Arrabona - Múzeumi közlemények 44/1. Ünnepi köte a 65 éves Tomka Péter tiszteletére (Győr, 2006)

Tomka Gábor Egy reliefdíszes délnémet kancsó a 16. század közepéről

TOMKA GÁBOR EGY RELIEFDÍSZES DÉLNÉMET KANCSÓ A 16. SZÁZAD KÖZEPÉRŐL lehetőséget: a másolat vagy hamisítvány még a megtalálás előtt megsérül, földbe kerül, s az alapásáskor előkerülő tárgy valójában csak néhány évet töltött a föld alatt. Ennek a feltevésnek egyrészt ellent mondani látszik a helyenként erősen irizálóvá vált, megromlott máz. Az oxidáció mértéke átlagos talajviszonyokat feltételezve hosszabb lappangást sejtet. Másrészt a feltalálásakor még csak részben közzétett, hitelesnek elfogadott délnémet reneszánsz díszkerámiákkal mutatkozó nagyfokú hasonlóság az edény anyagában, formájában, a reliefek részleteiben valamint a mázszínekben, párosulva a kompozíció és a reliefdíszes alakok pontos analógiáinak hiányával aligha hagyhat kétséget afelől, hogy a győri múzeum e tárgya valódi 16. századi alkotás. A 19. századi utánzatok (legalábbis a Fleischmann cégé) ráadásul formába préselve, kőedény alapanyagból készültek, míg edényünk korongolt, díszei utólagosan applikáltak, anyaga pedig fazekasagyag. A kancsó tehát Győr belvárosában került elő, s környezete, a tárgy viszonylagos épsége a lelőkörülmények közelebbi ismerete nélkül is azt engedik sejtetni, hogy megtalálási helye nem eshetett messze egykori használatának helyétől. Földbe kerülésének idejével kapcsolatban csak találgathatunk. Elméletileg nem zárható ki ugyan, hogy készítésénél lényegesen később került Győrbe, s az sem, hogy esetleg hosszasan őrizték, mielőtt a föld alá került. Valószínűbbnek tartom azonban, hogy a nem túl nagy méretű, s kivitelében sem a legmagasabb minőséget képviselő kancsó egykori értéke nem indokolta az évszázadokon átnyúló gondos megőrzést. így legvalószínűbbnek azt tarthatjuk, hogy a 16. század közepe táján, az analógiák alapján legvalószínűbben a század harmadik negyedében készített tárgy rövidesen Győrbe jutott, s ha esetleg nem is a város nagy részét elhamvasztó 1566-os tűzvész során sérült meg, aligha élte túl a város oszmán fennhatóság alá kerülésének éveit (1594-1598). Ha feltételezéseinket további ingatag emeletekkel bővítjük, nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt a tényt, hogy az egykori gőz- és kádfürdő építkezései a győri belváros egy igen sajátságos telkén folytak le. (9. ábra) Ezen a telken ugyanis, a térképek és az írott források alapján, a fürdő előzménye igen hosszú múltra tekinthetett vissza. Az 1876-os címtár szerint Kővári József gőzfürdős az Apáca utca 353. számú telken működött. (Naptár 1876, 156) Ez a helyrajzi szám a Győri Vízvezetéki Rt. általa a 19. század utolsó negyedében készült térkép alapján (Borbíró-Valló 1956, III. sz. melléklet) azonosítható az Apáca u. 5. számú ház mögötti telekkel. A rekonstruált 1703-as térképen Riderer fürdős házát találjuk itt. (Borbíró-Valló 1956, II. sz. melléklet) Nyilván a fürdő már akkor is itt működött. Még érdekesebb, hogy a rekonstruált 1617. évi helyszínrajzon a kérdéses helyen a kórház közfürdőjét találjuk. (Borbíró-Valló 1956,

1. sz. melléklet) A város monográfiája (sajnos a források feltüntetése nélkül) azt állítja, hogy egykor itt állt a Szent János lovagrend középkori győri fürdője. E fürdő később a káptalan tulajdonába került, mely bérbe adta. 1505-ben Mihály balneator nyáron heti 25, télen heti 100 dénárt fizetett bérleti díj gyanánt. (Borbíró-Valló 1956, 87.) A kérdéses telket a középkorban a ferences kolostor patrociniuma után Szent Erzsébetről, a 18. századtól rövid történeti intermezzo kivételével (Rózsa Ferenc u.) az orsolyita zárdáról mindmáig Apáca utcának nevezett utcához sorolták, annak ellenére, hogy a „Káptalani zenészek háza" (Apáca u. 5.) mögötti területet a Dunakapu térről (Halpiac) és a mai Stelczer Lajos utcából lehetett megközelíteni. A jeruzsálemi Szent János lovagrend győri házát a 13. század elején alapították. 1209-ben már állt, közvetlenül 1216-ban említik először. Keresztelő Szent Jánosnak szentelt templomuk a Győrből Nyúl felé vezető út mellett állt. (Bedy 1939, 41.) A johanniták rendháza és ispotálya ezek szerint nem a városban, hanem a Pándzsa hídja, Baráti és Kismegyer közötti térségben kereshető. (Borbíró-Valló 1956, 79.) Ha 572