Arrabona - Múzeumi közlemények 43/1. (Győr, 2005)

Tanulmányok - Géber József: Boldogasszony csipkéje, avagy a ménfőcsanaki málnatermesztés százhúsz év, II. rész

ARRABONA 2005. 43 / 1. TANULMÁNYOK eleinte félfenekű fahordók csináltatása, majd a faládák biztosítása jelentett gondot. Napjainkban a természetes anyagokat kiszorítják a műanyagok, az edények, ládák, és egyéb kötözők is ebből készülnek. A gurulós, közvetlen fogyasztásra szánt málnát papír kartonból hajtogatott negyed és félkilós űrtartalmú dobozokba szedték, ezek hajtogatása többletmunkát és előkészületet igényelt. A málna értékesítése és felvásárlása A málna nagy értékű, keresett gyümölcs. Kilójának világpiaci ára az arany grammjának értékével egyenlő. Termesztése az eddig taglalt módon e nagy kereslet hatására fejlődött ki. A XIX. század végén a málna, vagyis himpér már ott volt a győri piacokon. A csanaki asszonyok kora reggel, fejükön a megrakott kosarakkal, siettek a piacra. A pápai vámnál megpihentek, míg megfizették a füles után a vámot, ami mai értelemben a piaci helypénz volt. Azt szokták mondani: a kosár alatt Győrig aludtak is egyet. Sietett mindenki eladni, mert otthon sok munka várta őket. Ha jó piac volt már kilencre, tízre otthon is voltak. A teherhordás biztonságát szolgálta a fejükre tett, koszorú formájú tekercs, ami a fej egyenetlenségét egyenlítette ki. A tekercsre tették a kosarakat, füleseket, vagy más hordozni kívánt tárgyat, és egyenes derékkal, gyors léptekkel haladtak. A fülesben a zöldbab között pléhpoharakban vitték a málnát. Az egyik asszonyt fel akarta venni egy jószívű szekeres gazda, de tiltakozva mondta: Mit gondol? Mire Győrbe érnénk, összezúzódna a sok szép málna a poharakban a kocsi zötykölődésétől. Több áru esetén a szomszédok összeálltak, és minden héten másik gazda vitte el az ismerősök áruját a piacra. A poharakba szedett málna a győriek asztali csemegéje volt. Abban az időben fogalom volt a csanaki paradicsom, zöldborsó, újkrumpli. Mindezekből a terményekből nagy mennyiséget vittek a győri piacra eladni. Azt mondták a borsóról, hogy „ahány kémény van Győrben, annyi zsák borsót lehet eladni a piacon." (VI.) A városi háztartások is foglalkoztak ebben az időben befőzéssel, házi eltevéssel. Befőzték a lekvárt, kompótot, paradicsomlevet, málnaszörpöt stb. Személyes kapcsolatok alakultak ki az eladók és vevők között: házhoz vitték a tejet, gyümölcsöt, zöldségeket. Ez biztos piacot jelentett a falusi családoknak, a személyes ismeretség pedig biztonságot adott a vevőnek is, hogy megfelelő minőségű áru kerül az asztalra. A győri piac a málnatermesztés fejlődése szempontjából szűknek bizonyult, ezért fontos volt más lehetőségek bekapcsolása a kereskedelembe. A makadámutak kiépülésével az 1920-as években a nehéz teherautókkal érkező kereskedők is meg tudták közelíteni a vidéket. A köves utak karbantartására „útkoprói" hálózat jött létre. A katonás fegyelemmel működő Törvényhatósági Útőrök feleltek a fő közlekedési utak rendben tartásáért. Az utakat három-négy kilométeres szakaszokra osztották fel, ezekért felelt egy-egy útkaparó. Felettesük az útbiztos volt, akinek minden ellenőrzéskor jelenteniük kellett a napi elvégzett munkát, melyről folyamatosan naplót vezettek. Ha útszakaszukon megyei vezetők, ispán, alispán ellenőrizte őket, nekik is jelentésbeadással tartoztak. A hét folyamán az útkoprónak mindig útszakaszán kellett dolgoznia, pillanatnyi tartózkodási helyéről az út szélére kitűzött zászló árulkodott. (VI.) Ezeken a jól karbantartott utakon érkező kereskedők többnyire friss fogyasztásra szánt asztali málnát vásároltak fel, majd később a lémálnák kereslete is fokozódott. A nagyobb tételű termések felvásárlására a konzervgyárosok és megbízottaik 112