Arrabona - Múzeumi közlemények 44/2. - A Castrum Bene Egyesület 12. Vándorgyűlése (Győr, 2006)

Sós István: A várkapitányok ellenőrzésének igénye és gyakorlata a végvárak kora újkori igazgatásában

SÓS ISTVÁN A VÁRKAPITÁNYOK ELLENŐRZÉSÉNEK IGÉNYE ÉS GYAKORLATA ... kált, vagy próbált egymással zöld ágra vergődni egy-egy fontos ügyben a területileg illetékes kamara és főkapitány is.

7 Talán ez, a néha bizalmatlan légkör is megkívánta, hogy már a korszak elejétől kezdődően ellenőrizhessék egymás, de leginkább saját beosztottaik munkáját. Addig, amíg a gazdasági feladatokkal megbízott tisztviselő (szándékosan nem beszélek udvarbíróról, vagy prefektusról, hiszen a katonai feladatokkal megbízott tisztnek is lehetett gazdasági elszámolási kötelezettsége) kamarai ellenőrzésének gyakorlata viszonylag már hamar, a XVI. század második felében kialakult, addig a katonai, közigazgatási és a vár hadászati szerepéért felelős tiszt hivatali feladatait, esetleges visszaéléseit vizsgáló külön hivatali szerv a felettes főkapitányon kívül, vagy sajátos vizsgálati gyakorlat nem alakult ki. A gazdálkodó feladatokkal, számadási és egyéb kötelezettségekkel terhelt udvarbírók és az ugyanilyen feladatokkal ellátott kapitányok rendszeres beszámolással tartoztak a kamara, vagy a felettes vár udvarbírója számára, illetve magánbirtokokon a prefektus, vagy a birtokos megbízottja felé, még ha ezek pontos betartására nem is mindig sikerült őket rászorítani. A XVI. század második felére a gazdasági ellenőrzés és számonkérés színterei a következők lehettek: • A legfontosabb előrelépést az ellenőr (contrascriba, gegenschreiber) személyének megjelenése jelentette, aki a többi tisztviselőhöz hasonlóan, szabott hivatali ideje alatt, utasítása szerint járt el a vár gazdálkodásának kérdéseiben. Ellenőrizte, ellenjegyezte a várkapitány, vagy udvarbíró gazdálkodását, felügyelte azok e téren végzett munkáját. Legfontosabb jellemzője (és munkájából adódóan legfontosabb problémáinak forrása) a vár irányító testületétől való függetlensége volt.

8 • Az udvarbírók és gazdálkodó kapitányok számára már utasításukban és esküjükben is elszámolási kötelezettséget írtak elő, melyet évente, negyedévente, vagy havonta voltak kötelesek feletteseik számára eljuttatni. Ezen kívül bármikor személyesen is beszámoltathatták őket, ekkor az általuk (ideális esetben) folyamatosan vezetett számadásokat, a jövedelemkezelés során létrejött különböző iratokat (regestumok, extractusok, főkönyvek) is áttekintették, vagy tettek javaslatot ellenőreik azok megfelelő vezetésére. Ezek a vizsgálatok rutinszerűek és konkrétak is lehettek, például nem egy teljes végvidékre, hanem csak egy uradalomra, vagy egy konkrét személy tevékenységre is korlátozódhattak.

9 • Az udvarbírónak szolgálati ideje kezdetétől anyagi és hivatali felelőssége is volt tisztében, hiszen ha felelősnek találták valamilyen visszaélésben, vagy csupán a számadás leadásával késett, akkor fizetésével, vagyonával, vagy akár tisztségének elveszítésével is felelhetett.

10 •Az ellenőrzés és a teljes gazdálkodási ügyintézés központosított voltára utal, hogy a vizsgálatok legfelsőbb fellebbviteli fóruma az Udvari Kamara volt.

11 Történészi szemszögből nézve talán nem egészen megalapozottan, azonban az eddig említett modernizációra és központosításra utaló folyamatok tükrében talán nem indokolatlan a kérdés felvetése, ellenőrizhető volt-e a katonai és közigazgatási feladatokkal megbízott kapitányok, várnagyok, prefektusok munkája és ha igen, akkor ezt kik és hogyan végezték? 115