Székely Zoltán (szerk.): Arrabona - Múzeumi Közlemények 48/2. (Győr, 2010)
Tanulmányok - Mennyeiné Várszegi Judit: Dr. Kovács Pál (1808. július 1 - 1886. augusztus 13.) Válogatott bibliográfia
ARRABONA 2010.48/2. TANULMÁNYOK taurálás során végzett megfigyelések is megerősítették. Királyfalvi a sajátos technikai nehézségek megoldására nem volt elég felkészült, sok tekintetben inkább rontott, mint javított a helyzeten. Festői talentuma pedig végképpen nem volt elegendő ahhoz, hogy a komoly sérüléseket szenvedett Maulbertsch-kompozíciók művészi egységét képes legyen autentikus módon helyreállítani. (22. kép) Mauro Pellicioli meghívása a szentély mennyezetfreskójának restaurálására, 1943-44 A főhajó és a szentély mennyezetképeinek egyre halaszthatatlanabbnak tűnő helyreállítását Apor Vilmos püspök kezdeményezte. 1943. január 27-én levélben kereste meg a MOB-ot,33 s láthatóan gondosan elkészített szakértői véleményre alapozva részletesen beszámolt a képek állapotáról: a szentély és a főhajó festményei „sebtében készültek, nem mindig elsőrangú anyaggal és részben közepes tehetségű segédek közreműködésével. A kivitel csak részben, inkább mint aláfestés került a nedves vakolatra (freskó), a munkát már kiszáradt falon fejezte be a művész (sekkó). Az utóbbi technikával festett képek igen érzékenyek az idő romboló erejével szemben, kötőanyaguk a légköri nedvesség és vegyi hatások következtében pusztulásnak indul, el pasztellesednek, a festmény jóformán színes por alakjában ül a falon és idővel lehullik (...) százados korom, porréteg s a piszoktól terhes pókhálók valóságos függönye borítja a képeket. Megsokszorozza a restaurátor gondjait, hogy Maulbertsch a győri falképeken a végső korrekciót temperával festette, amivel a festmények technikája annyira bonyolulttá vált, hogy szinte megoldhatatlan feladat elé állítja a mai idők restaurátorait. A képekre tapadó piszok eltávolításával rendszerint elvesznek azok a finomságok, amelyek Maulbertsch sekkó-képeit jellemzik s minthogy sokszor csak az aláfestés marad meg, keményekké válnak, művészi értékük erősen csökken.” A püspök felismerve a feladat jelentőségét — s nyilván szembesülve a mellékhajók mennyezetképeinek restaurálási színvonalával — a korszak egyik legnagyobb szaktekintélyét, Mauro Pelliciolit szemelte ki annak elvégzésére. A római állami Restaurálási Intézet műszaki vezetője ugyanis már szerzett tapasztalatokat a Maulbertsch-freskók helyreállítása terén: ő végezte a sümegi templom falképeinek restaurálását. Apor meg is állapodott vele, hogy április 27-én megkezdi a munkát.34 Mivel az olasz hatóságok sokáig halogatták útlevelének kiadását, az újabb terv júliusi munkakezdést irányozott elő, és az állványt a nyár folyamán meg is építették. Az olasz állam által elrendelt határzár miatt azonban Pellicioli ekkor sem tudott eljönni. Az 1943. augusztus 21-én tartott konzisztórium még bízott abban, hogy a restaurálással kapcsolatban tanácsot kap a MOB-tól, és az állványokat meghagyatta.35 De a háború eseményei megpecsételték az ígéretes kezdeményezés sorsát, s nyilvánvaló, hogy a hamarosan következő hadiállapotok közepette magyar szakemberekkel sem lehetett volna megvalósítani a nagyszabású munkát. így annak megkezdésére közel tíz évet kellett várni. 252
