Arrabona - Múzeumi közlemények 43/1. (Győr, 2005)

Tanulmányok - Domonkos Ottó: Egy beledi mézeskalácsos és gyertyaöntő műhely munkája és felszerelése

ÄRRABONA 2005. 43 / 1. TANULMÁNYOK vásáron, búcsúban. A század elején megjelent fagylalt fokozatosan kiszorította a márcot az egész megyében. Vásárra Szemere, Répcelak, Kapuvár, Páli, Mihályi falvakba jártak. Beleden minden hónap első keddjén volt helyi vásár. Búcsúba Cirákra és Dénesfára jártak. Vásárokon „nappali" áruba cukros tészták készültek gyerekeknek. Éjjel a legények vették a szíveket, sokszor hajnalig árultak. A nagyobb méretű szívekből, huszárokból, pólyás babákból csak tíz-tíz darabot vittek eladásra. A vásározó ládák trapéz alakúak voltak, ami pontosan illeszkedett a kocsiderék oldalaihoz. Erős vasalásúak voltak a sarkok, betét fiókokkal több rétegbe lehetett rakni az árut, így nem nyomódtak össze. Kőröséknek két nagy ládájuk volt, melyeket a fészerben találtunk meg. Vásárra Kőrös mester járt, és egy betanított asszony, aki százalékot, percentet kapott az eladott áru után. A beledi vásárban 3-4 sátor is állt 1905 körül, később már csak egy, az övék.

10 (24 - 25. kép) A gyertyaöntés A lépes mézből nyert viaszt a már említett módon fehérítették, majd gyertyakészítéshez használták fel. A viaszgyertyát jobbára az egyházi szertartásokon használták az évszázadok során. A mindennapi világításra a mécseseket (repce-, napraforgó- és tökmagolaj) és a faggyúgyertyákat használták városon és falun egyaránt. A XIX. század közepétől, a zsiradékok mésszel történt szappanosítása révén feltalált sztearinnal keményítették a viaszgyertyákat. A szénhidrátokból, zsiradékokból nyert paraffinból készült gyertyák melegben elgörbültek, amit viasz hozzáadásával lehetett keményíteni. Az ideális arányt úgy állították össze, hogy 80-85% paraffin, 15-20% méhviasz keverék álljon össze. Az el24. kép Márcos kannák, XIX. század második fele (Méretek: 0: 20 cm -» 22 cm Ltsz.: 54.7.94. -» 96. Adorján Attila felvétele) 88