Székely Zoltán (szerk.): Arrabona - Múzeumi Közlemények 48/1. Ünnepi kötet a 90 éves Barsi Ernő tiszteletére (Győr, 2010)
Tanulmányok - Brauer-Benke József: Citeratípusok Magyarországon
ARRABONA 2010. 48 / 1. TANULMÁNYOK hogy a cithara és citharedo szóalak XV-XVII. század közötti jelentéstartalma húros hangszerek jelölésére szolgált, és nem azonosítható a később népi citerának megfelelő hangszertípussal. A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára a citera szavunkat a „latin cithara négyhúrú zeneszerszám lant” jelentésű szóból származtatja, és nem tartja valószínűnek, hogy a német vagy az olasz nyelvből került átvételre. (TESZ 1967, 451.) A kithara nevű hangszer a görög lírával rokonítható, amely Kisázsiából származik. (Panum 1970, 31.) Az elnevezést a középkor folyamán húros hangszer jelentéstartalommal több hangszertípusra is alkalmazták. Ezért mind a gitár, mind a citera hangszerek elnevezései a kitharára vezethetőek vissza, amelyek viszont formájukban más típusú hangszerek közé sorolandók. A cithara vagy cithern alak a kora középkorban elterjedt rövidnyakú lanttípusú hangszer jelölésére is szolgált. (Galpin 1965,15-16.) Ez utóbbi hangszertípus ismert volt a XI. századi Magyarországon is, amint azt a régi pécsi székesegyház egyik szobortöredéke bizonyítja, amely az egyik apokaliptikus aggastyánt ábrázolja, aki egy rövidnyakú lantot tart a kezében. Ezért ha a magyar nyelvben a citera kifejezés az ókori kithara alakra vezethető is vissza, az évszázadok során különböző, húros hangszertípusokat értettek alatta. Viszont a citera szó a XX. században sem általános kifejezés, mert Moldvában sem a hangszertípus, sem az elnevezés nem terjedt el, illetve az Alföldön az 1950-es évekig még általános volt a citera helyett a tambura szó használata. A lant típusú hangszertől az „asztali tambura”jelzővel különböztették meg, viszont a prímtamburát „tökciterának” is nevezték. Azonos hangszerelnevezések különböző típusokra való alkalmazása máshol is megfigyelhető. Ebben az esetben a használat módjából adódóan a később megjelenő hangszert a korábbi elnevezéssel illették, vagyis a később megjelenő citera elnevezés csak fokozatosan szorította ki a korábbi tambura elnevezést. Bakó Ferenc a Heves megyei Tiszaigaron 1949-ben megfigyelte, hogy az idősebb generációhoz tartozók tamburának nevezik a citerát, míg a fiatalabb generációhoz tartozóak már a citera elnevezést használják. (Bakó 1949, 28.) Bereczki Imre a Nagysárrét hangszereinek vizsgálata kapcsán úgy találta, hogy 1958-ban már csak az idősebb generációhoz tartozók nevezték tamburának a citerát. (Bereczky 1958, 1.) Bartók Béla 1911-ben az Ethnographiában a vizsgált népi hangszerek között nem említi a citerát, ami azért furcsa, mert Kodály Zoltán 1907-ben szintén az Ethnographiában már közzétette az első citera lejegyzést, és játéktechnikai megfigyelését. Sárosi Bálint kiemeli, hogy a székelyföldi Csík megyében az első világháborúban együtt szolgáló alföldi katonák citerái előtt ismeretlen volt a hangszertípus, viszont a második világháború utáni évtizedekben a moldvai csángókat kivéve már az egész magyar nyelvterületen ismerték a citera valamely típusát. De nem mindenhol egyenlő arányban és valószínűleg az Alföldről kezdett elterjedni észak és kelet felé. (Sárosi 1998,40.) Az alföldi központú terjedési irányt látszik alátámasztani, hogy a nyelvterület határvidékein nem mindenhol ismerik a hangszertípust. Manga János 1956-ban a Gömör megyei Rudnáról írja, hogy azon a vidéken citerát nem használtak. (Manga 1956,91.) A szerémségi Maradék helységben az 1970-es évek közepén jelent meg a kisfejes citeratípus, mert ekkor látott az egyik helyi tamburás egy szegedi népzenei fesztiválon citerákat, és hazatérve készített egyet magának. Elmondása szerint azt megelőzően nem ismerték a citerákat a környéken. Pávai István a citerák erdélyi elterjedésével kapcsolatban megjegyzi, hogy bár a citera szó a XVI. századtól adatolható, de ez valószínűsíthetően más típusú hang24
