Medgyesy-Schmikli Norbert - Székely Zoltán (szerk.): Arrabona - Múzeumi Közlemények 46/1. "Vállal magasabb mindeneknél"A Szent László-herma Győrbe érkezésének 400. évforulóján megtartott tudományos konferencia előadásai. Győr, 2007. június 25-27. (Győr, 2008)
Kerny Terézia: 1453. Adalékok és fölvetések Habsburg (V.) László Szent László tiszteletéhez
ARRABONA 2008. 46/1. TANULMÁNYOK ladája,23 Székely Bertalan,24 Madarász Viktor,25 Gyárfás Jenő festménye,26 Erkel Ferenc Hunyadi László operája (1844) rémlik föl mindnyájunk előtt az enervált, akaratgyenge gyermekkirállyal, aki III. Frigyes és Ciliéi Ulrik gyámsága alatt, azok hatalmi harcai között vergődve az idegen érdekek kiszolgálója. Ez az egyoldalú és meglehetősen elfogult kép úgyszólván kiirthatatlan a magyar köztudatból.27 „V. László uralkodása nem sok jót hozott az országnak” olvasható a Gonda Imre és Niederhauser Emil nevével fémjelzett Habsburgok című kötetben. (Gonda- Niederhauser 1998, 21.) Vagy legutóbb — szinte szó szerint — a már említett Sigismundus rex et imperator című katalógusban, Pálosfalvi Tamás tanulmányában: „[...] V. László rövid uralkodása (1453-1457) egyik ország köztudatában sem hagyott mély nyomokat. E történelmi feledés annyiban indokolt, hogy a fiatal király intézkedései okleveleinek tanúsága szerint a legritkább esetben tükrözik a saját akaratát. László bábkirály volt a szó igazi értelmében, és ideje sem maradt arra, hogy ezen a helyzeten változtasson. Zsigmond császár unokája alig tizenhét évesen halt meg Prágában (1457. november 23.), miközben országaiban tetőfokára hágott az anarchia.” (Pálosfai 2006, 473.) Politikai szempontból ezek kétségtelenül súlyos és valós állítások, de ha egy más aspektusból vizsgáljuk meg rövid uralkodását, máris meglepő észrevételeket tehetünk. Például, hogy utolsó éveiben határozott érdeklődéssel fordult a humanizmus felé, (Hoffmann 1929, 53-56.) vagy ha csupán az általam kiválasztott egyeden egy év viszonylag bőséges udvari képzőművészeti termését vesszük figyelembe, már ez is el kell, hogy gondolkodtasson bennünket azon, hogy talán mégis hagyott rövid regnálása maga után valamilyen csekélyke pozitív nyomot. Az alábbiakban éppen ezekre az alkotásokra alapozva szeretném ezt az elfogult, sztereotip jellemzést némileg árnyalni, újabb kutatásokra ösztönözve és ráirányítva a figyelmet a korai Habsburgok elhanyagolt — és néhai kolléganőm, Kovács Éva által oly fontosnak tartott — mecénási tevékenységére. A tanulmány középpontjában Szent László egykori váradi ereklyetartója áll. Címeres lemezének heraldikája és bizonyos további motívumok — a bárdok típusa —, a büszt palástjának sodronyzománcos díszítésétől eltérő technikája, a lemez különálló elhelyezkedése ugyanis fölvet néhány olyan meggondolandó kérdést, amely egy eddig soha nem vizsgált összefüggés-komplexumra világíthat rá, nevezetesen V. László király Szent László tiszteletére, amely már világrajövetele előtt is megjelent édesanyja személyes devóciójában. Luxemburgi Erzsébet, Habsburg Albert özvegye ugyanis még László világra jötte előtt fogadalmat tett, hogyha fiú utóda születik, akkor Szent László sírját megajándékozza: „A keresztségben László királynak nevezték, ez egyesekben haragot keltett, mert úgy vélték Péter királynak kellett volna nevezni, mivel ezt a nevet hozta magával. Egyesek viszont úgy gondolták, hogy Albert királynak kellett volna elnevezni, atyjára való tekintettel, aki oly nagyon derék király volt. Az én nagyságos úrnőm azonban már fogadalmat tett Istennek és Szent László királynak, sőt elküldte fogadalmi ajándékát is Nagyváradra. Wilsnackba pedig Vinsterel útján ezüst gyermekszobrot küldött a Szent Vérhez, és kérte Istent, ajándékozza meg trónörökössel, ami Isten akarata szerint hamarost meghallgatásra talált.”28 370
