Arrabona - Múzeumi közlemények 45/1. (Győr, 2007)

Tanulmányok - Tóth Imre: Elméleti és módszertani megjegyzések a regionalitás kérdéseinek kutatásához. Regionális indentitások Burgenlandban és Nyugat-Magyarországon

TÓTH IMRE ELMÉLETI ÉS MÓDSZERTANI MEGJEGYZÉSEK A REGIONALITÁS .... Tóth Imre ELMÉLETI ÉS MÓDSZERTANI MEGJEGYZÉSEK A REGIONALITÁS KÉRDÉSEINEK KUTATÁSÁHOZ. REGIONÁLIS IDENTITÁSOK BURGENLANDBAN ÉS NYUGAT-MAGYARORSZÁGON Cikkünkben a nyugat-magyarországi-burgenlandi térség néhány lokális társadalmi és kulturális jellegzetességére igyekszünk felhívni a figyelmet azzal a céllal is, hogy a terület identitásának kutatásához elméleti fogódzókat adjunk. A dolgozat egy történeti TÉR karakterisztikumába enged bepillantást. Elismerve a klasszikus tértudomány, a földrajz jelentőségét, szükségesnek tartjuk a történeti és helytörténeti kutatás figyelmét a földrajzi, társadalmi, kulturális tér, és az azzal foglalkozó — néhány évtizede fejlődésnek indult — regionális tudomány felé fordítani. Napjaink gazdasági és társadalmi folyamatainak tökéletesebb megértéséhez térbeli dimenziókkal rendelkező történeti elemzési szempontokat kell adnunk. A makroterekben (országok, országcsoportok, kontinensek), lokális (város, kerület stb.) terekben és mikroterekben (pl. család) zajló történeti folyamatok kutatása mellett — figyelembe véve a jövő alakulását — mind inkább nyomon kell követnünk a regionális terek jellegzetességeinek alakulását. Mindezt interdiszciplináris együttműködésben a politika- és államtudományok, szociológia, etnográfia, közgazdaságtudomány, kulturantropológia művelővel. A történészekre háruló feladatok közül a legfontosabb, hogy a megyékre, kistérségekre, kistájakra, mezokörzetekre jellemző ismérvek között kimutassa azoknak a létét, vagy hiányát, melyek a térség integritásához hozzájárulhatnak. E sajátosságok között fontos szerepet kap a terület identitásának, önazonosságtudatának kutatása. Magyarországon a regionális identitás kutatása — szemben például a nemzetállami azonosságtudat vizsgálatával — rövidebb múltra tekinthet vissza. A XX. századi történetfelfogás sokáig valamiféle ósdi, „feudális" csökevényként tekintett a helyi autonómiákra, melyek felszámolását a hatékony egységállamok létrehozása érdekében hasznosnak látta. Felvetődhet a kérdés: vajon Magyarország egyes területein, így Nyugat-Magyarországon volt-e olyan helyhez kötődő identitáskonstrukció, mely a mai európai regionális kooperáció bázisa lehetne. Hazánkban a közép- és koraújkori európai monarchiák némelyikében megfigyelhető tartományi rendszerről nemigen beszélhetünk. Magyarország a késő Árpád-kort leszámítva nem tartozott az olyan mozaikszerűen felépülő országok sorába, melyekben a miniatűr államiság vonásait viselő, kvázi önálló részállamok sorakoztak egymás mellett (csak példaként: a Német-római Császárságot alkotó államok a német Aranybullában biztosított belső autonómia és az 1555-ös vallásbékében szavatolt vallási autonómia mellé 1648 után már megszerezték a külpolitikai önállóságot is). (Hahner 2006, 193.) A háborúk, a dinasztikus politika kiszámíthatatlan szeszélye folytán sokszor egymás szomszédságában lévő, de egymástól eltérő kultúrával, tradíciókkal rendelkező területek, eltérő nyelven beszélő lakossággal kerültek ugyanazon határok mögé. 297