Medgyesy-Schmikli Norbert - Székely Zoltán (szerk.): Arrabona - Múzeumi Közlemények 46/1. "Vállal magasabb mindeneknél"A Szent László-herma Győrbe érkezésének 400. évforulóján megtartott tudományos konferencia előadásai. Győr, 2007. június 25-27. (Győr, 2008)
Lengyel Ágnes - Limbacher Gábor: Szent László-tisztelet a Palócföldön
LENGYEL ÁGNES - LIMBACHER GÁBOR SZENT LÁSZLÓ-TISZTELET A PALÓCFÖLDÖN A hagyományozódást jellemzi, hogy egyes mondaelemek a saját pátriába épülve, mikrokozmikus jelentőséggel járultak hozzá a tradicionális életmód funkcionális működéséhez. Megfigyelhető egyfajta bensőséges szeretetteljes viszonyulás, amivel a múltat a jelenbe integrálják, miközben Szent László a ,jó király” típusában jelenik meg: „volt úgy, hogy több napig is tartózkodott a faluban. Ilyenkor neki és kíséretének is készítettek szállást. Az áldott jó lélek nem volt válogatós, elfogadta a mi szegényes élelmünket is. Ilyenkor elbeszélgetett az emberekkel. Megkérdezte, nincs-e valami bajuk, és azt is, hogyan bánnak velük az urak. Meghallgatta őket, és segített a bajba kerülteken.” (Fehérváry 1993, 190; Görcsös 1995, 152; Magyar 1998, 39., 268., 278., vö. Limbacher 2002, 18-20., 58-59.) Az egyik legnépszerűbb debrődi hagyomány szerint a kunok elleni csaták közben Szent László serege étlen-szomjan volt, mikor a szent király imádságára vadak jöttek elő az erdőből: „.. zúgott a katonaság, hogy éheznek. Hát Szent László, mint egy vallásos király, térdre borult, imádkozott a Jóistenhez. Úgy jöttek ki a vadak, hogy szabad kézzel fogdosták a vadakat. Aztán megölték, ették, sütötték őket.” Azután lóra ült, mire a lova patkója nyomán forrás fakadt a sziklából. Más változat szerint leesett a patkó a lováról, és így fakadt a víz. A debrődiek még sokáig látni vélték László lova patkójának nyomát a kristálytiszta víz mélyén. 1826-ból származó egyházi jegyzőkönyv szerint „Azelőtt a forrás alján lópata alakú jel szokott megjelenni, ami csodajel. Mivel abbamaradt a szent király ott történő tiszteletének a megtartása, megszűnt megjelenni.” Aztán olyan hagyomány élt, hogy 6 éves korig látják a gyerekek Szent László lovának aranypatkóját, és vannak akik úgy tartják, hogy az még a mai napig is látható. A forrás ma is bő vízzel csörgedezik, sosem fagy be, és sosem apad ki. Haza víve nem romlik meg. Vizének gyógyító erőt tulajdonítanak: „...ott meggyógyulnak katolikusok és nem katolikusok szemfájdalmakból, magas lázból és köszvényből.” „Még a beteg teheneket és a többi állatot is ezzel szentelték meg. Édesapám bement az istállóba és keresztet csinált, minden oldalról neki ezzel a vízzel. Minden állatra, a kiscsibékre is jó volt. (...) Ha megellett a tehén, akkor a kisborjút is meglocsolták Szent László-vízzel, tenyerükből vagy az ujjúkról. Volt, aki az állatok ivóvizébe is öntött. (...) Édesapám újévkor Szent László vízzel hintette meg az állatokat és az egész istállót. Én is szoktam a tyúkok ivóvizébe önteni.” A gazdák a szántóföldeket is megszentelték ezzel a vízzel. (Barna é.n. 548; Görcsös 1995, 147; Magyar 1998, 88-89., 100; Gál 1999, 8.)19 A forrás fölötti templom — mintegy 25 méter hosszú és 8 méter széles épületről van szó — II. József országlása idején kezdett lepusztulni. Nem engedélyezte, hogy a tetőt újrazsindelyezzék. 1812-ben azután egy szélvihar lesodorta a megbomlott tetőzetet, minek folytán az 1814. évi egyházlátogatás alkalmával a vizitátor a templomocskát romokban, tető nélkül találta. 1834-ben épült a debrődi új templom, s ide a Szent László-templom egyik 50-60 kg súlyú harangja is átkerült. Latin felirata magyarul így hangzik: „Istennek dicsőségére én vagyok a király.” Ezt a Szent László-harangot használták lélekharangnak. Égiháború esetén ezt szólaltatták meg legelőször, hogy a jégverés kerülje el a község határát. Ha ez nem volt elég, a harangok nagysága szerint, egyúttal szakrális hatalmi sorrendben harangoztak tovább a középsővel, mely a templom védőszentjei, Péter és Pál apostolfejedelmek nevét viselte. Ha a felleg mégsem fordult el, akkor a Szentháromságnak szentelt harmadikat is meghúzták, és így harangoztak néha órákat vagy egész éjjel is. A hagyomány 295
