Székely Zoltán (szerk.): Arrabona - Múzeumi Közlemények 48/2. (Győr, 2010)
Tanulmányok - Mennyeiné Várszegi Judit: Dr. Kovács Pál (1808. július 1 - 1886. augusztus 13.) Válogatott bibliográfia
ARRABONA 2010.48 / 2. TANULMÁNYOK mongol pofacsontú. Bőr övén pisztoly és patronok. Amikor beszélni kezd, hangja zsidósan éneklő. — Hol bujkált eddig ez a típusú magyar, hogy én még eddig sohasem láttam? Valami budapesti jass,32 aki orosz fogságban megtanulta a bolseviki stílust és eleganciát. Ránk nem is hederít. Kis, kurta pipáját szívja. Korlát még egy spanyolfalat is hoz, megágyaz, és azután kijelenti, most feküdjünk le, holnap ötkor lesz az ébredés. — Ha ugyan tudnak aludni — mondja gúnyos mosollyal. A vörösök most már csak hárman vannak. Egy magyaros arcú őrmester típus, aki nem sokat beszél, Korlát és a mongol arcú bolseviki. Mi fáradtan leheveredünk az ágyra, nem vetkőzünk le. Jól esik a sok rosszakaratú, gyűlölködő szemtől megszabadulni. A Lenin-fiúk beszélgetnek. Korlát elmeséli, hogyan dűltek be a marha parasztok. — Azt mondtam az egyiknek, magát látták fegyverrel, a haragosa beárulta magát, nincsen mit tagadnia. Hát, a pasi bedűl, elkezd jajveszékelni, káromkodni. Na, ha beárult a disznó, én is megmondom róla, hogy ő is kint volt az erdőn és harcolt a fehérekkel. Nagy nevetés. — Pedig egyikről sem tudtam semmit, csak az irigység szolgáltatja be ezt a sok hülyét. — Tény bizony — mondja a másik —, ez a mi szerencsénk. — Hát, mondom neki, tizenöt évi fegyház. Sok könyörgés után kialkuszom 21.000 korona, két tehén, disznó. Meg a haragosával és így tovább. Általános röhej. — Csak ilyen három nap alatt szedtem össze másfél milliót pénzben. Ötvenezer itt van a zsebemben. — Tyű! Haj! Jó szüret — nevetnek őreink. Józsi meg én összenézünk. Mi volt ehhez képest az a derék, becsületes Rózsa Sándor! — No hát, persze le fogok számolni a pénzzel Szamuellinek. Szépen fogok leszámolni! Múlik az éjszaka. A nyitott ablakon langyos, nyári éjszaka jön be. Őreink egy ideig némán pipáznak. Józsi a hátán fekszik és a boltíveket nézi. Látom, hogy gondol a holnapra. Es nincsen sok bizalma. Szédítő kötéltánc ez az eset. A Lenin-fiúk újra belekezdenek a beszélgetésbe. Az akasztásokat tárgyalják meg részletesen. Kinek milyen cipő, ing, ruha volt a testén. — Annak a disznó parasztnak büdös és rongyos volt az inge. Nem lehet azt használni már. De a csizmáját lehúztuk. Vadonatúj. És még mernek panaszkodni, hogy nincs lábbelijük! Meg annak a másiknak — tudod, annak, akinek a kötél úgy belevágott a nyakába, hogy nem tudtuk leszedni —, annak arany gyűrűje volt. Eljött érte a felesége nagy rimánkodással, hogy adjam oda neki emlékül. Mi közöm nekem ahhoz! Jól ráordítottam, oszt elkotródott. 194
