Székely Zoltán (szerk.): Arrabona - Múzeumi Közlemények 47/1. (Győr, 2008)
Tanulmányok - Horváth József: Házasság, család, gyermek Győrött a XVII. században a végrendeletek tükrében
ARRABONA 2009.47/1. TANULMÁNYOK rán a fehérvári törökök fogságába esett, és csak jelentős összegű váltságdíj lefizetése után sikerült onnan megszabadulnia. Érdekesnek tartom viszont, hogy ez a tény — amely bizonyára érzékenyen érintette anyagi helyzetét — sem saját, sem felesége testamentumából nem derül ki! Ezen eset azért is tanulságos, mert egyértelműen bizonyítja: még az egymást kiegészítő végrendelet-párok tartalmi elemzésekor is szükségünk lehet külső források igénybevételére! Latoss Mihálynéhoz hasonlóan nem bízott meg férjében az 1628-ban testáló Csóka Jánosné sem, aki úgy rendeli, hogy a házát adják el és kapja meg az árát két házas leánya, de — mint hozzáteszi — „készpénzül kezekben ne adassek, hogy az en Uram el ne uesztegesek tulek”.87 De nem lehet igazán jóban mostani második férjével például Hans Sagner özvegye sem, mondván: ő már férjét mindenben kielégítette, így a javaiban semmit ne kereshessen!88 Végül az 1641-ben testáló Oppicz Zsófiát, Sopronban lakó Slesinger Jeremiás házastársát idézném, aki férjének 100 forintot hagy, ezen érdekes indoklással: ,Де légién el feledet en előttem: Noha az eo hoszan ualo nagi idegensege es keduetlen maga uiselese ekemben nem kichin Szomorúságai tartott, kiről maga Lelky ismereti biszonsaga".89 Ez utóbbi vallomás már a házasság érzelmi válságára is utal, amely ez esetben különéléshez is vezethetett. Tudunk viszont olyan esetről is, ahol a házaspárok közötti konfliktus biztosan szakításhoz vezetett: az 1626-ban testáló Marthon Szabó Gergelytől tudjuk, hogy felesége „hwtit megh szeguen, mind egessegemben, kiualtkepen betegh agyamban felem Soha Nemjeőwen, Sem Istennel, sem hwtywel Nem gondolwan, Sem az eő gyermekyre gondot Nem Viseluen..elhagyta őt. Hogy miért tette, arról a végrendeletből sajnos nem tudunk meg semmit; a férj rendeléseiből — aki mindezek ellenére 100 forintot hagy neki! — úgy tűnik, hogy ellenségesen viselkedett velük azóta is.90 Bár a házastársak közötti konfliktusok bemutatására még több remek példát is említhetnék, e témakör zárásaként inkább arra szeretnék utalni: néhány esetben a pozitív érzelmek is helyet kaptak a rendelésekben. Erre a legjobb példával talán Sticz Margaretha szolgál, aki 1636. november 22-én kelt végrendeletében elmondja, hogy férje, Bider Farkas őt mind vénségében, mind betegsége alatt „mind köröstien es Tökelletes jámbor hazassaghbeli Feryhez illik tisztessegess hiltuösse mellet forgholodny ugiforgholodot, takargatot es keduemet kereste mindenben, valamelliek keduemnek teczetenek” — ezért mindenben őt tekinti örökösének.91 Ehhez hasonló őszinte „vallomásokkal” csak nagyon ritkán találkozhatunk a korabeli végrendeletekben! Az itt idézett eset azért is érdekes, mert — amint arra már korábban utaltam — az említett, feleségének mindenben kedvét kereső Bider Farkas 1637. május 13-án — amikor még fél év sem telt el felesége testálásának (és nem halálának!) időpontja után — kelt végrendeletében már .jegyes matkam”-ról tesz említést! (Horváth 1996,52.) Talán idős(ebb) feleségének halála után próbált meg „igazi” családot alapítani? Amint arra e fejezet bevezetésében utaltam, bizonyos esetekben maga a végrendelet is lehetett konfliktus elindítója, esetleg a túlélő házastárs és az örökösnek jelölt gyermek között is; erre is szeretnék egy példát említeni! Alapi Gergely házastársa, Potiondi Zsuzsanna 1664-ben tett utolsó rendelést.92 Egy bő évtizeddel később lányuk, Alapi Julianna — ekkor már Boronkai Gábor házastársa — vitába kerül apjával; a peranyag számos hasznos információt nyújt jelen témánk szempontjából is!93 Az 1675 júliusában felvett tanúkihallgatási jegyzőkönyv 13 66
