Medgyesy-Schmikli Norbert - Székely Zoltán (szerk.): Arrabona - Múzeumi Közlemények 46/1. "Vállal magasabb mindeneknél"A Szent László-herma Győrbe érkezésének 400. évforulóján megtartott tudományos konferencia előadásai. Győr, 2007. június 25-27. (Győr, 2008)
B. Kovács István: Küzdelem az "egész-világi-vitéz" címéért - a hősepikától a legendán át a meséig
В. KOVÁCS ISTVÁN KÜZDELEM AZ „EGÉSZ-VILÁGI-VITÉZ” CÍMÉÉRT ... embér elképzelnyi nem tudja! Úgy folyik belőtök a vér, mind a Rima déréka!” — olvashatjuk az egyik mesében. A küzdelem azonban soha nem zajlik az egyik vagy másik hős otthonában, hanem semleges helyen. Ez sem látszik véletlennek. A burjátok Irenszej c. hőseposzában a főhős ellenfele így szól: „Jávort sem ölik a vackán, Gazdát sem a gazdaságán... Küzdeni ha kívánsz vélem, Kerüljünk el innét messze!...” A párviadalnak a része lehetett a nagy ordítás is. Amint a (Világ-Eleven-Kardja II. változatában) olvashatjuk, Nagy-Részégés-Világi-Vitéz „olyat ordított Szégény Jánosnak a fűire, hogy négyvennyócországba’ elnémút a harang. Más alkalommal, mikor a nagy sárkány elbődítyi magát, a szivárvány az égrő’ elmúlik.” „Mordulásom morajára Földbe fúlna, porba hullna.“ — mondja a burját főhős. Ennek a kozmikus méretű párbajnak, a két Félvilági Vitéz küzdelmének a szöveges, illetve képi megfogalmazásával találkozhatunk középkori krónikáinkban és XIV. századi templomi falképeinken, persze keresztényi köntösben és értelmezésben. Vitatott annak a ténynek a magyarázata, hogy az utóbbiak zöme éppen Gömörben, a szomszédos Kis-Hont, Torna és Szepes megyék területén, illetve a Székelyföldön és a Mura mentén, azaz a magyar nyelvhatár szélem található. A Képes Krónika a 103. fejezetben így örökíti meg ezt a nevezetes jelenetet: „Végül Boldog László herceg megpillantott egy pogányt, aki lova hátán egy szép magyar leányt hurcolt magával. Szent László herceg tehát azt gondolta, hogy az a váradi püspök leánya, és bár súlyosan meg volt sebesülve, mégis gyorsan üldözőbe vette lova hátán, amelyet Zugnak hívott. Már-már elérte és lándzsájával csaknem le is szúrta, de mégsem sikerült neki, mert sem az ő lova nem vágtatott gyorsabban, sem amazé nem maradt le egy kicsit sem, hanem körülbelül karnyújtásnyi távolság volt lándzsája és a kun háta között.” („Hegyezett lándzsának csúcsa / Hetven évig nem szúrhatja” — olvashatjuk a burját eposzban is.) „Odakiáltott hát Szent László herceg a leánynak, és ezt mondta: szép húgom, ragadd meg a kunt az övénél, és vesd magad a földre!“ Az meg is tette. Amikor Boldog László herceg távolról a földön fekvőre szegezte a lándzsáját, és meg akarta ölni, nagyon kérte őt a leány, hogy ne ölje meg, hanem bocsássa el!... A szent herceg azután sokáig birkózva vele megölte, átvágván az inat...” A küzdelem leírásakor gyakorta szó esik a „gomb”-ról. A kifejezés az övét díszítő, s általában aranyból, ezüstből készült gombokra (régészeti műszóval élve, ,,pitykék”-re) vonatkozik. Anyaguk és számuk hűen jelezte viselője társadalmi rangját. A gombok, illetve az öv letépése egyet jelentett az illető vereségével.) „Idéhallgass, édes kedves barátom! Ezen a Fődön egész-Világi-Vitéz vagyok, mer’ a Dumós ingbe’-gatyába’ (azaz öv nélkül) maradt előttem!” — mondja a Háromlábú-Nyúl-Vitéznek Szőlő-Szült-Kálmány a győzelme után — méltán. Akárcsakha a vén Irenszej válaszolna feleségének: 351
