Medgyesy-Schmikli Norbert - Székely Zoltán (szerk.): Arrabona - Múzeumi Közlemények 46/1. "Vállal magasabb mindeneknél"A Szent László-herma Győrbe érkezésének 400. évforulóján megtartott tudományos konferencia előadásai. Győr, 2007. június 25-27. (Győr, 2008)
Lengyel Ágnes - Limbacher Gábor: Szent László-tisztelet a Palócföldön
I ARRABONA 2008.46/ 1. TANULMÁNYOK legendából, amely elbeszéli, ahogy László holttestét a Vág völgyéből Somogyvárra szállították. Út közben az egyik kísérő a nyári forróságban meg találta jegyezni, hogy a királyteteme már bűzlik. Könnyelmű szaváért álla a vállához ragadt. Észbe kapva odarohant László koporsójához, és nagy jajgatással felkiáltott: „Vétkeztem Isten szent embere ellen!” Erre álla visszafordult a rendes helyére, de forradás maradt utána. (Bálint 1977, 483.) Ahogyan a szent király-ló-pata-patanyom szakrális kontaktus révén csodaforrás keletkezett, úgy László ereklyévé váló teteme-sírja — tehát szintén tartozéka — közelségének üdvösségre segítő erőt tulajdonítottak. Ezért törekedtek odatemetkezni: „Környölfekszenek téged császárok / Püspökök, királyok és jobbágy urak..(Bálint 1977, 486.) Az idézett palóc fohász szerinti szemlélet figyelhető meg az egyik debrődi (egykor Abaúj vm., ma Debrad’ Szlovákia) helyi eredetmondában is: amikor Szent László megszánva a rendkívüli szárazságban szenvedő ottani népet vizet fakasztott, „a férfiak kalapot, az asszonyok kendőt levéve botorkáltak a forrás felé. Odaérve arccal a földre borulva csókolták a király lovának lábnyomát [!], és áldották az Istent azért, hogy ilyen jó, csodás képességű királya lett a magyar népnek.” A szomszédos Somodiban (egykor Abaúj vm., ma Drienovec, Szlovákia) Szent László hűlt helyét is számon tartják, hasonlatosan „szent lova szent patkójának szent nyomá’-hoz: „... ott van a Háromútnál egy lapos kő, és akkor mikor ugratott oda, akkor még puha vót a kő, mert ott van a lovának a patkóhelye. Meg ahogy ő leült a kőre, ott van a hellye. Meg a bokorka alatt ott van egy vállú, ahonnan itatta a lovat. Ott van most is.” Tehát ezen a kövön pihent meg Szent László, amikor megszabadult üldözőitől. Mindenesetre e nyomban is benne lehet Szent László áldása, mert „ha az ember beleül a kőben látott nyomokba, jól érzi magát!” A somodi aszszonyok odajártak imádkozni is, és kicsi fakeresztet állítottak a patanyomba. Tehát itt is Szent László „szent lovának szent nyomá’-ként tisztelték a patanyomot. (Magyar 1998, 290-291., 298; Gál 1999,3^4.)9 Ezen vallásos mentalitásbeli rokon vonások fölhívják a figyelmet a régió témánkban való etnokulturális összetartozására. Mátraverebély-Szentkút önmagában is az idézett fohász palóc vallásosságbeli realitásáról szól, és a szent átszármazását, illetve ilyen alapon való kultuszát példázza. Mária-kegyhelyként azért irányul ide a palóc kultusz, mert Mária Isten anyja, és Gábor arkangyal kijelentése szerint vele van az Úr (Lk 1,28). Őt láthatjuk a Krisztus testét tartalmazó tabernákulum és kereszt fölött a kegyszobor képében, és az ő anyját, Szent Annát szemlélhetjük a mellékoltáron. A szentségnek a második isteni személytől emberi kapcsolatokon keresztül történő ilyen átszármazását szemlélteti egy palóc példa: Miksiben (egykor Nógrád vm., ma Mikusovce, Szlovákia) a nagymama arra nevelte kicsiny unokáját, hogy az imakönyvi képen látható Szent Anna-kezet csókolja meg, „mert ezzel ölelte a Szűzanyát.”10 Tehát rajta van mintegy az ölelés, érintés szent nyoma. Másfelől szemlélve, olyan az idézett, Szent Lászlóhoz folyamodó, a vele való érintkezés mentén haladó palóc fohász, mint a szent személy árnyéka: Jézus maga is úgy fogant, hogy Máriát a Magasságos erejének csupán árnyéka borította be (Lk 1,35), de a bibliai időben a hívek Szent Péter árnyékát is annyira becsülték, hogy betegeiket kitették, hogy az arra haladó Péter árnyékától meggyógyuljanak (ApCsel 5,15). (Limbacher 1993,202.) Tehát az első hívek meggyőződése szerint is a szenttel kapcsolatban lévő tartozék közvetíti a szakrális erőt. Ezért érdemes azt imába foglalni, amint azt a szentkúti palócok tették. Ahol a mátraverebélyi és a váci szakrális táj összeér, a két hagyománykor is öszszefonódva élhetett tovább, mint azt egy drégelypalánki (Nógrád m.) monda szemlélteti: „Szent László, mikor menekült a kunok elől, akkor megrepedt a föld, és úgy 288
