Székely Zoltán (szerk.): Arrabona - Múzeumi Közlemények 48/1. Ünnepi kötet a 90 éves Barsi Ernő tiszteletére (Győr, 2010)
Tanulmányok - Nagy Iván: A dudáshagyománnyal kapcsolatos szöveges adatok Szomjas-Schiffert György csallóközi gyűjtésében
NAGY IVAN A DUDÁSHAGYOMÁNNYAL KAPCSOLATOS SZÖVEGES ADATOK... Nagy Iván A DUDÁSHAGYOMÁNNYAL KAPCSOLATOS SZÖVEGES ADATOK SZOMJAS-SCHIFFERT GYÖRGY CSALLÓKÖZI GYŰJTÉSÉBEN A népzenekutatás a néprajz egy sajátos területe. Ez a megállapítás nem volt mindig ilyen egyértelmű, hiszen a népzenegyűjtést legkorábban a klasszikus műveltségű zenészek kezdték el, akiknek érdeklődése elsősorban a zenére, annak jegyeire (dallam, ritmus, díszítés stb.) és a dallamok típusvizsgálatára terjedt ki. Azonban hamarosan kiderült, hogy a zenei jelenségek a hagyományos kultúra öszszetett rendszerében léteznek, és nem választhatók el a szövegtől, az előadóktól, a helyzettől és a környezettől, ahol az adott dallam elhangzott stb. A dolog természetéből adódóan hamarosan akadtak olyan kutatók is, akik a zenei jelenségeket a lehető legszélesebb összefüggéseiben vizsgálták.1 Ebben a munkában Szomjas-Schiffert György csallóközi gyűjtésének azt a szeletét mutatom be, amely segít megérteni, hogy az ún. „dudáshagyomány” hogyan illeszkedik bele az előbb említett hagyományos kultúra összetett rendszerébe. Azonban ehhez az elején tisztáznunk kell, mit értek dudáshagyomány alatt. Ez a terminus technicus magában foglalja a teljes, dudával kapcsolatos zenei hagyományt (hangszeres és vokális zene) és a népi kultúra különböző ágait érintő, dudával kapcsolatos minden más hagyományt is (hangszerkészítés, hiedelmek, népszokások stb.). így jöttek létre az elsősorban zenei, másodsorban pedig a gyakran szöveges kiegészítésű gyűjtési egységek. Szomjas-Schiffert György választása nem véletlen, hiszen munkája a csallóközi népzene-kutatásban — Bartók Béla2 és Ág Tibor3 mellett — az egyik legjelentősebb. Munkája során — melyet még azóta sem tudtak túlszárnyalni —, 10 év alatt 86 községben végzett tervszerű kutatást. Volt olyan hely, ahova ötször is ellátogatott, és talán ennek eredménye a közel 2000 lejegyzett adat. Szomjas-Schiffert Györgyöt4 a Szlovák Tudományos Akadémia hívta meg 1957- ben, hogy népzenét gyűjtsön. A kutatást 1958-, 1962-, 1965- és 1967-ben folytatta tovább. Érdekes, hogy az előbb említett éveket a Hajnal vagyon, szép, piros című munkájában ő adta meg, azonban a lejegyzésekben más dátumok szerepelnek. Az első út után főként a Csallóközben előforduló bakterkiáltások kezdték foglalkoztatni, és a dudáshagyomány mintegy váratlanul felbukkanó „mellékterméke” volt vizsgálódásának. Csallóközi kutatásának munkamódszere rendkívül egyszerű, de nagyon eredményes. Akiutazás előtt az első információkat mindig Marcell Bélától, a Csallóközi Múzeum későbbi igazgatójától szerezte be. Az adatközlőkhöz — akikkel jól tudott bánni — valamilyen községi elöljáró kíséretében érkezett. Velük először csak beszélgetett, majd rátértek az énekekre, melyeket egy Jeloso típusú orsós magnetofonra rögzített, miközben helyszíni lejegyzéseket is készített. Később a vázlatait a felvételek alapján tisztázta. Az 1957-es első gyűjtőútja után írásos összefoglalót készített, melyet egy előadás keretében be is mutatott a Zenetudományi Intézet munkatársainak. Ezen részt vett többek között Kodály Zoltán és Szabolcsi Bence is. Szabolcsi javasolta neki, 37
