Bíró Szilvia - Székely Zoltán: Arrabona - Múzeumi Közlemények 49/1. Tanulmányok T. Szőnyi Eszter emlékére (Győr, 2011)
Melis Eszter. Adatok a Tokod-csoport nyugati elterjedéséhez
MELIS ESZTER ADATOK A TOKOD-CSOPORT NYUGATI ELTERJEDESEHEZ A magyarországi bronzkor kutatásban a Tokod-csoport terminusa általánossá vált a Hatvan-kultúra „nyugati ágának” elnevezésére, lelőhelyeinek száma nagyban gyarapodott a régészeti topográfia Komárom-Esztergom megyei munkálatainak köszönhetően (MRT 5, Bajna: 1/10., 1/11., 1/12., 1/26., 1/32. lh.; Csolnok: 3/7. lh.; Dorog: 5/5., 5/8., 5/9., 5/13. lh.; Esztergom: 8/2., 8/28., 8/42., 8/43., 8/49., 8/53., 8/54., 8/56., 8/77., 8/134. lh.; Kesztölc: 9/15. lh.; Nagysáp: 14/10. lh.; Nyergesújfalu: 15/3., 15/4., 15/8., 15/15., 15/17., 15/23. lh.; Pilisszentlélek: 18/5.; Sárisáp: 19/5., 19/16., 19/17. lh.; Süttő: 20/4., 20/15. lh.; Tát: 21/3. lh.; Tokod: 22/4., 22/5., 22/11., 22/12., 22/13., 22/22., 22, 31. lh.; térkép ld. Cseh 1999, 79.). E terepbejárások során fedezték fel a tokod-leshegyi földvárat, amelyen 1970-ben Torma István próbafeltárást végzett, és azon kevés Tokod-csoportba sorolt, magyarországi telep közé tartozik, amely legalább előzetes jelentés szintjén közölt (Torma 1972a). Vékony Gábor és V. Vadász E. végeztek erődített telepeiken kutatásokat (pl. Süttő-Kissánc) (Vékony 1988, 72.), közölték a szórvány sírleleteiket (Vadász 1986). K. Cseh Julianna gyűjtése szerint a Tokod-csoportot Komárom-Esztergom megyében összesen 66 lelőhely, ebből 39 telep (4 erődített, 2 barlangi lelőhely), 28 temető, 1 ékszerlelet képviseli. Mindössze 25 lelőhelyen lehet a csoport önálló megtelepedésével számolni, általában a mészbetétes, vagy a magyarádi kultúra emlékanyagával jelentkezik (pl. Dunaalmás, Szőny-Sörház, Tata-Tóváros); továbbá, mivel nagyrészt terepbejárási adatokból és leletmentésekből származnak információink, ezekben az esetekben sem bizonyos, hogy kizárólag tokodi lelőhelyekről van szó. (Cseh 1999, 28-29.) Az általánosan hamvasztásos rítusú temetők közül Nyergesújfalu-Viscosa-gyár területén, leletmentés során feltárt legnagyobb sírszámú (49 sír Tokod-csoport, 119 sír mészbetétes edények kultúrája) ugyancsak előzetes jelentésből ismert. (Torma 1980-1981; Torma 1996) Ezek az újabb adatok azonban alapvetően nem változtatták meg a kultúráról alkotott képet, amint az Bándinak az első után húsz évvel készített összefoglalásából látszik. (Bándi 1984, 261-262.) Ugyanakkor Nesvady (Naszvad), Bajc (Bajcs) és Hurbanovo (Ogyalla) temetőinek elemzése révén a Hurbanovo-típus megalapozottsága kétségessé vált: nemtől, kortól, kronológiai fázistól függetlenül kevés sírban (Bajc (Bajcs) 60-ból 4, Hurbanovo (Ógyalla) 92-ből 7, Nesvady (Naszvad) 90-ből 4) kerültek elő a „tokodi bögrék”, és tipikus Aunjetitz-mellékletekkel (csészék, vázaalakú fazekak, nyakperecek, lemezdiadémok) rendelkeznek ezek az eltemetettek is. (Novotná - Novotny 1984, 316-318.; Benkovsky-Pivovarová 1998-1999,130-131.) A szlovákiai Hatvankultúra, ill. Tokod-csoport temetőiben (Iza (Izsa), Salka (Ipolyszalka) I., II.) sokkal nagyobb arányban (20-45 %) van jelen ez az edénytípus, így itt kulturális sajátosságnak tekinthető, míg a Hurbanovo-típusúnak nevezett Aunjetitz-temetőkben importként értelmezhető. (Benkovsky-Pivovarová 1998-1999, 131-132.; Kiss 2000, 18.; Kiss 2002, 481-482.) E temetők tehát nem tekinthetők elkülönülő csoportnak az Aunjetitz-kultúrán belül, hanem a kultúra peremvidékén, a Duna és mellékfolyói közelében élő, kereskedelemben érdekelt népesség sírjai lehetnek. (Novotná - Novotny 1984, 320.; Kiss 2002, 482.) A tokodi bögrék importként való elterjedése azonban nem korlátozódik a Nyitra vidéki Aunjetitz-temetőkre, a korai dél-dunántúli mészbetétes kerámiával együtt jelenik meg a Gáta (Hainburg), és Aunjetitz (Nesvady (Naszvad)) lelőhelyeken, és az alföldi telleken. (Kiss 1998,163., 168-169.; Kiss 187
