Székely Zoltán (szerk.): Arrabona - Múzeumi Közlemények 47/1. (Győr, 2008)

Tanulmányok - Kelemen István: Sopron vármegyei jobbágyvégrendeletek - Pótlás

KELEMEN ISTVÁN SOPRON VÁRMEGYEI JOBBÁGYVÉGRENDELETEK - PÓTLÁS Ezen fönt irt rendeliseit Fülöp Katalin Nemes Visen a házomnál élő szovaival tette és vélem Íratta, sőt némely kérdéseimre s ellenvetésimre bizonyos leveleket mutatót s azokkal bizonyította igaz jussait, mellyeket igaz lilék ismirettel s nevem alá írásával s élő pöcsétemmel bizonyittok. üdösb Konkolyi László m[anu] p[ropria]. L. S. n[emes] visi birtokos 14. Beled, 1804. november 21. Dancz György végrendelete (másolat) Alább irtt, T[ekin]t[e]tes N[e]mes Soprony v[á]r[me]gyében, Beledy helysígben lakozo Dáncz György, aki még testem állyopottyában is egyiséges és fris elmivel lívín kiványtam még Hetemben ill rendelistt tenni, mively az Rusínka leányom és Illés Ferencz vöm mint gonyosz tivők már sok Ízben engem meg hurczultak és rajtam virít eresztettek, a mellyett a mosttan jelen lívő bírák és esküttek szemekkel láttak és sok ízben tapasztaltak, ara való nizvestt az első rendelisemett, amellyett még az 1792— esztendőben tettem, meg változtatván meg változtatom, mivel az atyai tisztessígett ajánlásak szerént énnekem meg nem atták és az atyai tisztessig helyett gonoszul füzettek, tehátt mint rósz és gonosz tivő gyermekem a joll tivősígemre nem is érdemes, avagy mílto, azértt aki engemet öregsigemben is meg betsül és gyámolyitt, én is mint jo atya azon gyermekemmel kiványok jött és többéit tenni, mint a rósz és gonyosz tivő gyermekemmel, mellyre való nizvest ezen alább spetificalt tulajdon keresminyemet hagyom és testálom minden meg nem váltazás és meg nem másulhatatlanul az Katicza leányomnak, Buthy János eözvedgyinek, Dáncz Katiczának, avagy attul szármozando gyermekeinek, a mint is következik, úgymint f[orint] xr[=krajcár] 1— Valamint az nígy ökrömet kétt száz foréntokban Illés Ferencz vömnek alku szerént által attam, id est 200 2— Szekeremet húsz foréntokban, id est 20 3~ Az keczölyi réthen livő irtás zálogos fölgyeimen lívő s magam riszire esendő nyolczvan egy forént öttven nigy karajczárbul álló zálogos summa pinzemet, id est 81 54. Summa 300 54. Sigl. Beled, 21aNovembr[is] 1804. Dáncz György X helysig bírája Buthy Mihály előtt X eöreg esküttek Horvath János m[anu] p[ropri]a. Rácz Mihály X 105 i

Next

/
Thumbnails
Contents