Székely Zoltán (szerk.): Arrabona - Múzeumi Közlemények 47/1. (Győr, 2008)
Tanulmányok - Almási Tibor: Évről-évre. Fejezetek Győr képzőművészeti életéből. III. 1903
ARRABONA 2009. 47/ 1. TANULMÁNYOK elrugaszkodtak a valóságtól. A tárlat legnagyobb érdemeként megrendezését kell említenünk. A rendezőknek nem csupán az a célkitűzése teljesült, hogy esztétikai élményt nyújtsanak a látogatóknak, hogy neveljék, pallérozzák a nagyközönség, kiemelten az ifjú nemzedék szépérzékét. A kiállítás kedvező alkalmat kínált arra is, hogy legalább részben felmérhetővé váljék, hogy a városban és szűkebb környékén milyen műkincsek, képzőművészeti értékek rejlenek a magánlakások mélyén, illetve a fontosabb, az érdeklődők tekintete elől elzárt intézmények (városháza, megyeháza, egyház, iskolák) falain. Az 1903-as győri műtárlatról kialakítható összkép akkor válik igazán árnyalttá, és a valósághoz közelítővé, ha számba vesszük nem csupán erényeit, de „árnyoldalait” is. Tény, hogy ez a kiállítás nem volt olyan gondosan és alaposan megszervezve, mint az egy évvel korábbi képzőművészeti bemutató. A szervezőbizottságból a jó szándék és a nemes ügy melletti elkötelezettségen túl épp az a szakszerűség hiányzott, amit az 1902-es kiállításnak a Magyar Képzőművészeti Társulat szakembergárdája kölcsönzött. Ám azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a bizottságnak nem kis nehézséget okozott, hogy a tárlat anyagi fedezetét ebben az esetben már nem az említett Társulat, hanem a szűk, korlátozott pénzügyi forrásokkal rendelkező helyi erők biztosították. Nem csoda tehát, ha a kevésbé látványos, nem kellő szakmai hozzáértéssel rendezett és népszerűsített kiállítás nem vonzott annyi látogatót, mint a viszonyításul szolgáló 1902-es képzőművészeti demonstráció. A visszafogott siker fokmérőjeként kell elkönyvelnünk azt is, hogy az előző évben — jogos büszkeséggel — több esetben is publicitást kapott látogatottsági statisztika és pénzügyi mérleg nyilvánossá tétele ezúttal teljességgel elmaradt. A kiállítás kétséges sikere, az elvtelen, az olykor jogtalan és alaptalan támadások felőrölték a nagybizottság és rendezőbizottság amúgy is lanyhuló lelkesültségének, ügybuzgalmának maradékát is. Ennek közvetlen hatása az lett, hogy e bizottságok beszüntették tevékenységüket, nem szerveztek újabb tárlatokat Győrben, és végső soron a város bíztatóan éledező képzőművészeti élete visszasüllyedt abba az apátiába, amely az előző évtizedekben jellemezte. A rendezőbizottság munkájának felfüggesztése egyben azt is jelentette, hogy az 1903-as év őszére tervezett győri képzőművészek együttes kiállítása is elmaradt. Hogy a város e tekintetben mégse szenvedjen kárt, arról Benes Pál és Holló Alajos gondoskodott. Kettőjük bemutatkozásának előzménye az volt, hogy az ideje nagy részét a nagybányai művésztelepen töltő Benes 1903 nyarán visszatért szülővárosába, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy itt — 1897-es hasonló, sikeres kezdeményezése mintájára és tapasztalataira építve — ismét festőiskolát nyisson. A városban már 1902 októberében olvasni lehetett olyan híreket, hogy a még Nagybányán tartózkodó Benes „Győrött fog letelepedni és műtermet, valamint művésziskolát berendezni.”53 A művésziskola helyének kiválasztása, munkára alkalmassá tétele és a felmerült adminisztratívjellegű problémák tisztázása után, 1903 nyarán arról értesülünk a Győri Hírlap tudósításából, hogy „Győr kulturális berendezése a művészet magasabb fokán gyarapodik... egy új intézménnyel.”54 Az „új intézmény” Benes Pál 1903. június 15-én nyílt festőiskolája volt, ahol havi 24 korona ellenében a művész hetente három alkalommal oktatta a beiratkozott diákokat. Benes Pál műtermét és festőiskoláját az egykori „sétatéri sörcsarnok” helyiségében rendezte be, amelyet a városi tanács — a gazdasági bizottság javaslatára — 216
