Székely Zoltán (szerk.): Arrabona - Múzeumi Közlemények 48/1. Ünnepi kötet a 90 éves Barsi Ernő tiszteletére (Győr, 2010)
Tanulmányok - Brauer-Benke József: Citeratípusok Magyarországon
BRAUER-BENKE JÓZSEF CITERATÍPUSOK MAGYARORSZÁGON szert takart. (Pávai 1993, 28-29.) Az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tárban található 1592-re datálható bejegyzés szerint „Zabo Istuan vyzi Az Feyedelem Cyttrasutt Postán, Louan Tordara”. (EMSZT 1975, 385.) Tiberiu Alexandra szerint a citerát a románok Munténiában és Moldvában használják, de azt új, jövevény hangszertípusnak tartja. (Alexandra 1956,123-126.) Romániában Ploe§ti környékén a salzburgi „hasas” citeratípus ismert, ami a Dunántúlon jellemző, de az Alföldről és Székelyföldről is kerültek elő példányai, ezért valószínűsíthetően magyar közvetítéssel került Romániába. Meglepő a játéktechnika is, mert a zenész a citera hasas részét, és nem a fogólap felőli oldalát fordítja maga felé. Bulgáriában és Törökországban nem terjedtek el a lapos citeratípusok. Macedóniában viszont a Közel-Keleten és Észak-Afrikában elterjedt, érintő nélküli citeratípus, a qanun található meg. Az arabok által a XIII. század óta qanun-nak nevezett fogólap és bundozat nélküli citeratípus szintén a görög monochordból származik, és a görög kánon (mérték, szabály) szóból kapta az elnevezését. Ugyanez az érintő nélküli citeratípus megtalálható a görögöknél is kanonaki néven. A citera típusú hangszer kialakulását illetően nagyon eltérő elméletek születtek. Molnár Imre az európai citerát Nyugat-Ázsiából, a Kr. e. első évezredből származtatja és a távol-keleti domború hátú citeratípusok nyugatra kerülésével magyarázza a hangszertípus európai jelenlétét. (Molnár 2000, 57.) Molnár elméletét egyfelől kétségessé teszi az a tény, hogy a belső-ázsiai hangszerábrázolások között meglehetősen ritka a citera típusú hangszerek jelenléte, ezért a hangszertípus nyugat-ázsiai elterjedtségével nem számolhatunk. Az eddigi adatok szerint a térségben egyedül Kína Gansu tartományában található dunhuangi Ezer Buddha barlangtemplom egyik freskóján található csak citeraábrázolás. (Meskeris 1987,152-153.) A 642-re datált, buddhista paradicsomot bemutató kompozíción több jellegzetesen távol-keleti hangszertípus társaságában látható egy távol-keleti domború citeratípus is. Azonban az európai lapos citeratípusok között nincs nyoma a távol-keleti domború kialakítású citeratípusoknak. Ebből kifolyólag kétséges, hogy az európai citeratípusok a távol-keleti citeratípusokból alakultak volna ki.1 Curt Sachs szerint az európai citerák az egyiptomi kánun és az ázsiai cimbalom, a szantur formájában jelentek meg a kontinensen. (Sachs 1942, 292.) John Henry van der Meer szerint a citera valószínűsíthetően az ókori monochordonból fejlődött ki, amely a püthagoreus kor találmánya volt. (van der Meer 1988, 264.) A monochordon hangközjelekkel ellátott hosszúkás doboz volt, amely fölé egy húrt feszítettek, és a húr alatt levő mozgatható húrlábbal a húr hossza tetszés szerint osztható volt. Az ókori monochordon azonban nem a zenélés célját szolgálta, hanem a húr különböző hangközeinek a megfelelő bemutatását. A kora középkori keresztény monostorokban a monochordont szintén hasonló funkcióban használták, amint az az Arezzoi Guidót és patrónusát, Theodalt ábrázoló képről is kiderül, amely a bécsi Császári Könyvtárban látható. Ebből a monostori monochordonból fejlődött ki a XVI. században a Hortense Panum által „balk” monochordonnak nevezett bundozatlan, elvékonyodó dobozformájú, vonóval megszólaltatott citeratípus. Hortense Panum szerint a „balk” kifejezés a németben Scheit, a hollandban Balk, és a franciában Bűche formában ragadható meg. (Panum 1970, 251.) A vonós hangszertípusból alakultak ki a Trumscheitnek, Trompet Marinának vagy Tympani schizának nevezett vonós citeratípusok. Az ókori monochordon másik fejlődési irányát a fogólappal és bundozattal ellátott, ebből kifolyólag elkülönülő dallam- és kísérőhúrozatú citeratípus, a német Scheitholt jelzi. 25
