Arrabona - Múzeumi közlemények 44/1. Ünnepi köte a 65 éves Tomka Péter tiszteletére (Győr, 2006)

Molnár Attila: A Hallstatt-kultúra emlékei a Sokoró-vidéken

ARRABONA 2006. 44/1. TANULMÁNYOK fejű tűk, vaskések, vas karosbalta, gazdag lószerszám-készlet és kocsi alkatrészként értelmezett vastárgyak láttak napvilágot. A többi kutatott halom bolygatottnak tűnt — egyikben római sír alatt kerültek elő kora vaskori temetkezés maradványai —, Börzsönyi már a század elején azok elhordásáról számol be (Börzsönyi 1909, 246). Az 50-60-as években a halmokat végleg megsemmisítették, ma már csak egy félig elszántott halom magasodik a szántóföld közepén. A lelőhelyről származó leletanyag egy része magángyűjtőtől került a rábacsécsényi iskolai gyűjteménybe.

1 Módszeresen feltárt halomsírt ismerünk a Sokoró túloldalán Lovászpatonáról, ahol Mithay Sándor ásott egy erősen bolygatott kora vaskori halomban (Mithay 1983). Ez a vidék különösen gazdag halmos temetkezésekben, amint azt a kicsit délebbre, Vaszar határában feltárt halomsírmező illetve magányos halom, továbbá egy vanyolai Hallstatt-kori tumulus bizonyítja, hogy csak a keltezhető halmokat említsük, melyek száma idővel bizonyára bővülni fog (Mithay 1983; MRT 4, 250.). Sem a nagybaráti, sem a Vaszar környéki halmokba temetkező hallstatt vezető réteg magaslati telepét nem ismerjük, holott a Dunántúl egyéb területeiről alkotott ismereteink alapján ezekkel a Sokoró vidékén is számolnunk kell. A kérdés, hol lehetnek, nyilván sok kutatóban felmerült már, megválaszolni azonban ez idáig nem sikerült. A jövőben mindenesetre intenzív terepi kutatómunkára és némi szerencsére lenne szükség, a helyzet azonban nem kilátástalan: sok mindent rejthet még a Sokorói-dombság sűrűje. Érdekes felvetés mindenesetre, hogy esetleg a pannonhalmi Várhegy is szóba jöhet kora vaskori magaslati telepként. Ezt sajnos tárgyi anyag nem támasztja alá — a Boldogasszony-kápolna körül előkerült leletekre vonatkozó információink (Lovas-kataszter, 70) bizonytalanabbak annál, semmint hogy őskori lelőhelyként kezelhetnénk a Várhegyet —, hogy mégis hajlik az elképzelésre az ember, azt csupán Szent Márton Pándzsa-völgy fölé magasodó hegyének látványa okozza. A környékről érdekes módon kevés kora vaskori lelőhely ismert, holott innen származik egyik legelső, egyszersmind legfontosabb leletünk, a kisravazdi kincs (Fekete 1973). Az agyagedényben elrejtett, 31 csónakfibulát, 10 karperecet, 15 lemezékszert és 3 csüngőt tartalmazó bronzleletet Fekete Mária — a többi dunántúli kincshez hasonlóan — a halotti szertartáshoz köti egy közelmúltban megjelent tanulmányában (Fekete 1999). A kincs csak hozzávetőlegesen azonosítható lelőhelyének közelében Figler András tárt fel kora vaskori temetkezést 1984-ben (RégFüz 39, 1986, 25.). A közeli Vilibáld-domb igen jelentős őskori lelőhely, a különféle ásatásokból származó információk azonban csak bizonytalan adatokat szolgáltattak esetleges Hallstatt-kori település létére vonatkozóan: Mithay Sándor kora vaskori cserepeket említ innen, Tomka Péter és Tomka Gábor tudósítása szerint az Árpád-kori templom alapfalait késő bronzkori-kora vaskori kultúrrétegbe ásták — Figler András azonban feltárásai során nem bukkant ilyen korú objektumok nyomára (Mithay 1956, 84.; RégFüz 38, 1985, 24.).

2 Úgyszintén elég bizonytalanok a tápszentmiklósi kora vaskori sírokról szóló régi adatok (Mithay 1956, 92.). A magaslati telepek kérdésére visszatérve meg kell említenünk, hogy a régió egyik legjelentősebb kora vaskori földvárát rejtheti a Sokorópátka feletti Harangozóhegy.

3 Már csak azért is érdemes megemlékeznünk róla, mivel a szakirodalomban nyomát sem találjuk ennek a kétségkívül igen fontos lelőhelynek (egyetlen kivétel: Mithay 1956). A sáncok koráról nem sokat tudunk, hogy mégis a Hallstattkori keltezés a legvalószínűbb, azt egyetlen innen származó — későhallstatt jellegű — edénytöredék bizonyítja. Egy cserép nem cserép — szól a régészmondás, mindenesetre bíztató jel ez az árva darab: hátha itt kell keresnünk hiányzó magaslati telepeink egyikét. 338