Székely Zoltán (szerk.): Arrabona - Múzeumi Közlemények 47/1. (Győr, 2008)
Tanulmányok - Horváth József: Házasság, család, gyermek Győrött a XVII. században a végrendeletek tükrében
ARRABONA 2009. 47/1. TANULMÁNYOK ben mi alapján döntöttek? Valószínűleg a gyermek testi fejlettsége és értelmi képességei alapján, ahogy ezt Solymosi László is feltételezi az 1515. évi veszprémi egyházi zsinat határozatait értelmezve. (Solymosi 1997,22.) Hogy állítottak-e ki erről „időlátó levelet”?100 — a XVII. századi Győrben ez aligha valószínű. Nyilván a családon belüli konfliktusok elkerülésének szándéka motiválta a „speciális helyzetű” gyermekekről való különös gondoskodást is; erre is szeretnék néhány példát említeni! Több testáló tesz említést például távollévő — esetleg önhibáján kívül távollévő — gyermekről. Anna Kircherin pl., aki 1610-ben Claudius Schuller házastársaként végrendelkezett, első házasságából származó fiának, Osualdt Postetthnek — „kit vagyon 12 esztendeje, hogy nem láttam” — 5 forintot és 60 pénzt hagy mindössze, ha idejönne Győrbe. Döntésénél — mely gyakorlatilag az öröklésből való kirekesztést jelentette az említett fiú számára — nyilván figyelembe vette azt is, hogy fia aligha gyarapította a család közös vagyonát.101 (Horváth 1995,38.) Találtam példát ennél hosszabb idejű távollétre is: Syluester Frelik házastársa 1617-ben említi, hogy az előző urától volt két fia, akik Győr elestekor — tehát több mint 20 éve! — estek török rabságba; ha visszajönnének, úgy tartozzék az ura adni nekik a testamentumosok ítélete szerint.102 Vince Imre özvegye 1625-ben azt említi, hogy van egy fia az első urától, akiről nem tudja, hogy hol van; őneki nem is hagy semmit.103 Van néhány olyan forrásunk is, ahol a testáló megfogalmazása sejtet valamilyen, a gyermekkel kapcsolatos problémát. Jó példa erre az 1616-ban testáló Jakustich Zeőcs Mihályné esete, aki fia számára is tesz hagyományokat, de hozzáteszi: ,До1 penigh az fiamnak Jánosnak ualahol ualami gialazatos hire miatt ualo fogiatkozasa történnék, auagy holta, mindenekből semmissé tartassek...” és minden a lányáé legyen.104 Gionge János viszont 1632-ben más-más okból korlátozza két gyermekének öröklését: „Miklós fiam tudgya, hogi ötét ki váltottam az Törököktül, tűrök vele, hanem mégis az Fodeles Agiath пеку hagyom. Az Varganenak semmit sem adok ha volnais, sémit sem adok, mert felem semjün.”105 Az idézett példákban a testáló felnőtt gyermekeiről volt szó, akiknek öröklését igyekezett korlátozni rendelésével, némelyiküket pedig egyenesen kizárt az öröklésből, döntését röviden indokolva. Mások sokkal részletesebb indoklásban fejtették ki, miért nem rendelnek semmit valamelyik számba jöhető örökösnek — ide értve esetenként a mostohagyermekeket is. Chiatt Kolmar Simon például 1624-ben elmondja, hogy mostohalányát ugyanúgy szereti, mint a sajátját; ez annyiban igaznak tűnik, hogy egyiküket sem jelöli örökösnek, hanem mindent a feleségére hagy, hogy minden csak az ő ,J)irectioia es Dispositioia alat” legyen.106 A legérdekesebb érveléssel Fischer Mária asszony 1627-ben kelt rendelésében találkoztam, aki mostani férje, Istuan Márton egyetlen leányának, akit ő — úgymond — édes lányaként szeret, végrendeletében nem hagy semmit! Részletes indoklása a következő: • ha a lány férjhez menetelét megérik, tudják, mit kell neki adniuk; • ha ő — mármint a testáló — halna meg előbb, úgy férje — a lány édesapja — tudja, mit kell tennie; • ha a férje halna meg előbb, úgy ő — aki a mostohát lányának vallja — tudja, mit kell tennie; • ha viszont férjével mindketten meghalnának, akkor úgyis ez a lány lesz egyetlen örökösük, csak az oldalágat kell szokás szerint kifizetnie! (Horváth 1995, 119-120.) 70
