Székely Zoltán (szerk.): Arrabona - Múzeumi Közlemények 48/2. (Győr, 2010)

Tanulmányok - Mennyeiné Várszegi Judit: Dr. Kovács Pál (1808. július 1 - 1886. augusztus 13.) Válogatott bibliográfia

KOVÁCS LAJOS

A GRÓF ÉS A VÉRBÍRÓ ...

lik. Csak egy kis sáv kék eget látni. Remény is csak ennyi van. Hozzák a vacsorát és vizet mosdani.

Kopognak. Kinyitom az ajtót. Ott áll a szürkeruhás zsidófiú, teátrális, komoly arccal mondja:

— Asszonyom, jöjjön velem, az ura búcsúzni akar öntől.

— Miért? — kérdezem és érzem, minden csepp vérem elhagyja az arcomat.

— Mert el fog utazni.

— Hová?

A Jud nem felel. Felkapom kabátomat és kalapomat, és lenyelek egy pohár konyakot. Lemegyek a lépcsőre. A lábaim úgy remegnek, hogy nehezen tudok járni és szédülök. Az utcán Jud mellé lépek, és kérdezem újra:

— Hová viszik a férjem?

Sóhajtva feleli:

— Szamuelli telefonált, hogy szállítsuk a foglyokat azonnal Sopronba. Ő akar ítélkezni felettük. [Nagy] kő esik le a szívemről. Akárhogyan van, de időt nyerünk, és Sopronban vannak Szilvássy28 és Berceller,29 ezek majd megtesznek minden megtehetőt.

— Csak legyen tárgyalás — mondom, most már egészen jókedvű hangon —, akkor biztos, hogy ép bőrrel kerülnek ki.

Jud csodálkozva néz rám.

— Szamuelli nem tárgyal. Ő gyorsan végez — mondja sötéten, azután felcsattanó hangon: — Mindennek az oka az a gazember Glaser!30

— Glaser? Ki az?

Jud még jobban csodálkozik.

— Nem tudja? Az a bérlő, aki, mielőtt felakasztották, rávallott a grófra. Disznó! A kötéllel a nyakában kibeszélt mindent.

•— Szegény ember — mondom —, megbolondíthatta a halálfélelem. Hiszen nem volt miről beszélnie.

A főtéren áthaladva találkozunk 10-15 emberrel, Korlát vádbiztos, a hiéna arcú, több fegyveres őr, közöttük Józsi és Gyuri. Józsihoz szaladok kérdezni, hogy hová mennek.

— Előbb vacsorázni, aztán Sopronba megyünk.

— Vacsorázhatok én is magukkal? — kérdezem szelíd, szerény hangon, miközben rámosolygok Korlát vádbiztosra, akinek arcán valami emberi érzelem kezd derengeni.

Visszamosolyog és azt mondja:

— Hogyne vacsorázhatnánk együtt!

Észreveszem, hogy mindezek a népek, úgy látszik, még sohasem érintkeztek a mi fajtánkkal és imponál nekik, hogy nyugodtan maradunk. Nem mutatunk félelmet, és túlzottan illedelmesek vagyunk. Ok is óráról-órára szelídebbek és modorosabbak lesznek.

A kocsmában három asztalt foglalnak el a vörösök. A negyediknél mi hárman

191