Bíró Szilvia - Székely Zoltán: Arrabona - Múzeumi Közlemények 49/1. Tanulmányok T. Szőnyi Eszter emlékére (Győr, 2011)
Melis Eszter. Adatok a Tokod-csoport nyugati elterjedéséhez
ARRABONA 2011.49/1. TANULMÁNYOK minták (1. tábla 1., 2. tábla 1-3., 5-6.) szintén az átmeneti fázis sajátjai. (Kiss 1996, 67.; Kiss 2009, 157 - 159.) Jobbára a „tokodi bögrék” díszítéseinek elemeivel (1. tábla, 2. tábla) van dolgunk (erről ld. 3.1. alfejezet). A bemélyített díszítés (beböködés, fogazott minta) gyakoribb használata, gazdagabb motívumkincse az inkrusztált darabokon a mészbetétes kerámia kultúrája felé mutató jellegzetesség. 3. Párhuzamok 3.1. Tokodi bögrék és motívumaik A „Kisapostag-kultúra” Balatongyörökön feltárt objektumának felső rétegében a füles bögrék állandó jellemzőjévé válik a tölcséres nyak és a test alsó harmadában ülő has. (Torma 1972a, 20.) Ez utóbbi típust a késő kisapostagi-korai mészbetétes fázisban széles tekercselt pálcikás díszítéssel látják el, a dél-dunántúli átmeneti típusokat azonban rövidebb nyak, szélesebb has és kevésbé éles válltörés jellemzi. (Honti - Kiss 1996, 22., 1.1. 3-7., V. t. 3., 5., VI. t. 2.,3.) A ménfőcsanaki darab (1. tábla 1.) formája az Ipoly-Duna vidékén elterjedt Tokod-csoport (erről ld. a 4. alfejezetet) „klasszikus” füles bögretípusával azonosítható. (Bándi 1963, Tab. V., 15.) Hasonló „füzéres díszítésű” bögréket már Mithay Sándor is közölt a lelőhely közvetlen környékéről Ménfőről és Koroncóról (Mithay 1941, II. t. 2., 8.). Nagyobb számban ismertek inkrusztált, nyomott gömbhasú bögrék Tokod és Dorog környékéről (Mozsolics 1942,5. kép; Bándi 1963-1964, XVIII. t. 3., 6., 8.; Bándi 1963, Tab. VI., 2., 5.; Bóna 1975, Taf. 273., 12-14., 17-19.), valamint Vadász Éva közölt 7 bögrét Dunaalmásról, a Lenhardt gyűjteményből, amelyek valószínűleg a Regálási temető öt tokodi sírjából származhatnak. (Vadász 1986, 25., V. t.) A nyergesújfalu-Viscosa-gyári nagyrészt közöletlen sírokból is ismert néhány darab. (Torma 1996,2.1.1-5.) Újabban a tatabánya-bánhidai temetőből került elő „tokodi bögre”, korai mészbetétes környezetben (Cseh 1999, 5. t. 2.), az etei sírlelet is ezt az egyidejűséget támasztja alá. (Cseh 2000,1.1. 3-4.) Már Bándi Gábor körvonalazta az edénytípus törzsterületen kívüli széles körű elterjedését (Bándi 1963- 1964; 69., Fig. 1.), a telikultúrák (pl. Sárbogárd: Bóna 1975, Taf. 20., 11.; Tarnaméra-Strandfürdő: Kalicz 1968, LXXXIV., 3.) és a dunántúli mészbetétes kerámia kultúrája területén, (pl. Ságvár, Fonyód: Bándi 1963, 69.; Veszprém-Tüzér utca: Torma 1978, 6. ábra 4.) Szlovákia délnyugati területéről nagy számban ismert ez a bögretípus, egyrészt az Aunjetitz-kultúra zsugorított csontvázas temetőiből: Hurbanovo (Ógyalla), Nesvady (Naszvad) és Bajc (Bajcs) egyes sírjaiból, (összegyűjtve ld. Kiss 2000, 2. t. 1-15., 17.) Másrészt a Hatvan-kultúra hamvasztásos temetkezéseiben és településein még gyakoribb edényforma. (Salka (Ipolyszalka) : Nesporová 1969, Tab. IX. 11., Tab. X. 11-12., Tab. XI. 3., 7., 8., 9., 11., Tab. XII. 3., 6.; Maié Kosihy (Ipolykiskeszi) III, IVA réteg: Tocik 1961, Abb. 10., 16., 19.; Tocik 1981, Tab. XVII. 15.) Távolabbi nyugati elterjedésére Mozsolics Amália figyelt fel: a Gáta-(Wieselburg) kultúra temetőjéből, Hainburg-Teichtalból az 1930-as évektől ismert egy töredékes darab. (Mozsolics 1942, 4. kép) A Hainburg-Teichtal-i II. számú temető ásatásakor egy újabb bögre került elő (Neugebauer 1994, Abb. 15., 294/3), valamint Dél-Csehországban találtak Hosty településén, egy, a típusba sorolható darabot. (Benkovsky-Pivovarová 1998-1999, Abb. 2.) 182
