Medgyesy-Schmikli Norbert - Székely Zoltán (szerk.): Arrabona - Múzeumi Közlemények 46/1. "Vállal magasabb mindeneknél"A Szent László-herma Győrbe érkezésének 400. évforulóján megtartott tudományos konferencia előadásai. Győr, 2007. június 25-27. (Győr, 2008)
Erdélyi Zsuzsanna: Egy magángyűjtemény Szent László-énekei
ARRABONA 2008.46/ 1. TANULMÁNYOK könyvből (45b). E néhány, az ország különböző vidékeiről származó adat bizonyítja, hogy ez az ének egykor elterjedt lehetett. Krónikás, elbeszélő jellege a középkori, fokozott Szent László-tiszteletre utal, amelynek verbális gyakorlatát a szóbeliség éltette, az írás rögzítette, terjesztette, és adta tovább nemzedékről nemzedékre. A kéziratos gyűjtemények szolgálták a liturgiát — a paraliturgiát is — mentették át a múlt értékeit, majd válhattak a későbbi kiadványok forrásaivá. О belőlük „szedettek egybe” a Cautionale Catholicum, vagy a 25 évvel korábbi Cantus Catholici énekei is. A’ KERESZTYEN OLVASÓNAK szánt ajánlásában Kájoni 1676-ban szól is erről, hiszen pontosan tudja, hogy az egyház mennyire lemaradt a protestánsok mögött a nyomtatott énekeskönyvek használatában. Látja . .a’ Romano-Catholica Religión-lévő efféle Énekes-Könyveknek szük-vóltokat, úgy-anynyira hogy a Cántorok és Tanító-Mesterek, kénszeríttettek magoknak sok alkalmatlansággal Énekes-Könyvet Írni, és igy a’ sok irás, és kézröl-kézre adott énekek /..../ úgy meg-vesztegetödtenek, és corrumpáltattanak, hogy az első születésektől igen távol estenek volt, azokat pedig régi szép ruhájokban öltöztetvén, és elébbeni épségekben állítván, ki-bocsátottam...” (Domokos 1979,153,165-167.) A Kájoni Cautionale hosszú, barokkos címéből az is kitetszik, hogy a „nagy szorgalmatossággal” egybeszedett és közre adott énekeket meg is jobbította, azaz nemcsak a régi állapotukba helyezte őket vissza, amiképpen fenti ajánlásában írta, hanem a kor ízléséhez igazította őket. Erre mondjuk, hogy esztétizált. A mi szempontunkból nézve rontott rajtuk, a „regi enec” ódonságát, sokszor nyers erejét vette el. Sajnálatos, hogy a Pécsi énekeskönyv szövege erősen csonka, így nem tudjuk azt teljes egészében egybevetni a Kájoni-közölte énekkel. A megmaradt részek eltérést jeleznek, és fölvetik a kérdést, hogy az egykori Szent László-kultusznak egy ugyanazon éneke élt-e tovább a kéziratosokban és a „kézről-kézre” adás során szenvedett-e el módosításokat, melyek révén „...első születésektől igen távol estenek volt...” vagyis érthetőek az eltérések. A Szent László-tisztelet történelmi-területi eloszlása és ismert gyakorlata több éneket, több kéziratos rögzítette különböző szövegeket feltételez. Talán ezek egyikét használta föl, illetve vette át valamely erdélyi ferences kéziratból a keleti határvidéken élő Kájoni János. A lovagkori Szent László-kultusz emlékei köztudottan a gyepű mentén, a határőrvidéken találhatók. A Felvidéken Szepes-Gömör-Turóc vármegyékben éppen úgy, mint a keleti széleken, a Székelyföldön, s a moldvai csángók körében, nemkülönben a nyugati végeken — Őrség, Vas és Zala megye területén. Minderről vall az ikonográfia, vagy a néphagyomány anyaga, amely napjainkig közelünkbe hozza a középkor fejedelmi eszményét, a haza hősét megjelenítő László királyt, aki népét az idegen ordasoktól éppen úgy megvédi, mint ahogy a kereszténységet az eretnekektől. A Képes Krónika lovagkirálya, a lovagi eszmény fejedelmi megtestesítője nemzeti kultusz hőse lett. Ápolásában az uralkodók élenjártak, különösen az Anjou-házbéli Nagy Lajos és veje, Luxemburgi Zsigmond, aki a váradi székesegyházban Szent László sírja mellé kívánta magát eltemettetni 1437-ben. Nagy Lajost különböző motivációk késztették Szent László fokozott tiszteletére, példakép-szerepre, hírneve terjesztésére túl a határokon is. Hazai és külországi ikonográfiái emlékének talán egyik legjelentősebb alkotása az 1282-1344 között élt sienai Simone Martini kettős oltárképe (diptychonja). A messze Calabria Alto Monte városának székesegyházában található: Szent Istvánt és Szent Lászlót együtt ábrázolja. 230
