Székely Zoltán (szerk.): Arrabona - Múzeumi Közlemények 48/2. (Győr, 2010)
Tanulmányok - Mennyeiné Várszegi Judit: Dr. Kovács Pál (1808. július 1 - 1886. augusztus 13.) Válogatott bibliográfia
ARRABONA 2010. 48 / 2. TANULMÁNYOK Bálint kiemeli, hogy a zsidóság életmódjában sokkal kevéssé volt ráutalva a zenélésből való megélhetésre mint a cigányság és valószínűsíthetően ezért szorultak vissza később a zsidózenekarok. (Sárosi 1996, 39.) Emléküket őrzi a cimbalmok fordított ún. „zsidó hangolása”, amely főleg a Dunántúlon volt elterjedt. (Sárosi 1998,42^43.) Ilyen „zsidó hangolású” cimbalom a budapesti Néprajzi Múzeum gyűjteményének (ltsz: 70.137.1) Bakonygyepesről származó hangszere. A XIX. századi Magyarországon a cimbalom a függetlenségre törekvő magyarság zenei szimbólumává vált. Jókai Mór az 1865-ben megjelent Mire megvénülünk című regényében egyenesen „magyar zongorának” nevezi a cimbalmot. Hosszasan ecseteli a hangszer esztétikus külsejét és azt a képességét, hogy mennyire alkalmas a magyar lélek zenei kifejezésére. Az 1848-49-es szabadságharc leverését követően kialakult „sírva vígadás” és a passzív ellenállás elengedhetetlen eszközévé vált a cigányzenekar és a hozzá kapcsolódó cimbalom alkalmazása. Ekkor a hangszer hangterjedelmének a növekedése miatt a hangok összezúgása már elviselhetetlenné kezdett válni. A nagyobb hangterjedelmű hangszereken már megjelentek az acélhúrok és a fából készült kezdetleges merevítő szerkezetek. (15. kép) Az 1860-as évek időszakának fejlesztései eredményeképpen a korábban szíjjal a nyakba akasztott cimbalmot, a hangszertest növekedése miatt, mindinkább lábakra állítják. A később kialakuló pedál vagy Schunda-cimbalomtól megkülönböztetendő, elterjedt az ún. kiscimbalom elnevezés. (Sárosi 1998, 42.) Ez utóbbi nemcsak a cigányzenekaroknál volt használatos, mert például Szeged környékén az 1900-as évek elején elterjedt hangszertípus a házi zenélés jellegzetes paraszti hangszerévé vált. (Bálint 1978-79, 593.) A kiscimbalmot Tiszaigaron a pedálos cimbalomtól megkülönböztetve „kocsicimbalomnak” hívták és a mérete miatt asztallábakat szereltek rá. (Erdész é. n., 18.) A múzeumok néprajzi anyagának vizsgálata azt mutatja, hogy a kiscimbalmok leginkább a Dunántúlon terjedtek el. A hangszertípus jellegzetes képviselője a győri Xántus János Múzeum néprajzi gyűjteményében található (ltsz: 63.175.41) kiscimbalom. (16. kép) A múzeumok néprajzi gyűjteményeinek anyagában a Dunántúlról 11, az Alföldről 4 kiscimbalom adatolható. Erdélyben a hangszertípus Marosszéken a legelterjedtebb, Háromszéken és a Barcaságban szintén ismert, viszont Dél-Erdélyben és a Mezőségben jóval ritkább. (Pávai 1993, 29-30.) 15. kép Bikessy Heimbucher József - Karl Beyer: Muzsikáló Czigány Magyarországon, 1810-es évek (Keresztúry-Vécsey-Falvy 1960 nyomán) 238
