Arrabona - Múzeumi közlemények 45/1. (Győr, 2007)
Tanulmányok - Balázs Tibor: A Szanyi Esperesi Kerületi Római Katolikus Néptanítóegyesület működése 1886–1934
ARRABONA 2007.45/1. TANULMÁNYOK zetésével. A megjelent tanítók elfogadták a Czeglédy György által szerkesztett alapszabályokat és megválasztották vezetőségüket. A kör elnöke Terner Péter esperes, alelnöke Czeglédy György lett. Jegyzőknek Farkas József szilsárkányi és Magasházy István egyházaskeszői tanítókat, könyvtárosnak Perepatits János döri, pénztárosnak Perepatits József bősárkányi tanítót választották meg. A választmány tagjai Nagy Károly bágyogi, Matkovich Elek rábapordányi, Molnár Imre rábacsanaki, Farkas Mihály barbacsi, Mészáros János szováti és Locsmándy Géza maglócái tanítók lettek. Dr. Zalka János győri megyéspüspök 1887. február 23-án, míg a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium 1887. március l-jén hagyta jóvá az egyesület megalakítását. 7 1889-ben változás állt be az egylet alelnöki posztján. Terner Péter elnök idős kora miatt nem tudott teljes energiával az egylet vezetésére koncentrálni, ezért Nagy Lajos várkeszői plébánost kérte fel, hogy alelnökként helyettesítse a gyűléseken. Az addigi alelnök, Czeglédy György ettől kezdve az egylet könyvtárosa lett. 8 Az egylet működésének első évtizedeiben a tagok száma folyamatosan növekedett. Az 1886-os alakuló ülésen 33 tag volt jelen, 1895-ben az egyletnek 43 tagja volt (tanítók és egyházi személyek együttesen), 9 1905-ben 57 (ebből 40 tanító és 17 pártoló tag), 1907-ben 44,1912-ben 51 tagja (ez utóbbi években már csak a tanítókat számították bele). 10 A növekedés a nagyobb aktivizálódás mellett újabb tanítói állások szervezésével is összefüggött. Megkülönböztettek rendes tagokat — ők a tanítók voltak — valamint pártoló tagokat, akik elsősorban az esperesi kerület papjai közül kerültek ki. Tiszteletbeli taggá Soós Mihály premontrei kanonokot választották, aki természettudományi előadásaival és pályadíjak kitűzésével is részt vett az egylet munkájában. 11 Az üléseken a rendes tagokon kívül vendégek is részt vehettek, leginkább az egylet pártoló tagjai, tehát egyes rábaközi falvak plébánosai, tisztelték meg jelenlétükkel a gyűléseket. Rajtuk kívül gyakran részt vettek a vándorgyűlésnek helyet adó község elöljáróságának és iskolaszékének tagjai. A gyűlések előtt az egylet tagjai — vallásos tanítók lévén — minden alkalommal szentmisén vettek részt. Az ünnepélyes esperesi szentmise lelki alapot adott számukra, melynek fényét emelte a tanítói kar vagy esetenként az adott község iskolás kórusának éneke. Az ülések általában délelőtt 9 vagy 10 órakor kezdődtek. Az elnök, vagy alelnök megnyitó beszédében összegezte a főbb elveket és feladatokat, az elmúlt időszak tanítóságot érintő eseményeit (pl. évzáró vizsgák tapasztalatait), és felolvasta az oktatással kapcsolatos püspöki körleveleket, tanfelügyelői leiratokat. Felolvasásra került az előző gyűlés letisztázott jegyzőkönyve, amit ekkor hitelesített a körjegyzője, elnöke és két tagja. A gyűlések pedagógiai szempontból legfontosabb részét képezte 1-2 tag, rendszerint a gyűlés helyszínéül szolgáló iskola tanítóinak gyakorlati tanítása, előre meghatározott tárgyból. Szintén ekkor olvasták fel elméleti előadásaikat az előre kijelölt tanítók és pályamunkáikat a díjnyertesek. Ezeket azután közösen értékelték és bírálták. Az elhangzottak megvitatása után jelölték ki a következő gyűlés előadóit, vagy hirdették ki a kidolgozandó pályatételt, melyet többen is kidolgozhattak a következő gyűlésre. Többször érkeztek levelek, táviratok az egyesülethez magánszemélyek, tanítóegyletek, intézmények részéről. Ezek felolvasása után megtárgyalták az indítványokat, döntöttek a válaszról. A gyűlés vége felé a könyvtáros beszámolt az egyleti könyvtár állapotáról és gyarapodásáról, a pénztáros pedig ismertette a pénztár helyzetét és felszólította a tagokat a tagdíjaik befizetésére, tartozásaik rendezésére. Az ülés végén az elnök javaslatára kijelölték a következő gyűlés helyszínét és az előadók személyét, majd az elnök a gyűlést berekesztette. Ilyenkor került sor az egyesületi tagdíjak befizetésére is. Ezzel a hivatalos program 284