Arrabona - Múzeumi közlemények 45/2. (Győr, 2007)

Tóth Imre: Képviselőválasztások Sopronban a XX. században

ARRABONA 2007. 45 / 2. tősebb keresztény központokra kívánt támaszkodni. Grieger azzal kísérletezett, hogy a korábban az MSZDP-t támogató rétegeket is megnyerje, ez azonban célt tévesztett próbálkozásnak bizonyult. A már az előző (1931-es) választásokon sem tudatosan szociáldemokrata elveket követő csoportok egykori kormányellenes, ún. protest-szavazatai 1935-ben egyáltalán nem voltak automatikusan átválthatóak legitimista voksokra.

5 A választások kétségkívül legmeghatározóbb eleme azok törvényi, rendeleti szabályozása volt. Az 1926., 1931. és 1935. évi választásokat az 1925:XXVI. te. alapján rendezték. E szerint választásra jogosult minden férfi, aki 24. életévét betöltötte, de aki egyetemet vagy főiskolát végzett, az 24 év alatt is bekerült a választók körébe. Nők esetében 30. év volt az alsó korhatár, és az elemi népiskola 6 osztályának elvégzése; illetve az ezzel egyenrangú műveltség megszerzésének igazolása volt a választójog feltétele. Választásra jogosult volt az is, akinek három élő gyermeke volt, vagy saját jövedelméből élt, illetve önálló háztartást vezetett, esetleg egyetemet, főiskolát végzett. Budapesten és környékén, továbbá azokban a törvényhatósági jogú városokban (úgymint Debrecen, Győr, Hódmezővásárhely, Kecskemét, Pécs, Szeged), ahol egynél több képviselőt választottak, arányos képviseleti rendszer szerint lajstromos, titkos, máshol többségi rendszer szerinti, nyílt választásokat tartottak. (13. § 1.) Nyílt volt a szavazás a törvényhatósági joggal felruházott városok közül Baján, Sopronban és Székesfehérváron, valamint a vármegyékben.

6 A törvény szerint a szavazás kötelező volt ott, ahol titkosan tartották (14. §), de a nyílt kerületekben is meg kellett jelenni a szavazóhelyiségben mindenkinek, még ha nem is akart szavazni (74. § 1.). A választási rendszer mechanizmusa szerint a kisebbségi szavazatok elvesztek, vagyis a képviselőház összetétele nem tükrözte hűen a választók akaratát. A választójogba épített korlátok miatt a szavazások inkább a hatalom legitimációját szolgálták, a kormány megváltoztatásába érdemben nem voltak képesek beleszólni. (Hubai 1998b, 105.) 1925-ös választójogi reform tehát Soprontól megvonta a titkos szavazás jogát. Három ún. egymandátumos törvényhatóságivárost (Székesfehérvárt, Baját és Sopront) fosztottak meg a titkos szavazás lehetőségétől. Arányos képviseleti rendszer szerint lajstromos, titkos választásokat csupán az egynél több választókerületet alkotó, vagyis kettő vagy több képviselőt választó városokban tartottak. Sopron a nyílt választással elesett egy nyugati polgári demokráciákhoz fűződő jogtól, de ennél is keserűbb érzés volt, hogy a törvény a „legelőkelőbb" városok sorából kiemelte és az „alacsonyabb" rangú települések szintjére fokozta le a leghűségesebb várost. A helyi társadalom önérzetében megsértve, a hatalomban újra csalatkozva vette tudomásul, és a „civitas fidelissima megcsúfolásaként" fogta föl az újabb döntést. A két világháború közötti korszak 1938-ban elfogadott második és egyben utolsó választójogi törvényének legnagyobb újdonsága a titkos szavazás ismételt bevezetése volt minden választókerületben.

7 A régóta tartó és egyre szélesebb körű tiltakozás hatására a kormány szakított a közkedvelt fordulattal, miszerint „magyar embertől idegen a titkolózás", és az addig csupán a fővárosra és hét törvényhatósági jogú városra korlátozódó titkosságot kiterjesztette az egész országra. Az új választási technikával járó kockázat (ti. a szélsőségek várható előretörése) korrekciójára ugyanakkor a választójog radikális szűkítésével reagáltak. A cenzus szigorodása körülbelül egymillió választópolgárt érintett. (Hubai 1998b, 108.) 110