Székely Zoltán (szerk.): Arrabona - Múzeumi Közlemények 48/2. (Győr, 2010)
Tanulmányok - Mennyeiné Várszegi Judit: Dr. Kovács Pál (1808. július 1 - 1886. augusztus 13.) Válogatott bibliográfia
BRAUER-BENKE JÓZSEF A CIMBALOMTÍPUSOK TÖRTÉNETE Viszont Haraszti Emil rámutat, hogy a cimbalom megnevezés először magyar földönjelölt húros hangszert. (Haraszti 1926, 63.) Takáts Sándor egy 1543-ból való Bécsből írt levél alapján „hegedűs cigányokról” számol be, akik nem az ujjaikkal pengetik a húrokat, hanem faverőkkel ütik, illetve Zrínyi György levelezéséből tudjuk azt is, hogy 1596-ban a pécsi bég szolgálatában már zenélt egy cimbalmos, illetve ebben az időben a faverőkkel megszólaltatott cimbalmot leginkább a diákok használták a miseének kíséretére. (Takáts 1915, 422-429.) Az eddigi adatok figyelembevételével a cimbalom magyarországi megjelenése a XVI. századra datálható. Mivel először jellemzően a diákság használta a misék kíséretére, valószínűsíthető, hogy a diákok által nyugatról került magyar nyelvterületre. Annak ellenére, hogy a törökök a XVI. században már minden bizonnyal ismerhették a perzsa szantúrt, nem valószínű, hogy Magyarországon a törökök terjesztették volna el a hangszertípust, mert Törökországban csak a déli területeken és leginkább a klasszikus- és a városi zenében használták ezt a hangszertípust (Picken 1975,294.), illetve ez esetben a szantur elnevezés valamely változata maradt volna fenn a magyar nyelvben. A környező népek hangszereinek áttekintése szintén a nyugati irányból való elterjedésre utalhatnak, mivel az osztrák, a szerb, a horvát, a szlovák, a román és az ukrán népek körében elterjedtek cimbalom típusú hangszerek, viszont a bolgár és a macedón népi hangszerek között nincs nyoma. A cimbalom románok közötti elterjedése kapcsán Sárosi Bálint rámutat, hogy a Kárpátoktól délre fekvő területeken csak a XIX., míg Moldvában csak a XX. századtól adatolható a cimbalom megjelenése. (Sárosi 1998,142.) A kelet-európai, illetve a nyugat- és belső-ázsiai cimbalom típusok elnevezései különböző irányú elterjedéseket feltételeznek. Az ukrán és belorusz цимбалы, a moldáv цамбал, a lett цимболе elnevezések a magyar cimbalom terminus és evvel együtt valószínűsíthetően a hangszertípus átvételére utalnak. Viszont az örmény és a grúz szantur elnevezés török közvetítésű perzsa kapcsolatra, illetve az üzbég és a tadzsik csang elnevezés valószínűsíthetően kínai átvételre utal. (Vertkov-Blagodatov-Jazovickaja 1962, 249-258.) A görög szandoki elnevezés vagy egy a Fekete-tengeren átívelő kaukázusi kapcsolattal magyarázható, vagy török átvétel, amelynek végső forrása a perzsa szantur lehetett. A magyarországi nemzetiségek hangszerhasználatáról kevés adat áll a rendelkezésünkre. A hazai németség köréből nem adatolható a cimbalom használata. A szlovákok között csak Kesztölc és Pilisszentkereszt helységekben terjedt el a kiscimbalom. Az Alföldön élő hazai szlovákság csak a Schunda-féle pedálcimbalmot ismeri. (MSZNA 366-os térkép) A magyarországi cigányok körében kifejezetten elterjedt hangszertípusnak számított a cimbalom, és egyes feltételezések szerint éppen általuk jelenhetett meg a keleti eredetűnek vélt hangszertípus Európában. Ezt a hangszertípus XVI. századi felbukkanása is igazolhatná, azonban a cimbalom macedóniai és bulgáriai elterjedésének hiánya ennek ellentmondani látszik, mert ezeken a területeken a cigányzenészek elterjedése és zenei tevékenysége igen jelentős. Megjegyzendő, hogy cimbalom cigányok közötti elterjedését nem feltétle235
