Medgyesy-Schmikli Norbert - Székely Zoltán (szerk.): Arrabona - Múzeumi Közlemények 46/1. "Vállal magasabb mindeneknél"A Szent László-herma Győrbe érkezésének 400. évforulóján megtartott tudományos konferencia előadásai. Győr, 2007. június 25-27. (Győr, 2008)
Lengyel Ágnes - Limbacher Gábor: Szent László-tisztelet a Palócföldön
LENGYEL ÁGNES - LIMBACHER GÁBOR SZENT LÁSZLÓ-T1SZTELET A PALÓCFÖLDÖN dául a karancshegyi kegyhelyről, Héhalomból, Bercel-Ordaspusztáról, de még Hontról (egyaránt Nógrád m.), Ágasvárról (Heves m.) sőt Budáról is ugratott Szentkútra.7 Ráadásul a Szent László legenda és a Szanda-Szentpéterhegy eredetképzeteinek kontaminálódásával „Szent Péter a [Szentpéter-] hegyről ugratott Szentkútra lovával. (Limbacher 1989, 370.) E természetfeletti képességet több monda László király lovának önmagában való kivételes adottságaival magyarázza. A templomi freskókon fönnmaradt Szent László-legendának az ősi magyar mondavilágot is figyelembe vevő kutatása szerint a pogány kunnal vívott küzdelem rámutat, hogy nemcsak az egymással külön küzdelmet vívó lovak táltosok, hanem gazdáik is. A kozmikus erők: a vüágot formáló vüágosság, illetőleg sötétség, áttételesen a kereszténység és a pogányság megszemélyesítői, harcosai: László fehér vagy világos, a kun pedig fekete, sötét vagy vörös öltözetben. A László győzelmét követő megpihenés jelenetében föltűnő fa, voltaképpen mitikus világfa, égig érő fa, értelmezésünk szerint rámutat Szent László hovatartozására, természetfeletti erejének forrására. Ez a természetfeletti táltos adottság a búcsújáró kultuszban az isteni világgal összekötő kapoccsá válik: XJX. századi palóc búcsúsok szakrális Szent László-folklóiját tükröző litániaszerű fohászban a szentség mintegy szakrális kontaktus általi átszármazásának vertikális rendjét találjuk, végletes megfogalmazásban: „Szent Lászlónak szent lova, szent lovának szent lába, szent lábának szent patkója, szent patkójának szent nyoma: könyörögj érettünk!”8 (Bálint 1977, 503; Magyar 1998, 81.) E szövegbe foglalt palóc mentalitás szerint a szent életű királyban megnyilvánuló szakralitás átminősíti környezetét: a lovat, amin ül sőt annak minden porcikáját, de ezáltal a patkót is, amelyet a ló patáján hord, és még a földet is, amelyen Szent László, lova által, nyomot hagy. A nyom visszamutat e szakrális leszármazásra, hiszen belőle csodás erejű víz fakadt. Hogy mennyire reális ez az értelmezés, mutatja az a XII. században rögzített történeti hagyomány, melyben Szent László lénye földi élete során átminősítette nemcsak közvetlen környezetét, hanem az egész természetet: „azt mondják, hogy Magyarországnak soha nem volt ilyen (...) túláradó kegyességű (...) királya, s utána a föld sem volt már ennyire termékeny.” (Gerics-Ladányi, 2001,26.) A gáboltói (egykor Sáros vm., ma Gaboltov, Szlovákia) forrást, Istenszékénél a Maros-partot és Oroszhegynél (egykor Udvarhely vm., ma Dealu, Románia) a sátorhegyi forrást egyaránt azóta tartja gyógyító erejűnek a hagyomány, mióta abban a szent király megfürdött. (Szendrei 1925,52; Bálint-Bama 1994, 62.) S hogy a szentnek halálában is van üyen hatása, kitűnik abból a 4. kép A kegyoltár és a szentély mennyezetfestménye a két eredetlegendával. Mátraverebély-Szentkút (Limbacher Gábor felvétele) 287
