Arrabona - Múzeumi közlemények 44/1. Ünnepi köte a 65 éves Tomka Péter tiszteletére (Győr, 2006)

Molnár Attila: A Hallstatt-kultúra emlékei a Sokoró-vidéken

ARRABONA 2006. 44/1. TANULMÁNYOK beépítésére azonban nincs elegendő ásatási adatunk, tehát azt egyelőre nem tud­juk megállapítani, hogy ez a házsor is a falu első építkezéseinek idején létesült-e vagy később. A késő középkori falvak alaprajzának elemzése során az egymás mellett egy sorban fekvő, feltárt lakóházak egymástól való távolságát szokták telekszélességnek felfogni. 47 Ez egy-egy településen hozzávetőleges értékként elfogadható abban az esetben, ha nincs pontosabb régészeti adatunk egy telek beépítéséről, s ha valóban egyetlen ház állt egy telek bejárati oldalán. A telkek kiterjedése mélységben — a telek hosszúsága — még nehezebben becsülhető, mert a lakóház és a gazdasági udvar mögött beépítetlen terület következett kertekkel (zöldségeskert, gyümölcsöskert, szérűskert stb.). 48 Szentkirályon az egymással szomszédos telkeken a lakóházak felszíni nyomainak egymástól való távolsága 35 és 105 m között váltakozik, leggyakoribb a 60-70, illet­ve a 100-105 m-es telekszélesség. Ezeknél a becsléseknél pontosabban sikerült meg­határozni a 4. porta (a 4., ül. a korábbi 4/a. ház telke) méreteit az ásatási eredmé­nyek révén. 49 A gazdasági udvar régészeti objektumai a lakóház mögött sűrűsödnek, ez a beépített sáv 35 m széles, mellette kétoldalt már nem volt számottevő építmény. Északnyugat felé a rétegvonalak rajzolják ki a feltehető telekhatárt (a felszín alatt egy betemetődött árok sejthető), a délkeleti oldalon pedig az a kocsiút, amely a templom­tól északkeleti irányban vezet ki a faluból, s egy belső szakaszát feltártuk a 4/a. ház­zal egy vonalban, kb. 20 m-re a háztól. Utóbbi oldalon a lakóház mögött kezdődő és ferdén kifelé tartó vízelvezető árok is jelzi a gazdasági udvar szélét. Ezek szerint a beltelek szélessége 70-75 m-re becsülhető. Ez a méret 24 királyi öl hosszával megkö­zelítően egyezik (75,024 m, amennyiben 1 királyi öl 3,126 m). 50 Mélységben a telek beépített területe kb. 45 m, ha azonban — feltételezve a gazdasági udvar mögötti ker­teket — az enyhén lejtős terepen a 100,00-100,50 m-es rétegvonalig meghosszabbít­juk a parcellát, ami alatt már vízjárta terület következik, 100-110 m-es telekhosszú­ságot kapunk, ami megközelíti a 36 királyi ölt (112,536 m). Számításunk szerint a szóbanforgó beltelek nagysága középkori mértékegység szerint 1 királyi hold (24x36 királyi öl) lehetett, ami országszerte gyakorinak tekinthető. 51 A települést morfológiai képe, a telkek szerkezete és a gazdálkodással kapcsola­tos régészeti adatok alapján középkori alföldi falvainknak abba az egyre jobban kiraj­zolódó csoportjába sorolhatjuk, amelyben a jelentős földművelés ellenére az állattar­tásnak igen nagy szerepe volt. Ez a település képén főként a laza elrendezésben, a nagy kiterjedésben és a beltelkek szerkezetében tükröződik. Ilyen típusú falvakat főként a Kunság területén tártak fel (Túrkeve-Móric, Karcag-Orgondaszentmiklós, Szentkirály, Perkáta), de nézetünk szerint az Alföld nem kun lakosságú más vidékein is előfordulhatnak. 52 Szentkirályon a régészeti módszerekkel megállapítható beltelkek száma 28-30-ra tehető. Jelentős az eltérés az írott forrásokból ismert családok számával: a 16. száza­di török adóösszeírások szerint a családok (háztartások) száma ennek mintegy kétsze­rese (1562-ben 52, 1590-ben 66). 53 (Megjegyezzük, hogy a felszíni régészeti megfi­gyelések elsősorban a település 16. századi korszakára, a lakóházak kései periódusai­ra érvényesek.) A feltárás során kiderült, hogy egy-egy beltelken egyszerre több lakó­ház is állhatott. A megtelepedés, a telkek kiosztása idején általában egy család lakott egy telket, legfeljebb több generáció együttélése esetén építettek még egy, tüzelőbe­rendezés nélküli, két helyiséges épületet is. A későbbiek során a népesség növekedé­sével, a családok változó összetétele szerint voltak egy, két vagy három lakóházzal rendelkező porták. A lakóház:telek arány tehát a 16. század közepe táján már 2:1 körül lehetett Szentkirályon. Miután a közvetlenül egymás mellett álló és egymás fölé 366

Next

/
Thumbnails
Contents