Székely Zoltán (szerk.): Arrabona - Múzeumi Közlemények 48/2. (Győr, 2010)
Tanulmányok - Márfi Attila: Kovács Pál szerepe Győr XIX. századi színészetében
ARRABONA 2010. 48 / 2. TANULMÁNYOK kük tudott németül, mintegy 15-en latinul és egyikük horvátul (Nagy Márton, Edve). Nem jegyeztek fel nyelvtudást a babóti Pék Mihály, a höveji Groff (Gróf) László és a vadosfai Török Imre esetében. A tanítók jelleméről a jelentéstevő igazgatók pozitív véleménnyel voltak, szinte kivétel nélkül a józan, tisztességes, erényes, becsületes, példamutató, vallásos és erkölcsös életmód jellemezte őket. Szorgalmasan és ügyesen tanítottak. A vitnyédi Czumpf Imrét hanyag magaviseletűnek tartották.62 A kapuvári Bősze József jegyzői teendői miatt a tanítást elhanyagolta, feljegyezték róla, hogy „nem szereti az oskolaport”.63 Szalontay kerületi tanfelügyelő panaszt tett ellene Deáky főigazgatónál és kérte, hogy bírja jobb belátásra: „Bősze József kapuvári tanétót — ki ellen most, mivel gyermekes ember, és maga megjobbétásához még remény vagyon — vádakkal fellépni nem akarok — a templom, oskola és személyem iránt nagyobb tiszteletre, buzgalomra, engedelmességre hathatos tekéntélye szerént komolyan fel szóléttani méltóztassék.”64 Az 1845/46. tanévben a 23 tanító65 közül ötöt értékelt Szalontay tanfelügyelő példásnak, egyet kitűnő buzgalmának, tizenkettőt buzgónak, ötöt középszerűnek. A 9 segédtanító közül hét bizonyult jelesnek, kettő pedig középszerűnek, illetve gyengének. Szalontay szerint az elemi oktatás számára „majd legyőzhetlen gátul szolgál [...], hogy az oktatók közül némellyek tanulásuk után kévántak volna kényelmes életmódot, becsületet, előmenetelt szerezni magoknak; azonban gyermekkorokban egy két oskolát nagy nehezen átúszván látták, hogy a Parnassus tetőt el nem érhetik, visszaléptek. Mivel pedig kasza-kapa vágyókat nem ingerlette, minden föllöli hivatás nélkül tanétói pályára készétgették magokat, de csak fellőlegessen. Nem különben mások, hogy az izzadást kisatuló munkák alól kibújhassanak, minden nevelő iskolábai beköszöntés nélkül, fukar tanétók mellett, az orgonálásból, éneklésből, könyvetskékből annyit, a mennyit kapkodván [ti. megtanulhattak], egyik vagy másik falutskában mesterek lettek.” Amellett, hogy a hivatásuk ellátásához szükséges ügyesség és buzgalom is hiányzott belőlük, csekély jövedelmük sem ösztönözte őket, hanem inkább aggodalmat keltett bennük. „Ezen kontárok közül sokan” megnyerték maguknak az uradalmi tisztviselőket és a közösségeket, akik megválasztották őket tanítónak. Bízván ezek pártfogásában, igazgatóikkal, „kik őtet rendbe szedni, oktatni, a gyermekek tanétására ébreszteni minden úton akarnák [...], fenhordozó orral daczolnak”. Szalontay keserűen konstatálta: „Illy jellemű egyénektől az oktatásban előhalladást várni képtelenség!” Megoldásként kívánatosnak tartotta a közösségek tanítóválasztási jogának korlátozását.66 4.2. Szakmai életpályájuk A rendelkezésre álló források alapján felvázolható az egyes tanítók szakmai pályája, megismerhetők működésük főbb állomásai. A nemesi származású Kun(n) Gábor 1830 körül kezdett tanítani, Kecölről (1834/35-1836/37) került Babótra (1843/44-1847/48). Nemes József (nemes) 1800 körül született a Sopron megyei Muzsajon.67 1821 körül lépett pedagógusi pályára. Előbb Kecölben
