Arrabona - Múzeumi közlemények 43/1. (Győr, 2005)

Tanulmányok - Almási Tibor: Évről–évre. Fejezetek Győr képzőművészeti életéből, I. 1896–1900

ALMÁSI TIBOR ÉVRŐL - ÉVRE / FEJEZETEK GYŐR KÉPZŐMŰVÉSZETI ÉLETÉBŐL közművelődési, jótékonysági és művészeti „egylet" fejti ki áldásos tevékenységét, mégis „be kell vallanunk, hogy a legutóbbi téren szegények vagyunk, vagy legalább is jóval szegényebbek a velünk egyenrangú városoknál." Hogy ez miért van így, arra a felelet a következő: „Nem akarjuk itt az irodalom és képzőművészetek pangásának vádját hangoztatni. Az előbbinek pártolása terén Győr éppen annyit megtesz, mint a többi város. Hogy ez édes-kevés, annak nem Győr az oka, hanem az..., hogy a magyar még mindig nagyon nehezen fanyalodik rá a könyvolvasásra. Ahhoz pedig, hogy a festő ecsetjét vagy a szobrász vésőjét foglalkoztassa, Győr szegény és kicsi. A képzőművészetek felvirágoztatására a metropolisok hivatvák."

2 A kortársak véleménye szerint tehát a győri képzőművészet pangásának egyetlen, kizárólagos oka a pénzeszközök, anyagi források szűkössége. Valójában ez a magyarázat csupán részben fedi a valóságot. Igaz ugyan, hogy a XIX. század folyamán a város sokkal kevesebb figyelmet szentelt a település nívós műalkotásokkal való gazdagításának, mint a korábbi századokban, de azt sem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy a modernizáció évtizedeiben a prioritások rangsorának anomáliái, a kulturális-közművelődési intézményi keretek kiépítésének terén mutatkozó lemaradás következtében, Győr „szellemi előkelőségének", „önérzetes polgárságának"

3 körében - éppen az irodalom és képzőművészet legújabb vívmányait, törekvéseit népszerűsítő, központilag támogatott szervezetek, egyesületek hiánya okán - a szellemi szféra e két fontos területe, és ezeknek megnyilatkozási formái nem válhattak köznapi, megszokott szükségletté. A „Győr kereskedő, kalmár város", az évtizedek hosszú sorának tapasztalatait sűrítő - később tartalom nélküli közhellyé vált - címkézés realitását igazolva, a XIX. század nagy részében a városban még kísérlet sem történt arra, hogy újjáélesszék, vitalizálják a régi hagyományokat, hogy ezek értékeit továbbépítve megteremthetővé váljék egy pezsgő, ösztönző szellemi közeg, egy minden tekintetben a kor színvonalának megfelelő képzőművészeti és irodalmi élet. Az igény hiánya, a kilátástalannak tűnő viszonyok a képzőművészet terén oda vezet, hogy ezekben az években Győr nem tudta el- és megtartani még azokat az alkotókat sem, akik a városban látták meg a napvilágot, és tanulmányaik végeztével merész elhatározással úgy döntöttek, hogy visszatérnek szülővárosukba. Jellemző példa e tekintetben Horváth Adorján (1874-1943) esete. A modern magyar szobrászművészet élvonalában számon tartott Horváth Adorján,

4 miután Győrben sikeresen abszolválta elemi és középiskolai stúdiumait, beiratkozott a budapesti Iparművészeti Iskolába, majd Münchenben, Párizsban és Rómában tökéletesítette szakmai tudását. 1896 végén - értesülünk a Győri Hírlap hasábjairól - „Horváth Adorján győri születésű szobrász, Mátray tanítványa, a Kisbéren ez év május havában leleplezett Kozma-szobor alkotója, egy év katonai szolgálati idejének letöltése után most viszszatért szülővárosába s itt első mesterénél, az előnyösen ismert Kelemen Márton műfaragónál mintáz. így legutóbb Szent István királyunk alakját mintázta, továbbá Krisztus és Mária fejét relief alakban. Az ihletséggel és nagy tudással mintázott művek bármely szalon díszére válnak. Megtekinthetők Kelemen műfaragó intézetében, hol megrendelést is szívesen elfogadnak rájuk."

5 A várt, remélt megrendelések azonban, úgy tűnik, késtek, elmaradtak, mert Horváth Adorján rövid itt tartózkodás után úgy döntött, hogy elhagyja a várost és a megélhetés szélesebb skáláját, lehetőségeit kínáló fővárosban, Budapesten próbál időlegesen szerencsét. 285