Arrabona - Múzeumi közlemények 44/2. - A Castrum Bene Egyesület 12. Vándorgyűlése (Győr, 2006)

Sós István: A várkapitányok ellenőrzésének igénye és gyakorlata a végvárak kora újkori igazgatásában

ARRABONA 2006. 44 / 2, TANULMÁNYOK A következőkben néhány gyakrabban alkalmazott megoldást mutatnék be, a teljesség igénye nélkül, elsősorban az igazgatás két legfontosabb területének, a gazdasági és a katonai tevékenység megosztásának tükrében vizsgálva a vezető tisztviselők egymáshoz fűződő viszonyát. • AXVI-XVII. században talán legelterjedtebb szisztéma a kapitány és vele a legtöbb esetben egyenrangú udvarbíró klasszikus kettős rendszere volt, annak ellenére, hogy a legtöbb összetűzésre leginkább ez a felállás adott okot. A kezdeti időszakban a hatáskörök még egyáltalán nem voltak szétválasztva, a későbbiekben pedig a két tiszt kölcsönös egymásrautaltságából adódó gondok nehezítettek még az egyéb, könnyen előforduló személyes jellegű ellentéteken.

1 • Az egyszemélyi irányítás legjobb példája volt, amikor a vár élén egy prefektus, vagy főkapitány állt, két alárendelt, egyenrangú várnaggyal, akik a katonai és gazdasági feladatokon osztoztak.

2 • Gyakori megoldás volt — több magánvárban is — a kapitány és a neki alárendelt udvarbíró klasszikus kettőse, ez tükrözte leginkább a középkorban már kialakult gazdálkodási és hatalmi struktúrát.

3 • Ritka, rövid ideig és leginkább csak a XVI. század közepén alkalmazott megoldás volt, ha két egyenrangú várnagyot alkalmaztak, akik közül az egyik az udvarbírói teendőket is ellátta. Beosztottaik között a munkamegosztás már jobban érzékelhető volt, egy-egy alvárnagy, illetve aludvarbíró és számvevő dolgozott a kezük alá. Ezt a szisztémát kizárólag nagyobb birtoktestekkel rendelkező fontos stratégiai várakban alkalmazták.

4 • Az egy személyes irányítás egyik gyakorta alkalmazott változata volt, amikor a „gazdálkodó" kapitány (capitaneus et provisor seu prefectus) mellett nem egy udvarbíró, hanem csupán egy a számadást végző rationista (számvevő), vagy pedig magát a teljes gazdálkodást ellenőrző, a kamarák által kinevezett személy, ellenőr (contrascriba, gegenschreiber) állt.

5 • Egy személyes irányítás alatt álló kisebb, vagy stratégiai okokból más vár alá rendelt váraknál és uradalmaknál alkalmazott megoldás volt, amikor a gazdálkodó kapitány a felettes vár udvarbírójának, kapitányának tartozott számadással.

6 A változtatási kísérletek véleményem szerint nem utalnak összehangolt reformokra. A gazdasági és katonai irányítás terén, nem csak helységenként, időszakonként, hanem akár tisztviselő váltáskor is változhatott az adott szisztéma annak függvényében, hogy ki töltötte be az adott tisztet, illetve hogy személyének mekkora bizalmat szavaztak. A meg-megújuló, vagy máshol már esetleg bevált megoldásra való áttérésnek a legtöbb esetben gazdasági, vagy személyi okai voltak, de szinte minden esetben a problémák fő forrásának számító hatásköri átfedéseket kívánták ezzel a minimálisra csökkenteni. Egyedüli üdvözítő megoldás azonban nem volt. Az irányítási megoldások élettartama és hatásfoka nagyban függött attól is, hogy a felettes szervek egymással ápolt viszonya éppen milyen jellegű volt. A korszak nagy vágyálma az egymástól független, de hatékony munkamegosztásban dolgozó kormányszervek sem mindig voltak beszélőviszonyban egymással, annak ellenére, hogy sokszor a legfontosabb pénzügyekben is függtek egymástól. Vélt vagy valós sérelmek miatt, az udvarbíró-kapitány torzsalkodásához hasonló jelleggel kommuni114