Arrabona - Múzeumi közlemények 45/2. (Győr, 2007)

Tóth Imre: Képviselőválasztások Sopronban a XX. században

TÓTH IMRE KÉPVISELŐVÁLASZTÁSOK SOPRONBAN A XX. SZAZADBAN sok miatt — már nem tudta megismételni, de 1931-ig mérhető befolyást gyakorolt a soproni választókra, sőt támogatottsága bizonyos társadalmi csoportok körében némiképp növekedett is. A gazdasági válság múltával azonban elfogadottsága ellenkező előjelű változáson ment keresztül. Az MSZDP egyre többet veszített népszerűségéből, ráadásul a pártban lassan megjelenő új generáció elképzelései is több ponton ütköztek a korábban diktált irányvonallal. (Hubai 1998b, 62.) A párt soproni szervezetének működését is számos probléma terhelte. Az 1930-as évek közepére a helyi csoport működése addig soha nem látott mélypontra süllyedt.

3 A szociáldemokraták 1935-ben nem állítottak jelöltet. Az 1939-es választások idejére bevezetett választási kaució önmagában is kockázatossá tette indulásukat, így a párt ismét távol tartotta magát a megmérettetéstől. A csökkenő befolyású szociáldemokraták által is üresen hagyott térbe nyomult be a frissebb, sokat ígérő, ráadásul kedvező külpolitikai háttérrel rendelkező szélsőjobboldal, illetve annak éppen aktuális formációja.

4 A mozgalom egyéni képviselőt nem tudott delegálni Sopronból, de a párt soproni jelöltje (Vágó Pál) 1939-ben listán bejutott a parlamentbe. A Nyilaskeresztes Párt listás szavazatai ekkor 38 %-ot tettek ki, amelynél magasabb arányt csupán Pest Közép és Észak szavazókörében (52% és 43%), valamint Szabolcs (40%), Veszprém (40%), Nógrád (41%), Zala (44%) és Győr-Moson (47%) megyékben sikerült produkálni. (Pintér 1994, 207.) Bár a kormánypárt 1939-ben — nem csak Sopronban, hanem országosan is — számszerű győzelmet aratott, öröme nem lehetett teljes, sőt a szélsőjobboldal relatív megerősödése éppenséggel az aggodalmát növelte. A nyilasok győzelemként fogták föl választási szereplésüket, és a politikai tendenciák ismeretében egyre optimistábban tekintettek a jövő elé. Meggyőződésük szerint az ország radikális változások határára érkezett. E változások szele különösen érzékenyen érintette a Harmadik Birodalom határán fekvő, földrajzi helyzete, etnikai összetétele és 1921es történelmi fordulópontja miatt is speciális helyzetben lévő Sopront. Az említett két ellenzéki irányzat mellett rövid időre egyéb országos pártok is versenybe szálltak Sopronban, inkább kevesebb, mint több sikerrel. 1922-ben a hangsúlyozottan ellenzéki, legitimista Keresztény Nemzeti Földmíves és Polgári Párt (Andrássy-Friedrich Párt) okozott hatalmas zavart a polgári erők soraiban. A párt vezérével, személyesen gróf Andrassy Gyulával induló, és a nemzet „pátriárkájának", a roppant népszerű Apponyi Albertnek a támogatásával küzdő KNFPP, a választás első fordulójában megelőzte az addigi képviselőt, a kormánypárti gróf Klebelsberg Kunó belügyminisztert. A két jobboldali erő vetélkedése és presztízscsatája jelentős mértékben hozzájárult a szociáldemokrata párt győzelméhez. Az állva maradt Andrassy a második fordulóban, szoros küzdelemben maradt alul Hébelt Edével szemben. Andrassy a következőkben már nem indult Sopronban. 1926-ban pártonkívüli, legitimista programmal maradt alul az EP (Egységes Párt) jelöltje mögött a váci választókerületben. Ennél is kevesebb sikerrel szerepelt 1935-ben a — Sopronban egyébként mély gyökerű — legitimista gondolatot keresztényszociális programmal ötvöző Nemzeti Legitimista Néppárt és annak vezetője Grieger Miklós, aki el sem jutott a hivatalos jelöltségig. (Grieger egyébként a kor szokásának megfelelően igyekezett „túlbiztosítani" magát azzal, hogy egyidejűleg több kerületben és a pártlista első helyén is szerepeltette magát. Sopront nem tekintette első számú bázisának, inkább a jelen109