Arrabona - Múzeumi közlemények 44/1. Ünnepi köte a 65 éves Tomka Péter tiszteletére (Győr, 2006)

Molnár Attila: A Hallstatt-kultúra emlékei a Sokoró-vidéken

PÁLÓCZI HORVÁTH ANDRÁS AZ ELPUSZTULT KÉSŐ KÖZÉPKORI FALVAK MORFOLÓGIAI VARIÁCIÓI 13. század közepéig-végéig terjedő korábbi időszak településformáival ezúttal nem foglalkozunk, mivel az eddigi történeti és régészeti kutatások szerint a jobbágytelekrendszer kialakulása utáni településtípusok eltérőek a korábbi, más gazdasági és társadalmi feltételek között létesült településektől. A középkori régészetben ezért is vált szét külön ágazattá az Árpád-kori és a késő középkori települések kutatása. 2. Elpusztult késő középkori falvak kutatása az Alföldön Az Alföldön, vagyis azon a vidéken, amely az írott források szűkös volta vagy egyéb szempontok miatt a Mályusz-iskola munkásságából nagyrészt kimaradt, intenzív településtörténeti gyűjtőmunka bontakozott ki az 1920-as években. Ezeket a kutatásokat főként múzeumi szakemberek végezték a mai települések határában fellelhető elpusztult középkori falvak helyén, pusztatemplomoknál és középkori temetőknél. Azon a vidéken tehát, ahol a falupusztásodás a legnagyobb mértékű volt, a megtalálható és feltérképezhető településhelyek nagy száma és viszonylag szembetűnő volta inspirálta a meginduló újszerű régészeti és helytörténeti kutatásokat. Voltaképpen új szakterület formálódott — európai viszonylatban is elsők között —, az elpusztult középkori falvak kutatása. E kutatási területen a régészeti forrásanyag vált elsőrendű fontosságúvá. Zoltai Lajos, a debreceni múzeum igazgatója 1905-től 1922-ig, Debrecen város 953 km

2 kiterjedésű határának középkori településviszonyait vizsgálta az írott források adatai és a pusztatemplomoknál végzett saját régészeti kutatásai alapján.

10 Több tanulmányban foglalkozott a régi vízrajzi viszonyokkal, térszíni formákkal, határnevekkel, erdőkkel.

11 Ugyanerre a területre vonatkozóan később, teljesebb írott forrásanyag segítségével Balogh István végzett kutatásokat. Ő is hangsúlyozta, hogy szükséges a településtörténeti, nyelvészeti és régészeti kutatások szorosabb összehangolása, s hogy régészeti módszerrel az okleveles adatoknál pontosabban lehet keltezni az egyes települések korát, elnéptelenedésének idejét.

12 A Nagykunság elpusztult középkori falvainak tudományos vizsgálatához Györffy István kezdett hozzá. Egyrészt a Nagykunság régi építkezésének és településformáinak kutatása során tett megfigyeléseket, másrészt régészeti tevékenységet is végzett, ugyanis elsőként folytatott ásatásokat elpusztult falvak, ún. „telkek" helyén. Településtörténeti munkásságának ez a része kevésbé ismert, mint településföldrajzi elemzései és a kertes településformával kapcsolatos elmélete. Karcag határában Ködszálláson, Orgondaszentmiklóson, Asszonyszálláson és Kunkápolnáson végzett régészeti megfigyeléseket, ahogy erről a különféle írásaiban fellelhető utalások tanúskodnak. Györffy átvizsgálta Karcag város 1784-1861 közötti összes régi térképét és bejárta a város határának jelentős részét. 1921-ben jelent meg a Kunhalmok és telephelyek a karcagi határban című tanulmánya, melynek mellékleteként egy saját szerkesztésű, híressé vált térképet publikált. A 18. század végi térképek, felmérések alapján a legnagyobb aprólékossággal rekonstruálta Karcag határának régi vízrajzi állapotát, az így elkészített térképen bejelölte a halmokat, laponyagokat és az elpusztult települések helyét, valamint az egykori falvak feltehető határvonalait.

13 A 12 faluhely (telek) bejelölése pontos, helyszíni térképezésre utal. A16-17. században legtovább fennálló 7 község (Karcag, Hegyesbor, Magyarka, Bocsa, Ködszállás, Orgondaszentmiklós, Asszonyszállás) határvonalai a redempció utáni tagosítási térképekről nagy valószínűséggel megállapíthatók. Ez a Györffy által használt településföldrajzi módszer — 18. századi állapotokból visszakövetkeztetni az elpusztult középkori falvak kiterjedésére, határhasználatára — ma sem eléggé ismert, még kevésbé kiaknázott a településtörténet művelői előtt. Györffy az általa szerkesztett térkép segítségével elemzi a régi községek elhelyezkedését: a kunhalmokhoz hasonlóan a szárazulat szélén, a rétség szegélyén 359