Székely Zoltán (szerk.): Arrabona - Múzeumi Közlemények 47/2. (Győr, 2009)
Tanulmányok - Horváth József: Dr. Kovács Pál és a Hazán. (A szerkesztő és az újság helye, szerepe a magyar sajtótörténetben)
ARRABONA 2009. 47 / 2. TANULMÁNYOK vetkező félévben pedig már 16 arany a kitűzött pályadíj. (Pitroff 1915, 70-71.) Petőfi Sándor minden itt megjelent verséért két aranyat kapott, az „Úti levelek” sorozatának megjelenéséért pedig 60 forint illette meg. (Pitroff 1915, 71.) Ez meglehetősen magas honoráriumnak számított akkoriban! Petőfi Sándornak 1847-ben — amint azt a szakirodalom több helyen cím szerint is felsorolja — 23 verse jelent meg Győrött, ami nem véletlen, hiszen negyedévenként hat vers küldéséről szólt az egyezség. Hogy mit jelentett a szerzők számára ez az anyagi elismerés, azt éppen Petőfi Sándor példáján tanulmányozhatjuk leginkább — köszönhetően annak, hogy Törő Györgyi már bő fél évszázaddal ezelőtt nagyobb tanulmányt írt a költő anyagi helyzetéről. (Törő 1962) E tanulmányból tudjuk, hogy 1847-ben Petőfi a Frankenburg Adolf által szerkesztett Életképektől — melynek az 1846 novemberében aláírt szerződés szerint „kizárólagos” munkatársa volt — másfél aranyat (hét és fél pengő forintot) kapott költeményenként, és félévente 12 versben állapodtak meg. Mivel ebből nem lehetett megélni — írja Törő Györgyi —, „Frankenburg kénytelen volt elnézni, hogy Petőfi ugyanannyi versre s összegre a győri lapszerkesztővel, Kovács Pállal is megállapodjék. így a két laptól negyedévenként 90 pengő ft biztos jövedelemre számíthatott” — nagy jövedelemnek azonban ez együtt sem volt mondható. (Törő 1962, 74—75.) Hiszen — utal rá a szerző — 1844-ben úgy keresett ennyit, hogy ellátásáról Vahot Imre gondoskodott. (Törő 1962, 75.) Ez utóbbiról másutt így olvashatjuk Vahot szavait: „Munkájáért adok önnek szállást, jó magyaros tápot és havi 15 váltóforint fizetést.” (Derzsi-Szántó 1973, 32.) Az elmondottak alapján érthető, hogy a komoly anyagi gondokkal küzdő Petőfi 1847. június 19-én kelt levelében már ezt írja: „Itt a hat vers a jövő évnegyedre; kérlek, küldd el rögtön a járandóságot, mert nagy szükségem van rá.” Majd később hozzáteszi: „Minthogy pedig szeptemberben házasodom, kénytelen vagyok a jövő évre kerekszámot kérni, t. i. a negyvenöt helyett ötven pengőt évnegyedenként, s így száznyolcvan helyett kétszázat évenként. Aztán ennél maradunk. Minthogy a különbség nem nagy, s Jókayval is így egyeztem, remélem, veled sem kapok hajba.” Majd levele végén még egyszer is nyomatékosítja első kérését: „Kérlek, édes Palim, írj és küldd el a küldendőt rögtön, amint levelemet kapod.” (Petőfi 1967, 334.) Az anyagi gondok később is többször említtetnek a szerkesztőhöz írott leveleiben: 1847. július 22-én pl., amikor az „Úti levelek” első darabjait küldi, egy aranyat kér minden levélért (Petőfi 1967, 337.); augusztus 10-én viszont már ezt írja: „A már elküldött 8, e most szállított 6, és még küldendő két vagy három levelet összesen od’adom 60 pengő forintért oly föltétellel, ha a még járandó harminc pengőt és a jövő évnegyedi verseimért a negyvenöt pengőt (összesen 75 f. p. p.) azonnal útnak bocsátód.” (Petőfi 1967, 339.) Az elmondottakat összegezve megállapítható — Törő Györgyi is erre az eredményre jutott (Törő 1962, 80.) —, hogy Petőfi Sándor 1847-ben 150 pengő forint honoráriumot kapott a Hazánktól, míg az Életképektől csak 90 pengő forint bevétele származott. 1848 első negyedében kapott még Győrből 45 pengő forintot 66
