Arrabona - Múzeumi közlemények 44/1. Ünnepi köte a 65 éves Tomka Péter tiszteletére (Győr, 2006)
Molnár Attila: A Hallstatt-kultúra emlékei a Sokoró-vidéken
PÁLÓCZI HOR VÁTH ANDRÁ S A Z EL PUSZTULT KÉSŐ KÖZÉPKORI FALVAK MORFOLÓGIA I VARIÁCIÓ I rétegeződő épületek omladékai a felszínen összeolvadnak, ásatás nélkül, pusztán terepbejárással általában nehéz eldönteni, hogy a szétszántott házomladékok egy vagy több épületet jeleznek. Szentkirály középkori falu helyétől északnyugatra 5,5 km-re, Szentkirály-Felsőszentkirályon egy elpusztult falu helyét fedeztük fel az 1980-as évek elején (Szentkirály 6. lelőhely). A lelőhelyről geodéziai felmérést készítettünk. (4. ábra) Az északnyugat-délkeleti irányú település hosszúsága 450 m, szélessége kb. 100 m. A házhelyek jól megkülönböztethetők, 14 ház helyét rögzítettük rétegvonalas helyszínrajzon. A házak két sorban húzódnak, a két sor között 50-70 m távolság van. A felszíni leletanyag kizárólag a 17. századra keltezhető kerámia, konyhahulladék állatcsont és egyes házaknál vassalak. A lelőhelyet szondázó ásatással hitelesítettük (egy döngölt agyag házfalat bontottunk ki), de rendszeres ásatást nem folytattunk. Ez a lelőhely korban követi a református templom környékén levő falut, ami arra utal, hogy Szentkirály lakossága a 17. század első felében ide költözött át, amikor régi települését elhagyta. A felsőszentkirályi faluhely a 17. század végéig volt lakott. 54 Felsőszentkirályon a beltelkek szélességét nehéz meghatározni, mert a házak közötti távolságok nem egyenletesek: a délnyugati sorban középen 4 ház szorosan egymás közelében van (15-25 m-re), a sor két végén viszont 80-90 m-es távolságokat lehet mérni, hasonlóan a „foghíjas" északkeleti házsor 2 háza között is. Terepbejárási tapasztalataink szerint délkelet felé még számolhatunk nem térképezett házakkal, t.i. ezen a részen is kerültek elő 17. századi leletek földmunkák során, ugyanakkor a felszínen itt nem látszódtak házhelyek. Valószínűnek tartjuk, hogy az egyutcás település képe valamivel zártabb volt, mint a korábbi Szentkirályé. Az Alföld északi peremén, a középkori Borsod megye déli részén, a mai Ónod község határában találhatók a török korban elpusztult Muhi késő középkori mezőváros maradványai. A lelőhelyen Leszih Andor folytatott ásatásokat az 1930-as években. Az új, korszerű régészeti kutatások Műhibán 1995 és 1997 között történtek Pusztai Tamás és Laszlovszky József vezetésével, interdiszciplináris módszerekkel. Ezek során a település főutcájának mintegy 80 m-es szakaszát tárták fel teljesen (5. ábra), valamint feltárások történtek a település déli végén és a központi településrésztől délre elhelyezkedő külső gyűrűben. A település szerkezetének elemzését topográfiai felméréssel, a felszíni leletsűrűség vizsgálatával, geofizikai felméréssel és légi felvételek segítségével végezték. A késő középkori település központi része egy északkelet-délnyugati irányú dombháton fekszik, a dombon végighúzódó főutca 720 m hosszú, szélessége 27-36 m. Az utcát kavicsréteggel fedték. Az utca két oldalát sűrűn beépítették: az ásatási adatok alapján kb. 22 m-es telekszélesség határozható meg, telkenként 2 házzal számolva. Az utca mentén 65 beltelket lehet feltételezni. Ezt a régészeti kutatások alapján számított telekszámot nehéz összeegyeztetni a 16. századi összeírások adataival. 1563-ban Muhi kamarai összeírásában 80 egész, 49 fél és 20 puszta telek szerepel, továbbá 2 curia. 1570-ben a törökök 108 háztartást írtak össze. Pusztai Tamás szerint a házak és telkek egy része a mélyebben fekvő déli külső gyűrűben helyezkedett el, a folyómedrekkel szabdalt sík terület szigetszerű szárazulatain. 55 Az országos főútvonal mentén fekvő, a tatárjárás után újratelepült Muhi a 14. századtól indult rohamos fejlődésnek, a 15. század elején már mezőváros. Magánföldesúri birtok volt, a diósgyőri uradalomhoz tartozott. Vásártartási joggal rendelkezett, a 16. században már országos vásárokat is tartott. A mezőváros a 16. század végén pusztult el, a 17. század elején már csak néhány család lakta. A régészeti ásatások eredményei a település 15-16. századi állapotát tükrözik, a 16. század végi és 17. századi épületek és szintek a mezőgazdasági művelés miatt nagy mértékben 367
