Székely Zoltán (szerk.): Arrabona - Múzeumi Közelmények 46/2. (Győr, 2008)
Tanulmányok - Brauer-Benke József: A peremgyűrűs furulya
A témával foglalkozó szakirodalomban elterjedt a székely népnyelvi eredetű szélhasító elnevezés. A Dunántúlon leginkább a hódlik, hold, a Felvidéken a szem, ablak, míg Moldvában az akna, vrána elnevezés terjedt el. (Sárosi 1998, 81.) Az akusztikával foglalkozó szakirodalom a szélcsatorna elnevezést alkalmazza, mivel a befújt levegő áramlását valójában az ajak-ajakrés vagyis a labium töri meg. (Pap 1994,171.) Juhász Zoltán az erdélyi és a csángó furulyások játéktechnikáját vizsgálva kimutatta, hogy az alsó állású szélcsatorna nyílás felső peremét az alsó ajkukkal befedik, illetve a furulyát előre-hátra mozgatják, aminek következtében a furulya hangjának a hangszíne és kisebb mértékben a hangmagassága is változik. (Juhász 2001, 361.) Ez a hangszín változás a furulyajáték igen fontos eleme. Felső állású szélcsatorna nyílással ez a játéktechnika kivitelezhetetlen. A Juhász Zoltán által felhangos játéktechnikának elnevezett fúvástechnika nem ismert a magyar nyelvterület egészén. Ennek egyik lehetséges magyarázata lehet, hogy a régies tánckísérő játéktechnikához, a dünnyögéshez hasonlóan a tánckísérő funkció visszaszorulásával a furulyások játéktechnikája is változott. Szintén lehetséges magyarázat, hogy az erdélyi és moldvai furulyások nem jutottak hozzá a modernebb fúvós hangszerekhez, ezért a rendelkezésre álló hangszertípus lehetőségeit jobban kihasználva olyan játéktechnikát alakítottak ki, amelyre másutt, a modernebb hangszertípusok alkalmazásával már nem volt igény. Ettől függetlenül az alsó és felső állású szélcsatorna nyílás különböző hangszíneket eredményez, ebből kifolyólag adott dallamtípusok befolyásolják a hangszer felépítését. Mivel a furulyákon eredetileg énekelt dallamokat játszottak, ezért valószínűsíthetően az ezek előadásához szükséges mértékben alakítgathatták a hangszereket is. A fellelhető adatok azt mutatják, hogy tőlünk keletre is inkább a felső állású szélcsatorna nyílás az elterjedtebb. Mint például az öt ujjnyílásos tadzsik náj-csuponi, a hat ujjnyílásos kirgiz csór, vagy a hét ujjnyílásos lett sztabule. A Távol-Keleten viszont nem terjedtek el a magrés furulyák. Alsó állású szélcsatorna nyílású magrésfurulyák a bolgár duduk típusai, az evvel rokonítható macedón és szerb duduk, a görög szuravli, a szlovák pßtaly, a románfluier, illetve az északnyugat- bulgáriai kaval, és az ezzel rokonítható román és moldvai kaval. A horvátoknál, a lengyeleknél és a törököknél mind az alsó, mind a felső állású szélcsatorna nyílással rendelkező furulya típusok megtalálhatóak. A kaval elnevezés a Balkánhoz hasonlóan a törököknél is inkább a peremfúvós furulya típusok megjelölésére szolgál, míg a magrés furulyatípusokat düdüknek nevezik. Amenynyiben a kaval elnevezéssel magrés furulyát jelölnek, akkor azt jelzővel látják el. A dilli kaval és a damakli kaval magrés furulyák nevükben utalnak a hangszertípusra: dilli kb. nyelvvel és damakli kb. szájpadlással. (Picken 1975, 433.) Valószínűsíthetően a kaval kifejezés átfogó terminus lehet és kb. a magyar sípnak feleltethető meg. A kaval kifejezés Észak-Afrikában és a Balkán nagy részén is ismert és valószínűleg vagy a törököktől ered vagy általuk terjedt el. Malonyai Dezső a Balaton-vidéki pásztorművészetet bemutató könyvének képanyagában a bemutatott hat, azonos típusú furulya közül háromnak is felső állású a szélcsatorna nyílása, ezért kérdéses, hogy a felső állású szélcsatorna nyílásos fuBRAUER-BENKE JÓZSEF______________________________________________A PEREMGYÚRŰS FURULYA 191
