Arrabona - Múzeumi közlemények 45/1. (Győr, 2007)

Tanulmányok - Tóth Imre: Elméleti és módszertani megjegyzések a regionalitás kérdéseinek kutatásához. Regionális indentitások Burgenlandban és Nyugat-Magyarországon

ARRABONA 2007.45/1. TANULMÁNYOK Talán éppen ezek miatt az egyének elsősorban vallási, rendi közösségek tagjainak érezték magukat. Ezzel párhuzamosan azonban rendkívül erős lokális identitással találkozhatunk a városokban, legalábbis azok egy részében. Dolgozatunkban nem célunk egyeden, szűk közösség öndefiníciós univerzumának történelmi gyökereit bemutatni, csak röviden utalunk az általunk vizsgált városi közösség (Sopron lakossága) önazonosság-tudatát meghatározó és formáló tényezőkre. A „városállamiasodásból" táplálkozó lokális és — a Magyarországon hosszú ideig élő — rendi tudat, valamint a felekezeti alapú identitásképzés mellett csak halványan jelentek meg az etnikai identitás csírái. A nemzeti összetartozás élménye csupán egyike volt a társadalmakat jellemző kollektív identitásnak, maga a nemzetfogalom is csupán a XVIII. század végén kapta meg modern jelentését. Akkortól a rendi különbségeket egységesítő, jogegyenlőségre alapuló állam homogenizálta az addigi színes identitásokat és beolvasztotta azokat a nemzeti identitásba. (Sashalmi 2006,185.) De vajon maradéktalanul végment-e, és mennyi időt vett igénybe ez a folyamat egy olyan régióban, mint az osztrák-magyar határtérség? A nyugat-magyarországi-burgenlandi terület nem alkot homogén régiót, azaz nem rendelkezik egységes gazdasági, természeti és társadalmi sajátságokkal. A terület a történelemben soha nem olvadt egyeden integráns egységbe. Erről tanúskodik a térség egészét, vagy azt legalább nagy részben „lefedő" elnevezés hiánya is. A Nyugat-Magyarország megjelölés — a Nyugat-Dunántúlhoz hasonlóan — a XIX. század végéig legfeljebb pusztán földrajzi értelemben és fogalomként volt képes kifejezni Magyarország nyugati vármegyéinek, illetve az Ausztriához kapcsolódó határterületnek az egyneműségét. Mivel a nyugat-magyarországi peremvidék demográfiailag, néprajzilag, sőt természetföldrajzi szempontból is igen heterogén volt, azok az elnevezések voltak használatosabbak (Szigetköz, Rábaköz, Fertőmellék, Alpokalja, Vulka völgye, Lajtaköz, Vasi hegyhát, Mura völgye, ill. Hanság, Fertő-vidék, Felső-Őrség stb.), amelyek pontosabban határolták körül a vidék egy-egy tájegységét.

1 A térség politikai egységként legfeljebb a honfoglalás utáni évtizedekben volt leírható a nyugati gyepűként, gyepűelveként. Ennek határait és kiterjedését azonban csupán virtuális értelemben kereshetjük, mert az koronként változott. A XX. század elején a terület Német-Ausztriához csatolásának hívei kezdték el használni a térség német etnikai jellegét jobban kifejező Német-Nyugatmagyarország (Deutschwestungarn) elnevezést. Osztrák körökben hamar igény támadt azonban arra, hogy a túlságosan körülményes, illetve a magyar államiságra erőteljesen utaló elnevezések helyett új, a nemzeti törekvéseket jobban kifejező kategóriát alkossanak. Ezzel a céllal kezdték alkalmazni a néprajzi szóhasználatból kölcsönvett Heinzenland (Heanzerei) fogalmát, mely kissé idealizáltan, némi folklorisztikus romantikával fűszerezve, de úgy tűnt, alkalmas lesz a német népiség valamiféle politikai-földrajzi keretének meghatározására. (Sinowatz 1961,124.) Rövidesen kiderült azonban, hogy a — ráadásul eredetileg csúfnévként használt — Heanzen kifejezés csak a kérdéses német nyelvterület egy részének megjelölésére alkalmas. (Schlag 2001,164.) így került sor annak a teljesen új, és végül maradandónak bizonyult területnévnek a megalkotására, melynek mintájaként az erdélyi Siebenbürgen elnevezés szolgált. 1918-ban, az akkor még négy megyét átfogó térség számára területi autonómiát követelő programnyilatkozatok kezdték el használni a Vierburgenland kategóriát, mely később Pozsony megye kiesésével Dreiburgenlandm, azt követően 298