temetkezéseiben jelentkeznek. (Bándi 1963, 27.; Bándi 1963-1964, 68-69.) Ezzel szemben Hurbanovo (Ógyalla) és Nesvady (Naszvad) temetőjét a néhány (7, ill. 4) sírban megjelenő, inkrusztált, tölcséres nyakú füles bögréken kívül, Aunjetitz-csésze, tál stb. típusok, továbbá zsugorított csontvázas rítus jellemzi, a két népesség összeolvadása esetén pedig elég valószínűtlen a temetkezési rítus teljes feladása. (Bándi 1963, 25.) A Tokod-csoport Bándi Gábor szerint az Ipoly jobb partjától ( a szlovákiai lelőhelyeket is ide sorolta!), a Duna mindkét partján Süttő-Dunaalmás vonaláig terjed, az ettől nyugatra lévő Hurbanovo-csoportba sorolt, Aunjetitz-temetők pedig befolyási övezetéhez tartozhatnak. (Bándi 1963-1964, 69.) A szlovák kutatás azonban jobbára elvetette a Bándi által elkülönített Tokodcsoportot (Korelová 1966,234.; Nesporová 1969,389.), lelőhelyeit a Hatvan-kultúra összefoglalásában tárgyalta. (Nesporová 1969, 371-376., 378-381.). Maié Kosihy (Ipolykiskeszi) és Vráble (Verebély) telltelepein Anton Tocik kutatásai tisztázták a Hatvan-kultúra relatív kronológiai helyzetét a Makó-Kosihy-Caka-, és a Mad’arovce (Magyarád)-kultúra rétegei között. (Tocik 1961, 1981, 1986) Szlovákiában az 1960-1970-es években tovább gyarapodott Nővé Zámky (Érsekújvár), Bajc (Bajcs) és Dvory nad Zitavou (Udvard) feltárásával az Aunjetitz-kultúra délkeleti peremcsoportjának tartott, „Hurbanovo-típusúnak” nevezett temetők száma. (Dusek 1969; Tocik 1979; Novotná-Novotny 1984, 315.) Eckehart Schubert azonban már 1973-ban arra hívta fel a figyelmet, hogy a Hurbanovo-típusú temetőkben megjelenő fémtípusok is Aunjetitz-formák, tehát kizárólag a mészbetétes díszítésű bögrék tekinthetők dunántúli elemeknek e sírokban. (Schubert 1973, 21-22.) 186
