Székely Zoltán (szerk.): Arrabona - Múzeumi Közlemények 48/2. (Győr, 2010)
Tanulmányok - Mennyeiné Várszegi Judit: Dr. Kovács Pál (1808. július 1 - 1886. augusztus 13.) Válogatott bibliográfia
KOVÁCS LAJOS A GRÓF ÉS A VÉRBÍRÓ ... — Szegény feleségem majdnem elpusztult az ijedtségtől. Az ágyból ráncigálták ki a gazemberek. Ránk néz kihívóan, mintha azt mondaná: Most ti vagytok ugyanúgy, nem sajnállak benneteket. A gojt tönkretenni talmudi kötelesség, nem bűn. A fertőszentmiklósi kocsmánál a telefonice odarendelt lovak. De csak nehézvérűek lévén, Holló veszekszik, szidja a kocsisokat. — Soha nem érünk Sopronba ezekkel a dögökkel. Ez alatt Józsi és én különböző oldalakra eltűnünk. Amikor kilépek a fabódéból, őreink izgatottan szaladgálnak össze-vissza és keresnek. Megállók a kocsi mögött. Hogyan rémüldöznek a vérebek! Az egyik a puskáját is lekapja, úgy szalad el mellettem. De elszégyelli magát, amikor elszalad a kocsi mellett és észreveszi, hogy gúnyosan rázom a fejemet. Valamit morog a foga mögött és megnyugszik. Tovább Sopron felé. — Csak üsd a lovakat, hogy Szamuellit ott találjuk még! — bíztatja a kocsisunkat Hollós. Nem sokáig üti, mert találkozunk Niki (Esterházy herceg)36 egyik fogatával, amelyből átfogják a két szürkét sajátjukba (azaz dehogy a sajátjukba! — azt is lopták!), a kocsis tiltakozása dacára, és az ő rossz gebéiket Niki kocsijába. Az idő kezd megint sietni. Nincsen sok reményünk, hogy jóra is fordulhat a sorsunk. A véres Szamuelli nem fog egy gróffal habozni, amikor másokat százával akasztatott fel. Példát fog akarni statuálni. Csak valami erős külső pressziónak engedhet, ha esetleg barátaink latba vetik értünk befolyásukat. Józsi is hasonlóan érez. Szemein látom. Lehúzza ujjáról a gyűrűit és nekem adja arany cigarettatárcáját is. A bőr tárcát még megtartja, abban van még pár cigaretta. Nem fűzünk commentárt ehhez. A kopházai hídnál egész kis lövészárok van a rozsban, és kilőtt patronok tömegesen hevernek az úton. A híd meg van rongálva a lövedékektől. Itt folyt le a harc. A falvak üresek, kihaltak. Sok marhát hajtó paraszttal találkozunk. Rekvirált állatok, szörnyű mogorva arcú emberek. Sopron előtt két repülőgép áll, valami sátorféle előtt sok vöröskatonával találkozunk. A kocsinkon ülő vörös rájuk kiált: — Nem tudják, hogy itt van-e még Szamuelli elvtárs? Hogy mit felelnek, nem értjük. Végigrobogunk az utcákon. Az emberek megállnak, összesúgnak, csoportokba verődnek, rémült csodálkozással néznek utánunk. Várkerület 70 szám alatt megállítom a kocsit. Hollós csodálkozva kérdezi: — Most el akarja hagyni az urát? Hiszen most megyünk Szamuelli elé. Nekem csak egy dolog jár az eszemben: mentői előbb beszélni Szilvássival, esetleg Berzellerrel. Mozgósítani a soproniakat. Nem is felelek Hollósnak. Józsitól egy kézszorítással búcsúzom. Átszaladok az utcán. Vissza sem nézek. De a kapu alatt már elkezd a térdem remegni, és mire felérek az emeletre, gyenge és fejvesztett alak vagyok. Berohanok Szüvássinéhoz, aki éppen öltözködik. Nem is köszönök, csak mondom: — Itt van a férje? 197
