Arrabona - Múzeumi közlemények 43/1. (Győr, 2005)

Tanulmányok - Aszt Ágnes: Gödörólak a középkori magyar falvakban, különös tekintettel a Szentkirályon feltártakra

ÁSZT ÁGNES GÖDÖRÓLAK A KÖZÉPKORI MAGYAR FALVAKBAN, ... Hosszanti vagy keresztállású istállók egyaránt elképzelhetők. Az újkorban gyakori, hogy az istállókat egy 300-1000 öl

2 alapterületű karammal kapcsolják össze, amelyben a különböző korú és ivarú marháknak külön kifutót létesítenek.

55 Itt az állatok helyigénye átlagosan 5-6 m

2

. Szerkezetileg ezek az ólak megegyeznek abban, hogy tetőzetük szelemengerendára fekszik rá, amelynek elhelyezése soha nem féloldalas, hanem vízszintes - szemben a ferde tengelyű disznóólakéval. Néprajzi példákban gyakran feltűnnek az ikerólak, amelyek a hely gazdaságos kihasználásán túl a differenciált tartás bizonyítékai (pl. Nyírmihálydi).

56 A szarvasmarhák középkori nem- és kor szerinti megkülönböztetésének bizonyítéka, hogy a szótárak (Schlágeli, besztercei, Murmelius) külön kifejezéssel jelölik az ünőt (vacca; ine, yne, ewneo), bikát (tauro; bica) és az ökröt (bos; wker, oker, oekoer).

57 A szarvasmarha sokoldalú hasznosíthatósága miatt a magyar parasztok legfontosabb állata volt. A XI-XII. században igaerőként kizárólagos volt a használatuk, és a ló később sem szorította ki az ökröt.

58 A szarvasmarha az igaereje mellett jelentős táplálékforrás volt, XIII/XIV. századi agrárművek szerint egy tehén május 1. és szeptember 29. között 44,4 kg sajtot, 6,2 kg vajat ad, évi tejtermelése 540-647 l,

59 húshasznosítása egyértelmű a faluásatások állatcsont-elemzéseinek tanúsága szerint. Ugyanezen szerzők (gondolunk itt elsősorban Petrus de Crescentiis 1305 k. írt Opus ruralium commodorum című művére) kiemelik a szarvasmarha igénytelenségét a lóval szemben, hogy az ökör türelmesebb, szívósabb, nincs szüksége zabra és patkolásra (bár erre is találhatunk ellenpéldát Lombardiából), és tartása harmad annyi befektetést igényel, mint a lóé.

60 A koraközépkori faluásatások szarvasmarhái a rövid szarvú, kis termetű fajtához tartoznak, ilyen típust jelenít meg 1353-ban a Képes Krónika is, a magyarok bejövetelénél barna színezéssel.

61 Rövid, felálló szarvú ökör sematikus ábrázolása látható a Codex Cumanicus vízjelei között is, amelyeknek keltezése a 1340-50-es évekre tehető.

62 (Ennek a képnek a zoológiai elemzése azonban igen problematikus, az is elképzelhető, hogy két állatot ábrázoltak, és az összeillesztés torz. Sajnos a képen éppen a legjellemzőbb részlet, a szarv, illetve a fej nem látható teljesen.)

63 Bár a magyarok vándorlásának útvonalán, VIII-X. századi „etelközi" telepeken kerültek elő hosszú szarvú marhakoponyák,

64 de a magyar szürke marha csak a későközépkorban alakulhatott ki. A XIV/XV. századi magyarországi falvakban már vannak hosszú szarvú marhakoponyák (pl. Szentkirályon mindkét típus előfordult),

65 azonban a hibridizáció, mutáció, szelekció révén kialakuló szürke magyar marha csak valamivel később jelent meg, a XVI/XVII. században, a ma ismert formája pedig csak a XVIII/XIX. században.

66 Helyben kitenyésztett fajtáról van szó, amely nem köthető sem a honfoglaló magyarokhoz, sem más, később betelepülő keleti néphez (kunokhoz). A XIX. században még nyilvántartottak a Kiskunságban egy „kun fajta" magyar marhát (sic!), amely hosszú szarvú, de nem fehéres, világosszürke színű volt, hanem kékesszürke.

67 Földbevájt állattartó objektumok lehettek az említetteken kívül birkaszínek, kutyavermek, tyúkólak is,

68 régészeti elkülönítésük a méretadatok és a talaj öszszetevőinek kémiai- és biológiai vizsgálatával lenne lehetséges - ám a kutatás mai állása mellett az elsődleges feladat az objektumok összegyűjtése. Szolnoky Lajos megfigyelése szerint az udvar kiépülésének mértéke arányban van a rajta található gödörólak számával,

69 ám azt hiszem, ezt a megállapítást nem általánosíthatjuk, hiszen a gödörólak számát inkább a gazdálkodás jellege, a tartott állatok igényei szabták meg. 41