Székely Zoltán (szerk.): Arrabona - Múzeumi Közlemények 47/1. (Győr, 2008)
Tanulmányok - Horváth József: Házasság, család, gyermek Győrött a XVII. században a végrendeletek tükrében
HORVÁTH JÓZSEF HÁZASSÁG, CSALÁD, GYERMEK GYŐRÖTT A XVII. SZÁZADBAN... életkoruk ismerete nélkül ebből nem következtethetünk arra, hogy hány éves korban kötöttek házasságot — de nyerhetünk-e ebből témánk szempontjából hasznosítható egyéb adatot? A magát „igen beteges vén ember’’-пек nevező Hrasztoviczaj Szűcs Mihály—élő gyermekük valószínűleg nem lévén — általános örökösévé jámbor „vén” házastársát, Erzsébetet jelöli ki, „az ki énvelem 28 У2 esztendeig jámborul lakott és sok nyavaláimban és fogyatkozássimban engemet tartott és táplált” (Horváth 1995, 111.) — talán idősebb korban házasodtak össze? Arra nem utal, hogy akár neki, akár feleségének előző házassága lett volna; de ennek — örökösként számba vehető gyermekük nem lévén — végrendelete készítésekor egyébként sem lett volna sok jelentősége. Mészáros Máté 1627-ben — elmondása szerint — már 25 éve él együtt feleségével, akinek fiát is említi — vagyis feleségének ez már a második házassága lehetett; saját gyermekei közül Katus lánya „Bezprembe” lakozó Ach Jakab felesége, Susanna lánya pedig Gyirmóton lakozó Katona János házastársa (Horváth 1995,117.) —vagyis mindketten férjhez mentek 25 éves koruk előtt. Az 1620-ban testáló Kanisay Varga Tamás két kisebb gyermeke András és Panna — anyjukkal 21 éve él együtt. Említi továbbá öregebbik fiát, Györgyöt, aki az előző feleségétől született, és házas lányát Dorkot — róla nem derül ki egyértelműen, hogy melyik házasságából származik, de a szövegösszefüggések alapján inkább az elsőre gyanakodhatunk.38 Vagyis ezen forrásokból sem nagyon nyerünk adatokat a házasulok életkorát illetően. Ha győri tapasztalatainkat összevetjük a szakirodalom fentebb idézett megállapításaival, néhány hasonlóságot azért rögzíthetünk. Érdemes például figyelnünk a megözvegyültek magas számára: 223 nő temetett el legalább egy férjet, míg feleségét 107 végrendelkező férfi veszítette el! Ha a Granasztói György által leírt házasfelek közötti nagy korkülönbséget elfogadjuk, úgy ezt csaknem természetesnek kell tartanunk — még akkor is, ha feltételezzük, hogy az átlagéletkor a közben eltelt évtizedekben esetleg növekedett valamit. A kérdés tehát az: elfogadhatónak tartjuk-e a XVI. század közepi kassai viszonyok vizsgálatára alapozott megállapításokat a XVII. századi győri állapotokra? A válasz kapcsán talán nem érdektelen egy összefüggésre utalnom: a családalapítás időpontját nemcsak a helyi házasodási szokások határozhatták meg, hanem jelentős mértékben az is, hogy rendelkezésre álltak-e az ahhoz szükséges anyagiak! Annak feltételezése viszont logikusnak tűnik, hogy a nők hozományát könnyebb lehetett előteremteni, mint a leendő férj számára a családalapítás feltételeinek megteremtéséhez szükséges összeget. Az előbbi valószínűleg lényegesen könnyebben biztosítható volt a család anyagi alapjainak megrendülése nélkül, mint az utóbbi, mely esetleg csak a teljes örökrész kiadásával volt megoldható! Ezért — amint arra Granasztói György is felhívja a figyelmet — a családi élet folyamatában szemlélt örökösödés legfontosabb kérdése az, hogy mikor történik lényeges hasadás a vagyonban. (Granasztói 1984, 234—235.) Vagyis: a szülők még életükben kiadják az örökrészeket, maguknak csak a haszonélvezetet tartva meg, vagy csak a szülők halála után juthatnak hozzá gyermekeik az örökséghez? Szende Katalint idézve: a „nyugat-magyarországi rend”, vagy a „kelet-magyarországi rend” szerint történik a vagyon megosztása és átörökítése a családokban? (Szende 2008, 254-255.) Győri forrásaink e téren sem mutatnak egyértelműen értékelhető képet. Az mindenképpen elmondható, hogy a győri végrendelkezők lényegesen több házas 57 I
