Arrabona - Múzeumi közlemények 43/1. (Győr, 2005)

Tanulmányok - Domonkos Ottó: Egy beledi mézeskalácsos és gyertyaöntő műhely munkája és felszerelése

DOMONKOS OTTÓ EGY BELEDI MÉZESKALÁCSOS ÉS GYERTYAÖNTŐ MŰHELY... 25. kép Márcos poharak, Keszthely XX. század eleje (Méretek: 0: 7,5 cm -» 9,3 cm m: 17,5 cm -» 19 cm Ltsz.: 2005. 1.1. -» 4. Adorján Attila felvétele) sőnek 50-55°C a merevedési szintje, a méhviasz pedig már 60-62 fokon is szilárdul. A mé­zeskalácsosok természetesen a lépekből nyert viaszt kívánták elsősorban feldolgozni. Er­re szolgáltak az egyszerű szerszámok. A méhviaszt a három lábon álló „kalapba" öntöt­ték meleg állapotban és parázs alátéttel tartották a kellő hőfokon, amit tapasztalat alap­ján ítéltek kedvezőnek, vagy sem. A vörösrézből alakított püspökkalapforma edény fölé nyúlott a mellé állított, tengelyen vízszintesen forgatható öntőkerék, a „ring". Ennek pe­remébe 2-2 centinként szöget vertek, melyekre hurkolt végű, „csattos" pamutfonalakat akasztottak körbe, a kívánt gyertya méretének megfelelően. A mester az öntőkanállal, a „sefhi"-vel merített a viaszból és óvatosan a bélre öntött belőle. A viasz megtapadt a bé­len, de mire körbe ért az öntéssel, már annyira megmerevedett, hogy megállás nélkül le­hetett folytatni a munkát. A „hizlalás" során a gyertya alsó vége vastagodott hamarabb, ezért a kívánt vastagság felénél lehúzták a gyertyákat. A táblán mángorlóval hengerget­ték a még képlékeny anyagot, majd az alsó végéről az ún. „stucni"-val (20-25 cm hosszú, 7 cm széles, egyik oldalára élesedő faléc) levágták a viaszt úgy, hogy 2-3 centire kilátsz­szon belőle a bél. így lehetett megfordítva visszaakasztani az egyes darabokat a kerékre. Az öntést folytatva kiegyenlítődött a vastagság. Ezt követően ismét a táblára kerültek a gyertyaszálak. Mángorlás után a stucnival mindkét végéből levágtak egy-két centit. A gyújtásra szánt végén pedig kúposra vékonyították a gyertyát. (26-28. kép) Szentelésre a gyertyát 40-50 centiméter hosszúra készítették, kb. két centi vastag­ságúra. Ezeket az első világháborúig díszítették is színes viaszrácsozással, piros és zöld keskeny csíkokkal. Középen pedig zöld rózsalevelet és piros kis rózsafejeket ragasztot­tak olvasztott viasszal. A gyertya végébe egy hegyes keményfa darabbal lyukat fúrtak, hogy a templomi gyertyatartókba könnyebben lehessen megállítani. „Fürmli"-nek nevezték a 89

Next

/
Thumbnails
Contents