Medgyesy-Schmikli Norbert - Székely Zoltán (szerk.): Arrabona - Múzeumi Közlemények 46/1. "Vállal magasabb mindeneknél"A Szent László-herma Győrbe érkezésének 400. évforulóján megtartott tudományos konferencia előadásai. Győr, 2007. június 25-27. (Győr, 2008)
R. Várkonyi Ágnes: A "Királyi cédrus" Zrínyi Miklós beszéde Szent Lászlóról
R. VÁRKONYI ÁGNES A „KIRÁLYI CÉDRUS” ZRÍNYI MIKLÓS BESZÉDE SZENT LÁSZLÓRÓL A beszéd egyik legszebb részlete a László téli hadjáratához fűzött poétikus gondolatsor. László nemcsak a vad ellenséget győzte le, hanem megküzdött az időjárás viszontagságaival is, a kegyetlen csikorgó hideggel, a járhatatlan hótömeggel: „Hogy ez a fárasztó hótömeg mennyire szégyenkezett, és joggal, amikor belátta, hogy legyőzték, azt valami Silius, vagy más költő énekelhetné meg, mi — noha élettelen — azért beszélünk az élőként az élni és pirulni nem tudó fehérségről, mert ez a virtus örök (bár fagyos hó alá temetett) tanúja távoli unokáink előtt.” Tudatlannak, és közömbösnek mondanák őt, ha nem idézné fel „nem is a legyőzőitek vérétől sokszor bíborszínű havas csúcsokat és hómezőket, hanem az ellenség vérével megtöltött Temes folyót.” A folyó is megszemélyesül: látva, hogy partjai sebesült testekké, vize vérré változott, ő is Léthévé lett, elfelejtette nevét és manapság „honi nyelven Pogány folyónak nevezik.”7 (Zrínyi 1634-2004,368.) Hajlamosak lennénk kizárólag a költő korai megnyilvánulásának tekinteni, ha nem tudnánk, hogy a korabeli retorikai stúdiumok a poézist is ajánlották az érzelmek megindítására, a meggyőző erő fokozására alkalmazni. A beszéd másik nagy gondolatköre: László király a jó uralkodó. A beszéd egyik legérdekesebb része, ahogy Salamon és László küzdelmét beállítja. Leszögezi, hogy „a testvérek gyűlölete magánál a halálnál is súlyosabb,” de harca Salamonnal nem testvérháború volt, hanem a haza védelme. Fivérével László kész volt a királyság birtoklásáról megegyezni, nem kívánta a hatalmat, de azok, akiknek az országiás odaítélésében szavuk volt, benne ismerték fel Szent István művének igaz folytatóját. Királyukként üdvözölték, mert László „ úgy állt előttük, mint roppant erős gyökerekkel kapaszkodó cédrus.” László legyőzte Salamont, mert „a haza ellen lázadt.” (Zrínyi 1634-2004, 364-366.) Úgy mutatja be a XVII. század kívánalmainak megfelelő királyt, hogy részletesen leírja, milyen országban kellett megkezdenie uralkodását. Külső ellenségek fenyegették, körülötte égett a világ. Pusztította a belső romlás, és gyűlöletes viszályok emésztették. Mindenkiben az országvesztőt félték, barát a barátot vádolta meg, egyesek végkétségbe hajszolták a népet, mások a nemességet izgatták vakmerő cselekedetre, a „zavarkeltés Lamiái”, vérszívó szörnyetegei megjelentek az országgyűléseken, a tanácsban, az összejöveteleken, a főemberek elméjét megfertőzte a széthúzás, a fejedelem legtitkosabb gondolatait is széliében terjesztették. Elszabadult a harag, mindenütt titkos gyűlölködés lángolt, a főtisztviselők összevesztek, fejetlenség uralkodott, és összeroskadt a remény. „Megszűnt a kereskedelem, eltűnt az adó, az egész ország felfordult, a nép megzavarodott, a polgár a nyakát fenyegető járomtól rettegett, az ellenség vadsága és roppant tömege miatt mindenki az ország pusztulását jósolta, siratta övéi közös halálát.” (Zrínyi 1634—2004, 365.) Nyilvánvaló, hogy az ifjú szónok saját korának viszonyaival jellemezte a XI. századot. „Mit gondoltok, hallgatóim, mit tett László az országnak ebben az állapotában?” A legbölcsebben kormányzott mindent. A magánviszályokat tanácsaival elsimította, a félelmet lecsillapította, a lelkekben felébresztette a reményt. Ha a király egy a bátorsággal, az ország is bátor lesz, mert az ország a rossz fejedelem alatt elvész, a jó fejedelem segítségével pedig megmenekül. A szónokló diák heves szavakkal ítélte el a kort, amely csak „a vér nemességével büszkélkedik”, uralkodóul csak a diadalszekéren bevonulót, a Nagy Sándor tetteit felülmúlót, a birodalmat hódítót, az istenire törekvőt fogadja el. Az uralkodóid:?
