Medgyesy-Schmikli Norbert - Székely Zoltán (szerk.): Arrabona - Múzeumi Közlemények 46/1. "Vállal magasabb mindeneknél"A Szent László-herma Győrbe érkezésének 400. évforulóján megtartott tudományos konferencia előadásai. Győr, 2007. június 25-27. (Győr, 2008)
Kiss Gábor - Zágorhidi Czigány Balázs: Egy Szent László előtti katonaszent: Szent Vencel
ARRABONA 2008.46/ 1. TANULMÁNYOK alaknak kellett volna létrejönni. A helynevek Vincló és Viszló (> Liszló) alakjai a magyar nyelvben szabályos hangtani változások révén formálódtak ki a szláv névből, s útjukat jól mutatják a régi keresztnévi előfordulások is. A ma használatos Vencel névalak egyébként a német nyelvből ered. (Mező 1996, 201-202.) Ha áttekintjük azokat a településeket, ahol egykor Szent Vencel titulusú egyházi épületek álltak, akkor feltűnik, hogy három esetben — azaz az eseteknek ugyancsak negyed részében — népnévi megjelöléssel találkozunk, úgymint a lengyelekre vagy legalábbis nyugati szlávokra utaló Vas megyei Polány és a Zala megyei Kislengyel, továbbá az általánosan szlávokra utaló Veszprém megyei Tóívázsony esetében. Az etnikai vonatkozású megállapítások alátámasztására megemlíthetjük még, hogy a Vas megyei Polány határában 1301-ben egy Lengyel nevű telket is említenek — „ad sessionem Lengel" (UBIII: 4.) —, amely dűlőnévként ma is él. (VMFN 165, 86-87, 92, 95, 100. sz.) Szláv nyelvből eredő helynévvel számolhatunk még Kerca esetében, amely a Kerka folyó szlovénben megőrződött Krka nevének kicsinyítőképzős Krcica származékából keletkezhetett. (Kiss 1988,1: 716.) A többi helységnévről ebben a tekintetben nem lehet mit mondani. Visszatérve Sorokpolányhoz és a vele kapcsolatban felvetett etnikai kérdésekre, érdemes néhány pillantást vetni a Nemeskéri János által feltárt temető régészeti leletanyagára és a benne eltemetettek embertani jellegzetességeire! Röviden jellemezve a sírmező megmaradt tárgyi kultúráját, elmondhatjuk, hogy az az ún. törtezüst leletek köréhez tartozik, és olyan ékszerek vannak közöttük, amelyek Kijev környékén, Dél-Lengyelország, valamint a Cseh- és a Morva-medencében gyakoriak. Ezzel ellentétben az egész temetőben mindössze egyeüen egy olyan tárgy van, amely a honfoglalás kori magyar kultúrkörből származik, egy tarsolyfüggesztő ezüst veret, amelyet az egyik kisleány viselt a nyakában. A veret tehát már nem eredeti funkciójában, hanem mint ékszer volt használatban és így aligha számít biztos etnikumjelzőnek. (Kiss 2000, 202-205.) A sírokban nyugvók megmaradt koponyáinak vizsgálata kimutatta, hogy az ide temetkező közösség embertani szempontból két csoportra oszlott: a hosszúfejű csoport a magyarságtól idegen elemeket hordozott és kapcsolatai egyértelműen északi irányba vezetnek; a másik csoport viszont az északnyugat-magyarországi Árpád-kori lakossággal mutat rokonságot. Megállapíthatjuk tehát, hogy a leletek és a koponyák egy részének jellegzetességei ugyanabba az irányba mutatnak, ahová a Polány és Lengyel helynév is, azaz Lengyelország felé. (Kiss 2000, 205-217; Kiss- Kustár-Z. Czigány 1999) Mindezek után aligha zárhatjuk ki azt a lehetőséget, hogy a Kárpát-medencét északról megkerülő Kijev - Krakkó - Boroszló - Lipcse kereskedelmi útról a Morava vagy a Vág völgyében leágazva a Dunántúlon át az Adriai-tengerhez tartó kereskedelmi úton nemcsak kereskedőkaravánok által szállított árucikkek mozogtak, hanem egyes közösségek áttelepülésére vagy áttelepítésére is minden bizonnyal sor került. A lengyel telepítésekre elvileg jó alkalmat teremtettek az Árpádok lengyelországi dinasztikus és gazdasági kapcsolatai. Ebből a szempontból kiemelt figyelmet érdemel az a tény is, hogy Szent István, I. András és I. Béla pénzei rendkívül nagy számban fordulnak elő a lengyel területeken, ahonnan aztán azok még távolabbra is eljutottak. (Huszár 1967,185-186.) 80
