Székely Zoltán (szerk.): Arrabona - Múzeumi Közlemények 48/2. (Győr, 2010)
Tanulmányok - Mennyeiné Várszegi Judit: Dr. Kovács Pál (1808. július 1 - 1886. augusztus 13.) Válogatott bibliográfia
KOVÁCS LAJOS A GRÓF ÉS A VÉRBÍRÓ ... Korlát, Jud meg egy durva arcú, karszalagos alak sugdosva tárgyalnak a mellékasztalnál. Korlát odalép Gyurihoz. — Ön szabad. Elfogatás tévedés volt. Mehet haza! Gyuri ránéz, mintha nem értené. — Inkább elkísérem fivéremet Sopronba — mondja kisvártatva. Józsi leinti: — Nem, maga csak menjen haza Terával és Jancsival. Mamát31 és Bőit nyugtassák meg. Gyuri beleegyezik. Mikor megint bátrabban beszélgethetünk, Józsi megadja Gyurinak Szilvássy és Berzeller címét. Ha azoknak van szavuk, biztos vagyok, hogy mindent megtesznek. Ezek az én barátaim főispánné koromból. A munkásgyerekek egyesületében együtt dolgoztunk. Józsit is nagyon szeretik. Most meg népbiztosok. Gyuri holnap korán reggel elmegy azokhoz Sopronba. Kíváncsi vagyok, a régi barátságot most nem-e fogják megtagadni. Idővel már annyi keserves tapasztalathoz jutott az ember, hogy már nehezen tud hinni emberi tisztességben. A paprikás rostélyos, amelyet elémbe raknak, olyan méreg erősen van elkészítve, hogy lenyelni alig lehet. De úgy sincsen étvágyunk, ott marad az egész. Hirtelen elalszik a villany. Halotti csend támad a szobában. Csak a cigaretták csövei világítanak. Érezni a várakozást. Ha valaki egy széket meglökne, kitörne a pánik, mindenki össze-vissza szaladna. Lélegzetvisszafojtva ülünk. Józsi megfogja a kezemet. Lassan kezd újra világosodni. Megkönnyebülten sóhajt fel sok torok. — Micsoda rossz tréfa — raccsolja az ifjú Jud. — Tizenhét dénesfai van itt — súgja Gyuri —, kint ólálkodnak. — Csak ne csináljanak valami bolondot — gondolom magamban. Pár perc múlva újra elsötétedik minden, de ugyanabban a percben kigyullad egy villany zseblámpa és valaki ránk világít. Újra nem tart soká a sötétség. A vörösök megnyugszanak. Korlát vádbiztos ünnepélyesen kijelenti, hogy Józsi az ő szobájában fog aludni. Újra szelíden kérdem, aludhatnék-e én is abban a szobában. A vádbiztosnak nincsen kifogása, de a durva arcú kis alak a karszalaggal közbe bömböl: — Nem kérem, ezt nem lehet. Egészen szükségtelen. Korlát valamit odasúg neki, mire ő gúnyosan vállat von. Végre sok össze-vissza beszéd után elindulunk kísérőinkkel. Sok üres utca és kapuk előtt sokáig várunk. A vörösök egymás között tréfálkoznak. Szidják a papokat, akik nem akarnak adni sem ágyneműt, sem szappant. Megunják a várást, betörik a kaput. Bemennek a nagy, sötét udvarra. Szép épület, boltíves folyosókkal. Egy alacsony teremben van pár ágy és matrac a földön. Korlát oda vezet. Elsiet ágyneműért, sürög-forog. A többiek a fegyvereiket a falhoz támasztják és kényelmesen elhelyezkednek. Öten vannak, Korlátot beleértve. A durva arcú, karszalagos azonnal leveti a cipőjét és a ruháit, ingben, gatyában sétál cigarettázva a szobában és nagyokat röhögve beszélget. Egy másik, akit eddig nem vettem észre, szótlanul támaszkodik az asztalhoz. Borotvált képű, alacsony homlokú, 193
