Arrabona - Múzeumi közlemények 42/2. (Győr, 2004)
Recenziók - Néma Sándor (szerk.): Győr vármegye települései 18–19. századi kéziratos térképeken (Horváth József)
ARRABONA 2004. 42 / 2. RECENZIÓK csán - összhangban jelen kiadvány tárgyával - a 18-19. századra helyezi a hangsúlyt, és kitér a Győr vármegyéről fennmaradt ábrázolások legfontosabb jellemzőire is. Végezetül pedig arra hívja fel a figyelmet, hogy a térkép tudományos értéke mellett az oktatás számára is nélkülözhetetlen. Unti Mária „A térkép mint forrás a földrajzi névkutatásban" című írásában négy Győrhöz közeli község - Gönyü, Szentiván, Bőny-Rétalap és Szap - példáján mutatja be, hogyan hasznosíthatók a kataszteri térképek a földrajzi nevek kutatásában. Előbb az érintett települések nevének magyarázatát adja, majd a dűlőnevek vizsgálatára tér át: bemutatja többek között azt, hogy a falvak domborzatának, vízrajzának változása hogyan tükröződik a térképek névanyagában, hogyan változott a területek művelési ága, mely dűlőnevek utalnak tulajdonosra, melyek jeleznek irányt, mit tudunk meg a nevekből a föld minőségéről, az adott terület jellemző növény- és állatvilágáról; de felhívja a figyelmet pl. azokra a helynevekre is, melyekben megkülönböztető elemek - alsó, felső, keskeny, hosszú, kis, öreg, külső, túlsó, innenső melléknevek - szerepelnek. Rövid írásával egyértelműen sikerül bizonyítania a szerzőnek, hogy a régi térképek a földrajzi nevek kutatásának nélkülözhetetlen forrásai - azaz a jelen kötetet e szakterület kutatói bizonyosan haszonnal forgathatják. Hogy nem csupán ők hasznosíthatják ezen térképgyűjteményt, hanem még sokan mások is, az mindenki számára egyértelművé válhat Filep Antal „Térképek vallomása Győr megye néprajzáról, tájtörténetéről és környezeti kultúrájáról" című tanulmányából. A mintegy 50 oldalas munka alapos összefoglalását adja a térképek történeti forrásként való hasznosíthatóságának, különös tekintettel a jelen kötetben közzétett 18-19. századi Győr vármegyei forrásanyagra. Bevezetésképpen utal e forrástípus különlegesen értékes voltára, többek között megállapítva: „A legkülönbözőbb gyakorlati (katonai, igazgatási, birtokrendezési, adózási, gazdaságirányítási) célokból készített térképek, mappák minden más forrásnál összetettebb, sokoldalúbb képet rögzítettek a tájról, a helyi társadalom környezetéről. Különösen értékesek azok a kéziratos, legfeljebb néhány példányban készült községtérképek, településhatár-térképek, amelyek az egykori jobbágylakosság birtokait, földhasználatát mérték fel, és különítették el az uradalmak majorsági birtokaitól. Ezek olyan részletességgel ábrázolták az egykorú (a 18. század végétől a 19. század végéig terjedő) viszonyokat, hogy azokkal ma is csak a légi fényképek vagy az űrből készített felvételek vehetnék fel a versenyt." Bár még hosszan idézhetnénk Filep Antal rendkívül fontos megállapításait, talán e néhány mondatból is érzékelhetjük: a kéziratos településhatár és belterületi térképek valóban kiváló források lehetnek a néprajz és az agrártörténet kutatói számára. A tanulmány Győr vármegye közigazgatási beosztását követve sorra veszi az egyes járások sajátosságait, mindegyik járáson belül külön-külön tárgyalva annak „vizes vidékét", ill. „száraz vidékét". Elsőként - és talán a legrészletesebben - a Tó-, Sziget-, Csilizközi járás „vizes vidékét" veszi vizsgálat alá: a Tóköz fogalmának tisztázása után szól a vizek járásának változásairól és azok tájépítő-változtató hatásáról, a népi folyószabályozási módszerekről, a hajómalmok szerepéről és helyéről, a vizekkel való együttélés „gyakorlatáról", a tóközi tavak eltűnésének folyamatáról és még sok minden másról. Teszi mindezt a térképek vizsgálata alapján: elsősorban a kötetben közzétett térképek adataira támaszkodik, de néhány esetben - ahol ezt szükségesnek látja - olyan kéziratos térképek 209